Vasban verhetetlen a spenót

Nem is gondolnánk, hogy a spenótnemzetség túlnyomó többsége sivatagos vidékeken él, ezért jól alkalmazkodott az erős naphoz és a szűkös csapadékviszonyokhoz. Ebből következően viszont érzékeny a hidegre, fagypont körüli hőmérsékleten már elfagy. A szárazságot ugyan valóban jól tűri, de aszályos körülmények között kisebb lombtömeget fejleszt (miközben a levél zöld színe bebarnul). A hosszan tartó hűvös idő is visszaveti a fejlődésében.

A mintegy harminc nemzetséget számláló, formagazdag növénycsalád nálunk termesztett tagja az új-zélandi spenót, amely itt egyéves növény. Vastartalma kiemelkedő, ebben fölülmúlja az összes többi zöldségfélét, de gazdag fehérjében, továbbá A-, B- és C-vitaminokban, emellett kalcium is bőven található benne. A spenót a szélsőségesen rossz földek kivételével minden talajtípuson termeszthető. Nitrogénigénye kiemelkedő, ha ezt kielégítjük, bő terméssel fizet. Magról szaporítjuk, a sorokat egy méterre jelöljük ki egymástól. A magokat 2-3 centiméter mélyre vessük (laza homokon ennél egy kicsit mélyebbre), a sorokon belül egymástól 10-12 centire. Célszerű szakaszosan vetni (egészen április végéig). Fontos, hogy az egész tenyészidőben tartsuk gyommentesen az állományt.

A spenót akkor szedhető, ha a hajtásai elérték a 30-40 centimétert. (A leszedett hajtások helyén újabbak fejlődnek az oldalrügyekből.) Nemcsak a leveleket, a fiatal hajtásokat is fölhasználhatjuk. Mivel az íze jellegtelen, a legkülönbözőbb módon fűszerezhető, határozottan jót tesz neki a fokhagyma. A fajtajegyzékben mintegy 15 spenót szerepel, közöttük a népszerű Popeye magyar nemesítésű. A fajtakínálatból a Bolero nagy termőképességével, a Polka peronoszpóra-ellenállóságával tűnik ki.