Az én képernyőm

Milyen a jó krimi? A klasszikus hagyományok szerint olyan történet, amelyben kinyomoznak egy kinyomozhatatlan bűntényt, és amelyben az követi el a gyilkosságot, aki látszólag nem tehette, ám mégiscsak ő volt. Mivel számomra a legjobb pihenés a világon az, ha egy jó krimit olvashatok, bevallom, a tévében is a szükségesnél jóval több bűnügyi témájú filmet nézek meg, noha később az esetek többségében kidobott időnek érzem...
Amikor azonban mégis sikerül valami jót kifogni, teljes az élvezet. Persze rég nem a klasszikus szabályrendszer szerint épülnek fel a művek. Hiszen az alaphelyzetek száma és variációja igen véges, s Agatha Christie alighanem ki is merítette a lehetőségeket. De még ma is akad egy-egy ilyen mű. Egyik kedvencem a Morse felügyelő sorozat, legfőképpen azért, mert a festői Oxfordban játszódik, a középkori egyetemen és a szép házacskákban. Mégpedig azokban a már ködbe vesző, ősrégi nyolcvanas években, amikor sem mobiltelefon, sem számítógép, sem szuperlaboratórium nem állt még a detektívek rendelkezésére. Hőseink így kénytelenek szürke agysejtjeikre támaszkodni, amelyeket láthatólag cseppet sem pusztít a szolgálati időben bevedelt nagy mennyiségű sör és whisky. Jóval kevesebb a pia, de több a szerelem és a humor a másik ilyen „ember közeli” sorozatban, a Duna Televízióban látható Rocca parancsnokban, amely ugyancsak elragadó környezetre épül: itt egy igazi, hangulatos olasz kisváros ad teret a különféle eseteknek, sok-sok családi ordibálással, szép és hangos nőkkel, valamint a beosztottjaikkal atyai szigorral és szeretettel bánó, nagyhangú csendőrökkel.
Valami egészen más, semmiképpen sem nevezhető szabályos kriminek, mégis az utóbbi évek legkiválóbb darabja a 24 című amerikai sorozat, amelyre meglepő módon a királyi tévének sikerült lecsapnia még tavaly. Akkor még nem tudhattuk, hogy ez a különleges technikával készült, sodró lendületű mű minden díjat elvisz, amit csak tévéfilmként, krimiként kaphat, nagyon is megérdemelten. Most ismételték, mivel ezen a héten jön a második széria. Az a trükkje, hogy 24 részben mindig egy óra történéseit követi, rengeteg csavarral, lüktető ritmusban, remek színészek által alakított, jól kitalált karakterekkel. Bár a hatalmas sikerek folytatása csak ritkán ér fel az eredetivel, kíváncsian várom, hogy az okos (és jól lövő) ügynök, Jack Bauer, az ő mindig bajba keveredő lánya, Palmer szenátor (azóta tán már elnök) és hárpia felesége, valamint a többiek – derék emberek és árulók – fel tudják-e újra kelteni azt a feszültséget, amelyet egyszer már sikerült felkelteniük bennünk, kissé eltompult és ellustult nézőkben. Mert a jó krimi nézésénél (és olvasásánál) aligha van kellemesebb és pihentetőbb szórakozás.