Lépésenként tizenötezer év

Aki a Nógrád megyei Ipolytarnócon jár, egy sci-fi szereplője lehet, korhű díszletek között. Az időutazás mintegy 23 millió évvel repíti vissza az embert az időben, addig, amikor még a Paratethys nevű sekély tenger hullámzott a Palócföldön. Sokan eljátszanak a gondolattal, mennyi idő kellene ahhoz, hogy a lábunkat a sós vízbe lógathassuk: ha napi 24 órában, percenként 100 évet haladnánk visszafelé a történelemben, 160 nap alatt együtt lubickolhatnánk a cápákkal. Legyen elég azonban végigsétálni a tanösvényen, így is lépésenként 15 ezer évet „öregszünk”. Láthatjuk a „cápafogas réteget”, ahol tengeri sünök maradványai, korallok vázai, kagylóhéjtöredékek idézik meg az egykori tengerfeneket. A legtöbb a cápák fogaiból maradt fenn – valamikor a környékbeli gyerekek a vasútállomáson árulták „madárfog” néven, egy kutató pedig egyetlen óra alatt 100 fogat szitált ki az üledékből.
Az idők során feltárták – úgy tíz méter mélységben – a lábnyomos réteget. Egy kedvenc ivóhelynél 11 állatfaj háromezer tappancsnyomát sikerült azonosítani, az ősorrszarvúétól a prehistorikus őzéig. Ők már akkor tobzódtak itt, amikor a térséget szubtrópusi erdő borította, és az évi csapadék a 3000 millimétert is meghaladta. Ebből a korból üzen az a megszenesedett fa, melyet az idők során a ma embere szuvenírnek vagy építőanyagnak lassanként csaknem teljesen elhordott.
Miként sikerült a természetnek konzerválni ezt a temérdek kincset? Egy vulkánkitörés során lávafolyam borította be jótékonyan a múlt e zárványát. A „magyar Pompei” olyan csoda, amely előtt restelkedve áll az, aki eddig még nem hallotta hírét Ipolytarnócnak.