Tükör

„Nekem is pontosan ilyen tükröm van otthon” – állapította meg döbbenten. És ettől kezdve nem volt maradása. Hanna szinte semmit nem tudott a múltjáról, nem ismerte a családja történetét. Vérzivataros időkben született, egy nappal a budapesti gettó felszabadítása után. Édesanyja egy belvárosi házban bujkált, a lakók soha nem látták előtte. Nagy pocakja sem tűnt fel senkinek, merthogy ki sem tette a lábát a szobából. Nem volt neki segítsége akkor sem, amikor elkezdődtek a fájásai. Egyedül hozta világra gyermekét, a végére teljesen elfogyott az ereje – belehalt a szülésbe.
A lépcsőházra települő csendet csecsemősírás törte meg. A közvetlen szomszédok tanácstalanul méregették egymást a körfolyosón, egyikük sem mert először cselekedni, az viszont világos volt számukra, hogy valamit tenniük kell. Lenyomták a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Egy jó erőben lévő férfi felfeszítette a zárat, így jutottak be a lakásba. Ahogy lépkedtek előre, egyre ércesebben hallották a gyereksírást. Felhúzták a redőnyöket, borzalmas látvány tárult elébük. Az ágyon élettelenül feküdt az asszony, véres volt körülötte minden, karnyújtásnyira tőle a pici baba. A környezet állapotából és a testek helyzetéből villanásszerűen tudták csak összerakni, mi történhetett. Gyorsan szétosztották egymás közt a feladatokat, mindenki rohant intézkedni, ki orvost, ki rendőrt hívott.
Az újszülöttet árvaházba vitték. Senki nem tudta, hogy hívják, nevet kellett neki találni. Így lett Kőrösi Hanna. És a felnőtt Kőrösi Hanna ott, a világvégi múzeumban egy megsárgult fénykép által szembesült a múltjával. A fotón látott tükör indította el visszafelé az úton. Gyanút fogott, mert neki is volt egy ugyanolyan kincse. Az árvaházban kapta örökségül, amikor iskolái végeztével elhagyta az intézetet. Hogy miként került oda az a bizonyos tárgy, annak története csak hosszas és kitartó nyomozás során rajzolódott ki.
Hanna először a hajdani árvaházat kereste fel: a tükör érdekelte. Egy idősebb alkalmazott emlékezett rá, hogy egyik napon megjelent egy férfi, aki egy különleges tükröt hozott magával, és azt kérte, adják oda annak a kislánynak, akinek szülésben halt meg az anyja, ő pedig gondozásba került. Hadd legyen az a tükör az öröksége, ha majd önálló életet kezd, hiszen ezen a tárgyon kívül nyilván semmi nem fogja emlékeztetni a családjára. Ez a férfi annak idején lakásfosztogatásból élt, de nem hagyta nyugodni a lelkiismerete, hogy olyan helyről lopott, ahol tragédia történt. Visszament hát a helyszínre. A szomszédoktól megtudta, mi is történt valójában, és hol juthat az életben maradt gyermek nyomára.
„Meg kell találnom édesanyám sírját!” – sóhajtott nagyot Hanna az újabb szembesülés előtt. Ha a kismama belehalt a szülésbe, akkor azokban a napokban el is kellett temetni. Bár a zűrzavaros időkben nem biztos, hogy kifogástalanul működött az adminisztráció a temetőkben, mégis bizakodott. Hanna egymás után kereste fel a zsidó temetőket, a kutatásban saját születésének időpontja adta a támpontot. Végül Rákoskeresztúron sikerrel járt: a kérdéses napok egyikén egy olyan asszonytól vettek búcsút, aki szülésben halt meg. Ő pedig nem lehetett más, mint az édesanyja, akinek nevét ekkor tudta meg: Kaiser Árminné. Hanna megtalálta múltjának egy darabkáját, noha neki sosem volt múltja. Kavarogtak benne az emlékek. Mire az utolsó könnycsepp is legördült az arcán, már tudta, vezetéknevét Kőrösiről Kaiserre változtatja.
Az iratokból Hanna azt is kiderítette, milyen címről vitték el halott édesanyját. Elsétált az utcába, a torkában dobogott a szíve, mikor haladt felfelé a lépcsőkön. A ház legidősebb lakóját kereste. Ilonka néni bizalmatlansága soká oldódott, de amikor kiderült, kivel beszélget, részletesen felidézte, mi is történt egykoron. Egyetlen kérdést hagyott utoljára: „Véletlenül nincs nálad egy faragott tükör?”
Hosszú hallgatás jelezte, hogy abban a percben állt össze a családi történet. Az izraeli múzeumban fellelt régi képen látható, zaklatott tekintetű asszony, ott a tükör mellett, Hanna édesanyja. A kalandos sorsú tükör vezette el a találkozásukhoz. Azóta sem engedik el egymás kezét.