Város a gödör mélyén

– Lassan két hónapja él Miskolcon. Milyen kép alakult ki önben a városról?
– Izgalmas, ellentmondásos város – mondja a 74 éves, korát meghazudtolóan fiatalos író. – Sok a szegény, kevés a tehetős család. Bizonyos részei nagyon megszépültek, de némelyik elég trehány módon, és a szlogenje, hogy „a kultúra várost épít”, számomra nem mond semmit. Mert hiába vannak programjai, ha nincsenek vendégmarasztaló szállodái. Miskolcnak most nagy kérdése, hogy az építkezések, dicséretes kezdeményezések ellenére képes-e fejlődni, miközben kihúzták alóla az erejét, karakterét adó bányászatot, kohászatot, gépgyártást.
– Erre a könyvétől is várnak választ az itt élők?
– Nem valószínű. Jövőt építeni azok alkalmasak, akik itt élnek. Én azt látom, ötletekből, tervekből nincs hiány. Kockás jegyzetfüzetemmel – mert kézzel írok, magnót sose használtam – járom a várost, sokan megszólítanak, behívnak az otthonaikba. Hajnali kelőként néha napi tíz órát is beszélgetek emberekkel. Hihetetlen erőfeszítéseket látok, vegyük úgy: fényeket az alagút végén. Másrészt apátiát és pesszimizmust, mert egyesek szerint ez a mélyre süllyedt város nem fog kimászni a gödörből. Sose szerettem a előítéletet, pláne a negatívat.
– Állítólag sokan félnek, hogy ön majd kivesézi a városukat, és a felkérés bumerángként csap vissza.
– Aki ettől tart, annak rossz a lelkiismerete. Nekem eddig egyetlen riportkötetemből se származott harag vagy komoly sértődöttség. Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincs. Miskolccal különösen szerencsés vagyok, mert az acélipar egykori fellegvárában a változás történelmi pillanatáról írhatok. Olyan ez, mint jelen lenni egy szülésnél.