Győri aranyhintó

Az immár ötödször Győrben megrendezett magyar táncfesztiválon sok-sok gyönyörű példáját láttam annak, hogyan uralkodik a szellem a test felett, de a győri Nemzeti Színház előtti tér lacikonyhájában az ellenkezőjét is megfigyelhettem: ott bizony a hagymás rostélyosokkal és sült kolbászokkal megkísértett test lerázta magáról a szellem önmérsékletre intő aggodalmaskodását.
Csodálatos, ami június 16. és 23. között Győrben történt. A színház nagyszínpadán egymást váltották az ország legjobb táncegyüttesei, a Kisfaludy-teremben a kortárs tánc képviselőinek színe-java mutatkozott be, a színház előtti téren felállított színpadon pedig gyermekprogramok zajlottak, amatőr együttesek léptek fel, majd táncházi mulatság (amelyből a flamenco és az argentin tangó sem hiányzott) zárta a napot. Aki pedig este tíz után alternatív magas művészetre vágyott, izgalmas előadásokat talált a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ színháztermében is.
Szakmai értékelésre e rövid cikkben nem vállalkozhatok, de azt bátran kijelentem: idén a néptáncosok vitték el a pálmát. Kiemelkedő volt a Honvéd Táncszínház, a Magyar Állami Népi Együttes és a Budapest Táncegyüttes hagyományőrző, valamint a dunaújvárosi Bartók Táncszínház és a BM Duna Művészegyüttes újító szellemű produkciója. A kortárs stílus követei közül a Fortedanse - Horváth Csaba Társulat és az Artus, Goda Gábor társulata produkciói voltak a legértékesebbek, de méltatást érdemel a Győri Balett fesztiválnyitó előadása, a Tavaszi áldozat is.
Az egyhetes táncünnepen egyetlenegy megoldatlan szakmapolitikai gond szomorított: az, hogy magyar táncosból pályája után idehaza nem lehet király. Nálunk az öregecske táncosok szerény obsitból igyekeznek uralkodni egyetlen alattvalójukon, a testükön. De ha az szót fogad, és jól működik, kinek kell aranyhintó? Különben is: vannak helyek, ahová még a kambodzsai király is gyalog jár.