Tetem nélkül nincs bűntény

– A ménkűbe is, ezek szinte semmit sem csináltak, amíg én odavoltam! – csóválta a fejét Papp Sándor, amikor 1998 októberében Kistarcsán, a Fasor utca 2.-ben lévő házához érkezett.

– És a hűtőt hová tegyük? – szólt rá a fuvaros, aki vele együtt jött.

– A hűtőt? – nézett rá a férfi. – Ja, igen, tegyék csak le, majd keresek neki helyet.

Amikor a férfi a házba lépett, már majd’ szétvetette a méreg. Igen, ezek tényleg alig végeztek valamit. Egy évvel korábban, 1997-ben vette meg a házat Nagy Csabától félkészen. De akkor még nem is bánta, hogy az alagsoron kívül más nem lakható az épületből. Azt tervezte ugyanis, hogy csak egy év múlva telepszik majd haza a németországi Bonnból. Tizennyolc éves kora óta élt kinn, s vállalt el mindenféle alja munkát, rakosgatta élére a márkákat. Most azonban, túl a negyvenen, úgy gondolta, eleget gürcölt már, ideje hazatelepednie.

Viszonylag olcsón, kilencmillióért jutott a házhoz. Rákölt még egyszer annyit, számolgatta, vagy még többet is valamivel, s mire Magyarországra költözik, az itteni mesterek szépen befejezik az épületet.

Igen ám, de kire bízza a munkálatokat?

Éppen ezen törte a fejét a házvétel utáni időszakban, a szomszédos, Fasor utca 4.-ben lévő bárban, amikor mellé telepedett Tóth István a Magyar utca 26/B-ből. Papp Sándor megosztotta dilemmáját asztaltársával, mire a villanyszerelői szakmával rendelkező férfi elvállalta a munkát. Nemsokára megegyeztek a tizenegymillió forintos díjban, amiből nyolcmilliót át is adott neki Papp Sándor. Aztán visszautazott Németországba.

A következő év nyarán hazalátogatott az újdonsült háztulajdonos. Látta, hogy a munkálatok nem haladtak, amit számon is kért Tóth Istvánon.

– Nyugodj le, még néhány hónap, és mindennel végzünk.

Papp Sándor pedig ismét visszautazott, s most, hogy megérkezett, látta, hogy sehol sem tartanak a mesterek.

– Ezt most már nem hagyom annyiban! – fogadkozott.

Másnap reggel pedig beállított hozzá Tóth István a fehér Audijával. A szomszédok veszekedésre lettek figyelmesek, majd látták, hogy Papp Sándor beszáll a kocsijába.

•

Ismeretlen feladótól érkezett a levél Tóth Lajoshoz Debrecenbe 1999 elején. Hiába forgatta a férfi, csak anynyi volt biztos, hogy Németországból érkezett.

Viszont a tartalma… Az annál beszédesebb volt.

Ebből tudta meg, hogy sógora, Papp Sándor hónapok óta nem érkezett vissza Németországba. A férfi az eltűnést bejelentette a rendőrségnek, a gödöllői kapitányság pedig államigazgatási eljárás keretében vizsgálni kezdte az eltűnést.

Ettől kezdve az események felgyorsultak.

Kiderült, hogy a Fasor utca 2. alatti ingatlant már 1999. január 6-a óta nem Papp Sándor nevén jegyzik a földhivatalban, hanem Tóth Istvánén, Takács Tiborén és Bene Sándorén. A nyomozók hamarosan megállapították azt is, hogy az „adásvételt” intéző ügyvédnél egy bizonyos Perián József nevezetű férfi Papp Sándor útlevelével jelent meg, s írta alá, hogy ő bizony eladja a három nevezett személynek a Fasor utca 2.-ben lévő ingatlanját.

•

A hamisság tehát hamar lelepleződött, ám a legfontosabb kérdés megválaszolatlan maradt: hová tűnt Papp Sándor?

