Anyanyelvi őrjárat

Két olyan furcsa szót tűzök tollhegyre, amikre nemcsak én figyeltem fel az utóbbi években, hanem mások is. A kiebrudál terjedését egy-két éve már Büky László nyelvész kollégám is szóvá tette egy folyóiratban, a kiakolbólint igére pedig egy levélíróm egy napilap következő mondatát küldte el nekem szemléltetésül, igazolásul: „Mire szolgál az újonnan nyitott bolt, ha onnan – enyhén szólva – simán kiakolbólintják a csőbe húzott rendelőt, a klubtagot?” Tudom, a nyelv örökös változása következtében e változásnak nemegyszer inkább hátrányát érezzük, mint előnyét, ám mégis végbemegy. Ha ez megtörtént, tudomásul kell vennünk, hiszen nyelvi tényeken már nem lehet változtatni. Amíg azonban ez a változás még nem fejeződött be, inkább csak elkezdődött, addig a hozzáértőnek még érdemes, sőt ajánlatos foglalkozni vele.
A cikkem címében szereplő első szó szabályos formája ez: kiakolbólít. Semmi köze a bólint igéhez, amellyel egyre többen összeboronálják! A kiakolbólít jelentése: ’erélyesen eltávolít’. Mintha azt mondanánk vele: az akolból kivet. A XIX. század közepén jött létre. Az egyik legtermékenyebb nyelvújító, Bugát Pál javasolta társainak, hogy a kézbesít, szembesít mintájára függeszszenek ragos szavakhoz is képzőket, így ez esetben az akolból ragos főnévhez az -ít igeképzőt. Kapott is érte bírálatot, például Jókaitól is, de mivel a szó mégis megmaradt, anynyit igazán megérdemel, hogy eredeti formájában éljünk vele.
A címbeli kiebrudál szabályos, pontos formája pedig ez: kiebrudal, a végén a-val. Kiebrudálni nem lehet senkit, legföljebb kiebrudalni. A kiebrudal jelentése: ’megszégyenítő módon eltávolít, kidob valakit’. Szemléltetésül Petőfitől idézhetem 1845-ből ezt a mondatot: „A mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat.” A XVII–XVIII. században még ezt mondták helyette: ebrúdon kidob, ebrúdon kivet. Az e kifejezésekben szereplő rúd az a pózna vagy dorong, amelyet faluhelyen többnyire az udvarra nyíló konyhaajtó előtt két ember keresztbe tartott azért, hogy a konyhából kikergetett kutyát, amikor az át akart ugrani rajta, a dorong hirtelen felrántásával az udvarra vagy akár a kerítésen túlra vesse. Valljuk be, nem valami állatbarát cselekedet volt ez, de ehhez tudni kell, hogy régen rengeteg félvad, gazdátlan eb kóborolt az országban, s ezért akkoriban a kutyákra – mint szólásunk is őrzi – rájárt a rúd.
Tanácsul pedig csak ennyit: nem különösebben ismert szavakról írtam, nem csoda, hogy sok olvasónknak idegenül hangzanak. Nem is baj, ha nem használják őket. De az, aki – talán épp e cikk nyomán – él velük, lehetőleg helyesen tegye.