Múltbéli örökzöldek

– Ismét egy szokatlan kaland. Hogyan jött létre a produkció? – kérdeztük Dés László dzsesszzenészt, aki musicalszerzőként és filmzeneíróként is beírta már nevét a magyar művészek aranykönyvébe.
– A dobos Balázs Elemér régóta kacérkodott azzal, hogy a középkor vokális műveivel kezdjen valamit. Megkeresett, és sokat beszélgettünk erről, mígnem nekem is kedvem kerekedett hozzá. Kikristályosodott, hogy mit is szeretnénk: a VII. századi egyszólamú gregorián énekektől kezdve többszólamú középkori orgánumokon át XVI. századi reneszánsz mofettákkal bezárólag vokális művekre szabadon improvizáljon egy dzsesszkvartett, megőrizve az eredeti művek egyes elemeit, például a ritmikáját, a hangnemét, a harmóniai vázát. Éreztük, hogy szubjektív zenei asszociációkkal különleges kortárs muzsikát hozhatunk létre.
– Mennyit foglalkoztak vele?
– Az előkészítés fél évig tartott. 2005 nyarán az énekegyüttes vezetőjével, Mizsei Zoltánnal és Balázs Elemérrel hármasban válogattuk ki azokat a gregoriánokat és mofettákat, köztük Stoltzer, Festa, Lassus, Ockerghem szerzeményeit, amelyek megihlettek bennünket, és úgy gondoltuk, hogy egy bizonyos szerkezetbe illesztve jól lehet improvizálva folytatni őket. Novemberig próbáltunk, aztán felvettük a lemezt, decemberben jelent meg. A Contemporary Gregorian, azaz Kortársunk, a gregorián című anyagot idén januárban mutattuk be a Zeneakadémián.
– Kialakult valamennyire a végső forma?
– Minthogy dzsesszről van szó, nehéz állandóságról beszélni. Lehetnek ugyanolyan harmóniák, de a zenei gondolatok mindig mások. Azonos anyagból sem lehet egyforma lemezt és koncertet produkálni.
– A lemez viszont nem változik…
– Kétségtelen, hogy rögzíti az adott előadást, de legközelebb az is más lenne.
– Volt rá példa az ön pályáján?
– Többször előfordult, hogy ugyanazt a darabot másként játszottam el egy újabb lemezen. De, mint már említettem, éppen ez a dzsessz lényege. A harmincas évek dalai, az úgynevezett evergreenek, vagyis az örökzöldek más és más feldolgozásban kísérik végig az egész dzsessztörténetet. Megmarad a múltban keletkezett zenei gyökér, miközben az előadók és a zenészek saját stílusukra formálják az ismert zenéket. A régi dalokon keresztül fogalmazzák meg saját zenei világukat. Mintegy ürügyként használják azokat. Ez lényegében a dzsessz története.
– Koncertek esetében a helyszín varázsa is fontos. Ebből a szempontból jelent valamit a zsámbéki romtemplom?
– Természetesen. Ezt az anyagunkat a Zeneakadémián kívül bemutattuk már többek közt a tokaji zsinagógában, a Bakáts téri templomban, szabad téren pedig Kapolcson. Mindenhol más volt az akusztika és más volt a hangulat, a bennünket ért élményekről nem is beszélve. A zsámbéki, román kori templom maradványai, az oldalfalak, a gótikus ívek a múltból üzennek, mindazonáltal, furcsa torzó lévén, egyfajta modernséget árasztanak. Ebben a régi-mai épületmaradványban játszani különleges alkalom lesz, szellemiségében igazán hiteles párhuzam a régi vokális hagyományok és jelenünk improvizatív előadásmódja közt.
– Tényleg ez lesz az utolsó koncertjük?
– Nem akarjuk, hogy elkopjon, rutinná váljék, ezért befejezzük.
– Az „utcazenét” sem folytatta…
– Mindig tovább kell lépni. De érdekes kísérlet volt. A londoni Covent Garden piacterén játszottam zenekarommal négy napon át. Hiába voltak profi körülmények, eleinte féltem. De nagyszerűen reagáltak a járókelők, még törzsközönségünk is lett a végére. Ezek az élmények határozták meg az Utcazene című albumom legtöbb dalának a hangulatát.
– Mostanában mi foglalkoztatja?
– A dokumentumfilmesként ismert Almási Tamás olasz–magyar koprodukcióban forgat egy játékfilmet, melynek én írom a zenéjét. Előre felvettünk néhány, menet közben szükséges részletet, például a vállalati mulatság zenei betéteit, de összességében a vágóasztalon születik majd meg a film kísérőzenéje.
– Színészeknek nem ír dalokat?
– Ha már rákérdezett, elárulom, hogy régi sikerei nyomán újra stúdióba vonul majd Udvaros Dorotytya, Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János, és készítenek egy közös lemezt. Ahogyan évtizedekkel ezelőtt, most is Bereményi Géza írja nekik a szövegeket. Jövőre országos turnéra megyünk az anyaggal.
– Musical?
– A Madách Színházban 2009-ben mutatjuk be az Ezeregy éjszaka című musicalemet, melynek szövegét Tasnádi István, dalszövegeit pedig Geszti Péter írja. A téma kimeríthetetlen, a helyszín varázslatos, a színpadkép látványos. És még mondandója is van a történetnek, zeneileg pedig fölöttébb izgalmas kihívás.
Borzák Tibor