A kérdést a nyomozók persze legelsősorban Tóth Istvánnak tették fel. Ő pedig vallott: Papp Sándort az egyik barátja megölte. A barát szórakozni hívta az áldozatát, majd néhány nap múlva közölte Tóthtal, hogy két késszúrással végzett Papp Sándorral. Az áldozatot elásta a közeli erdőben, ahová 1999 márciusában ki is vitte Tóthot, hogy megbizonyosodjanak: nem kaparták-e ki a vadak a tetemet.

A helyet Tóth István megmutatta a nyomozóknak, azonban ott már nem találtak semmit.

•

– A legnagyobb gondunk az volt – jegyzetelem Csapi Balázsnak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének a szavait –, hogy volt egy másfél hetes időszak, amikor szabadon kellett engednünk a gyanúsítottakat.

A bíróság ugyanis nem tartotta megalapozottnak az előzetes letartóztatásukat. A rendőrség megfellebbezte a határozatot, amit másodfokon jóvá is hagytak, s ismét letartóztatták őket, ám közben eltelt másfél hét. Hogy mi történt ezen időszak alatt, az ma is rejtély. Sajnos, nem zárható ki az sem, hogy ezen időszak alatt a hullát kiásta a barát, és ismeretlen helyen földelte el.

•

– Tóth Istvánt keresem – csöngetek be a kistarcsai Magyar utca 26/B-be.

– Az apukám sajnos már nem itt lakik – szalad a kapuhoz egy copfos kislány.

Asszony követi a gyereket a kapuhoz.

– Elköltözött néhány éve, nem sokkal azután, hogy kijött a börtönből.

– S most hol lakik?

– Azt én is szeretném tudni. Csak az a biztos, hogy nem fizeti a gyerektartást, fel is jelentettem.

– És arról ön tud valamit, hogy mennyi köze lehetett a volt férjének Papp Sándor eltűnéséhez?

– Sajnos, most nem alkalmas, mert dolgom van, de holnap este szívesen beszélgetek önnel.

A találkozó azonban nem jött létre. Éppen indultam volna, amikor az asszony azt üzente, hogy meggondolta magát. Felhívtam, de csak annyit mondott, ne haragudjak, de fél.

•

Takács Tibort keresem. Kistarcsán, a Völgy utca 24.-ben lévő ház előtt állok. Idős asszony közeledik a kapuhoz.

– Milyen ügyben?

– Papp Sándor eltűnésének ügyében.

– Az én fiam nem gyilkolt meg senkit!

– Én ezt nem is állítottam.

Az asszony méreget egy-két pillanatig, végül kijelenti:

– Már egy éve elköltözött tőlünk. Összevesztünk, mire ő kijelentette, hogy elmegy külföldre dolgozni. Azóta semmi hírt nem hallottunk felőle, azt sem tudjuk, hol lehet – előzi meg a kérdésemet.

– Elképzelésük sincs?

– Nincs, nincs – vágja rá. – Csak azt tudom, hogy az én fiam nem tenne ilyent. Mondtam a nyomozóknak is, amikor egy reggel beállítottak és felforgatták a lakást. Az apjával együtt indult volna éppen dolgozni. A férjemet is nagyon megviselte, szegényt.

– Senki sem tudhatja, hol lehet? – erősködöm. – Mondjuk, a barátnője.

– Nincs neki barátnője. Volt ugyan egy komoly kapcsolata, de az is szétment, amikor letartóztatták.

•

A Fasor utca 2.-ből szeretnék még beszélgetni valakivel. A kerítésen csengő nincs, hiába zörgetem a kaput, csupán egy buldog formájú kutya üdvözöl, de az sem meggyőzően.

– Ritkán látni abban a házban bárkit is – dugja ki a fejét az egyik szomszéd ház ablakán egy fiatal nő.

– Nem tudja, ki lakik most benne? – kérdezem.

– A nevét sajnos nem tudom – válaszolja –, de azt beszélik, azok közül vette meg valaki az örökösöktől, akiknek a nevére írták Papp Sándor eltűnése után. Hogy aztán azóta ki lakik benne, arról fogalmam sincs.