Ánizsillatú turbolya

Hazánkban vadon is előfordul – leginkább az akácosok aljnövényzetében találkozhatunk vele. Jellegzetes bordás szára 30–80 centiméter magasra nő, és csak később ágazik el. Az üreges szár gyéren, az ízek erősen szőrösek és liláspiros színűek (ami könnyen megkülönböztethetővé teszi a növényt). Élénk világoszöld levelei szórt állásúak.

Kicsi hőigényű, hidegtűrő növény, a félárnyékos, hűvös termőhelyen sokáig megőrzi zsengeségét, lombjának üde zöld színét. Nyáron, különösen az erős napsütés hatására tenyészideje lerövidül és magszárba megy. Száraz időben öntözés nélkül csak sínylődik, a hatóanyagot hordozó illóolaj-tartalma is erősen lecsökken.

A talajra nem igényes, szinte valamennyi típuson termeszthető, ha szárazság idején vizet kap. A szélsőségesen kedvezőtlen tulajdonságú, erősen kötött, agyagos területeken éppúgy virít, mint a köves, sziklás, savanyú földeken. Tápanyagigénye kicsi, az igen sovány, lepusztult talajok kivételével nem kíván semmiféle trágyázást.

Magja kora tavasztól vethető; elég, ha vetés előtt csak megkapáljuk és elgereblyézzük a földjét. Az ajánlott sortávolság 30-40, a vetésmélység 2-3 centiméter. A soron belül sűrűn szórjuk a magokat, majd takarjuk földdel és kissé tapossuk meg. Azzal azonban számolnunk kell, hogy az elszóródó magokból minden évben megújul, gyomosít, ezért legjobb, ha az értéktelen kertrészeket, a kerítések, épületek, utak melletti területeket hasznosítjuk vele.

A zamatos turbolya zsenge hajtásait kora tavasztól folyamatosan szedhetjük salátának. Egy-egy alkalommal azonban legfeljebb csak a lombozat felét távolítsuk el, hogy töretlenül fejlődhessen. A fűszernek szánt szárat és leveleket a májusi, júniusi virágzáskor szedjük. A megszárított herbából teát főzhetünk, de összetörve fűszerként is használhatjuk.