Polgár, pukkadj!

Erőszak, szex, klasszikus zene - sokkoló mondanivaló és jellegzetes stilizáció jellemezte a két iker remeket, ezekre mégsem érdemes hivatkozni, elvégre a színház önálló műfaj. A darabhoz a rendező Bal József a már felbomlott Nyers együttes frontemberével, Czutor Zoltánnal íratott zenét és szöveget, már ahol nem klasszikus zene szól az eredetinek megfelelően. Az első dal mindjárt be is szól a nagyobbrészt bérletesekből álló közönségnek, mondván, eljöttek látni, mennyi pukkasztást bírnak, és ez képmutató dolog. Nem veszik magukra. Pedig az is hamar kiderül, hogy a szánalmasan keménykedő huligánbandát egyenesen a Légy jó mindhalálig-ból szalajtották, ami valószínűleg nem tartozott a rendező céljai közé.
Remekel viszont a tánckar és a koreográfus, meg színpadi ötletben sincs hiány: határozottan fantáziadúsak az átöltözéseknek időt nyerő bohócmutatványok, amelyeknek ugyan alig van valami közük a történésekhez, mégis kipuhítják a folyamatosan erőszakos és sokkoló jeleneteket tartalmazó darabot, melynek durvább momentumait a táncosok is igyekeznek eltakarni. Ami már csak azért sem baj, mert a szegedi prózai társulat tagjait ezúttal táncikálásra és éneklésre kényszerítenék, ami nem nagyon megy nekik. Az utóbbit ugyan lehet a hangosításra fogni, de az előbbit nehéz. Az imitált verekedések a hangsúlyosan kínos részek közé tartoznak - akkor már inkább lennének stilizáltak, mint a szexjelenetek, amelyek például valóban jól sikerültek. Ahogy okos és jól variálható Perovics Zoltán díszlete is.
A rendező valódi punkokat - bár lehet, hogy más punkok ezen megsértődnének - hívott muzsikálni a darab alá. Hátul foglalnak helyet, egy üvegkalitkában - talán félő volt, hogy megharapják a polgárokat.