Őrjítő óceánok

A lehetséges okok egyike: a tengerek annyira zajossá váltak, hogy az már némely térségekben elviselhetetlen az ottani élőlények számára. S hogy mitől zajos az óceán? Leginkább a tengeralattjárók szonárjaitól, azaz visszhangszondáitól. Ez a műszer a tengerek domborzati viszonyainak (köztük a veszedelmes zátonyoknak), illetve az ellenséges eszközök felderítésére szolgál. Működése közben a víz alatt hangimpulzust bocsát ki, ami visszaverődik a környezetében lévő tárgyakról, s így meghatározható a tengeralattjáró távolsága attól a bizonyos céltárgytól.
A hang kiválóan terjed a vízben (ötször gyorsabban, mint a levegőben), emiatt az amerikai haditengerészet által rendszeresített szonárok hangja mintegy négymillió négyzetkilométeren képes megzavarni az óceánok lakóinak életét. Mert a hang a tengeri élőlények egyik legfontosabb érzékelési módja. Fontos a látás is, de amíg az csak legföljebb 20-50 méterre terjed, addig a hang akár több száz, sőt több ezer kilométerre is elhallatszik a víz alatt. Ezek az alacsony frekvenciájú szonárhangok megzavarják, sőt meg is akadályozzák a halakat, a bálnákat, a delfineket abban, hogy meghallják a rájuk vadászó ragadozók zaját vagy éppen a zsákmányállatuk neszezését. De megzavarják az állatok egymás közötti kommunikációját is, megnehezítve a párra találás esélyét, illetve a kapcsolattartást egymással és a kicsinyeikkel.
A szonárok mellett a tenger alatti olaj- és gázlelőhelyek fölkutatására használt, úgynevezett légágyúk is megbontják a tengerek csendjét. A sűrített levegő kilökése közben ébreesztett hanghullámok különösen is erős hanghatást keltenek, valósággal sokkolva a közelben lévő tengeri állatokat. Nem csoda, ha a száraznak mennek a szerencsétlenek.