Üvegbe zárt életképek

Rudabánya híressége Viktor Gyula bácsi. A 73 éves nyugdíjas férfi a helyi könyvtárat, majd rövid ideig a vasércbánya múzeumát vezette. Hajdanán a Nők Lapjában tündéres-manós bányászmeséket publikált, a megyei múzeumban pedig mintegy húszkötetnyi komoly néprajzi tanulmányát őrzik. És minden bizonnyal ő az egyedüli magyarországi mestere a vallásos és bányászati témájú türelemüvegek készítésének.
- Unatkozó tengerészek kezdtek hosszú útjaikon, még a nagy felfedezések korában, apró vitorlásokat, tengerészeket farigcsálni, majd rumosüvegekbe szuszakolni, melyeket szárazföldi kocsmákban ismét "védőitalra" cseréltek - meséli vendéglátóm szenvedélye tárgyának történeti előzményeit.
Gyula bácsi élete során több száz csodaszép remekművet készített, melyek német, osztrák, holland, amerikai, illetve hazai gyűjtők és városi múzeumok tulajdonába kerültek. Legnagyobb művét a Bécsi Néprajzi Múzeum felkérésére alkotta: a négyliteres üvegben különböző bányászjelenetek figurái láthatók.
- Fiatalon bányász villanyszerelő voltam - árulja el magáról. - Aztán szívbetegségem miatt fel kellett hagynom a fizikai munkával, így lettem diplomás dolgozója a rudabányai szakszervezeti könyvtárnak több mint negyven évig. Akkor kezdtem anyagot gyűjteni (csak tiszta forrásból, a régi öregekkel való beszélgetéssel!) a bányászok életét, munkáját, a bányásztelepülés művészeti emlékeit feltáró kutatásaimhoz.
Szinte kiapadhatatlan kincsesbányára bukkant. Néprajzi, helytörténeti munkái pályázatokon nyertek díjakat. Az anyaggyűjtésből mesék, versek is születtek, nemcsak cikkek és tanulmányok, amelyek pénz híján, sajnos, máig kiadásra várnak.
{p}
- Türelemüvegeket először a nyolcvanas években, egy miskolci kiállításon láttam - folytatja az idős alkotó. - Az ottani darabok üvegekbe zárt népi motívumokat, falusi életképeket ábrázoltak. Megcsodáltam őket, majd ügyes kezű ember lévén elhatároztam, én is megpróbálok ilyeneket készíteni. A Kálváriáról, Jézus keresztre feszítéséről és mindenekelőtt a szívemnek kedves bányászatról. Elolvastam az összes beszerezhető információt róluk, megtudtam például, hogy a felvidéki, erdélyi bányavárosokban nagy hagyományuk van, az ottani múzeumokban sokat látni belőlük. Amikor faragni kezdtem, az életkép kigondolása könnyen ment, hiszen tudtam, hogy bányász témában három jelenetsor, a három szint a legfontosabb. A legalsó, ahol vájárok fejtik a szénfalat; felettük az elszállítás zajlik; a legfelső szintre meg templomot terveztem a bányászok védőszentjével, Szent Borbálával, és a püspökkel, aki megáldja a mélyben dolgozók munkáját.
A rudabányai helytörténész mesélőkedve változatlan, türelemüveg-készítő "türelme" azonban mára kissé megfogyatkozott, mióta megözvegyülve magára maradt, gyerekei, unokái pedig másutt élnek.
- Manapság napi négy órát szánok az alkotásra. Pedig a megrendelők nyaggatnak, és, összeget nem mondok, elég szép summákat fizetnének értük. Rutinnal, gyorsan dolgozom, pár hét alatt kifaragom az elemeket. Négyszögletes és színtelen literes üveget a helyi kocsmárostól kérek, abba helyezem bele csipesszel a szenteket és bányászokat a szintekre. Engem viszont a pénz, hiszi vagy nem, pedig sosem bővelkedtem benne, nem izgat. Ez alkotómunka. A türelem mellett ihlet is kell hozzá.
Gyula bácsi a világ minden tájáról kap leveleket, hogy avassa be az érdeklődőket a türelemüveg elkészítésének titkaiba. Csakhogy "távirányítással" ez nem megy! Ha nincs mellette az illető, nem ismeri a kézügyességét, fantáziáját, nem tud segíteni. Egy németországi nyugdíjas bányamérnök - aki szélmalomból alakított ki bányamúzeumot - több mint húsz üveget vett tőle, sokszor meglátogatta, és ma is leveleznek.
- Büszke vagyok arra, hogy a bécsi sógorok mekkora becsben tartják az alkotásaimat - mondja végezetül a mester. - Csak azt sajnálom, hogy a Magyar Néprajzi Múzeum még egyetlen darabot se kért tőlem, pedig nekik ingyen is elkészíteném. Bányász témájút, mert a szentekkel én úgy vagyok, hogy nem lehet őket minden szinten szerepeltetni.

Rabságban is
A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum gyűjteményében több olyan türelemüveget őriznek, melyeket börtönben raboskodó férfiak készítettek a múlt század elején. Ezeken túl ritkaságszámba mennek az alföldi parasztok művészi igényű, főleg vallási témájú munkái, különlegesek a jeles ünnepekhez kötődő életképek is. Érdemes lenne egy kamarakiállításon megmutatni az országban egyedülálló kollekciót.