Szobrot kapott Benyovszky Móric

A kalandos életű gróf-király emlékére portrészobrot avattak a Zala megyei Rigyácon. A mindössze 500 lelket számláló falu egykor a Benyovszky család birtokában volt, s ezzel a szoborral tisztelegnek az egyik legnagyobb magyar kalandornak.

Benyovszky 1741 szeptemberében látta meg a napvilágot a Nyitra megyei Verbón. Édesapja, Benyovszky Sámuel császári tábornok, édesanyja pedig a híres Révay család leánya. Folytatva a családi hagyományt, már fiatalon katonának állt, huszár lett. Részt vett a hétéves háborúban, mint lovassági parancsnok és főstrázsamester.

Első megpróbáltatását az apja halála utáni örökösödési vita jelentette. Egyes krónikák szerint erőszakosan próbálta megszerezni azt, ami nem volt az övé, így Mária Terézia mindenfajta vizsgálat nélkül megfosztotta vagyonától, neki pedig menekülnie kellett. Egészen Lengyelországig jutott, ahol apai nagybátyja vette pártfogásába és fogadta örökbe.

Az ifjú Benyovszky sorsa jóra fordult. Lehetősége nyílt kisebb európai tanulmányutakra: meglátogatta Hollandiát, felkereste Angliát. Visszatérve Lengyelországba, földbirtokosként kötelességének érezte, hogy aktívan részt vegyen a lengyel-orosz háborúban. Hősiessége és bátorsága nem járt együtt a szerencsével, mert orosz fogságba került, s a legkegyetlenebb börtönöket járta meg, melyek erődítmény volta lehetetlenné tette a szökését. A hírhedt-híres kamcsatkai fegyenctelep már 1711 óta működött, nagyrészt politikai foglyokkal volt tele, akik szót mertek emelni II. Katalin erkölcstelen életformája ellen, vagy azt merészelték állítani, hogy talán a cárné is bűnrészes volt férje meggyilkolásában… Ha ezeket a lázadókat nem ítélték azonnali halálra, akkor áthelyezték ebbe a börtönbe. Hogy mégse legyen olyan könnyű a sorsuk, a raboknak a térséget sújtó éhínséggel is meg kellett küzdeniük.

Benyovszky és társai 1770 körül kerültek ide. Eekkora már enyhült az éhezés, s a magyar származású katonának viszonylag jó dolga volt. Emberséges természete miatt hamar megszerették a többiek, kitűnő sakktudásával nagy népszerűségre tett szert, jó nyelvtudásával pedig felhívta magára a börtönőrök figyelmét is. Gyakran kérték, segítse gyermekeiket a nyelvtanulásban. Eközben elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és állattani leírását. Ekkor találkozik az ifjú kapitány élete nagy szerelmével: börtönőre leányával, Atanáziával, akit később megszöktetett. Hogy Atanázia valóban létezett-e, vagy csak kitalált alak, nem tudjuk biztosan. Annyi bizonyos: Nyilov börtönparancsnoknak nem volt leánya. Sokan úgy gondolják, létezett szeretője Móricnak, egy Anasztázia nevezetű előkelő hölgy. Az azonban biztos, hogy az asszony nem szökött meg a rabbal.

Benyovszky 1771 tavaszán megkísérelte a lehetetlent, és fegyenctársaival együtt felkelést szervezett. Megszöktek az erődből és kiáltványt fogalmaztak. Kilenc oldalt írtak tele, korukat jóval meghaladó eszmékkel. Bár iratukat csak felső hatalmaknak szánták, az okmány másolatokban bejárta az országot, míg az eredeti változatot hét pecsét alatt őrizték. Ez volt az első olyan okmány, mely Oroszország politikai reformját jelenthette volna.

Benyovszky 1772-ben ért Franciaországba, ahol szívesen fogadták, bárói rangot kapott, és megbízatást, hogy legyen kormányzója Madagaszkár szigetének. Az idegeneket általában nem szívesen fogadó bennszülöttek hamar megszerették, és elfogadták új kormányzójukat. Tisztelték emberségéért, híres volt kegyelméről, a hadifoglyokat nem végeztette ki, sőt, a sebesülteket ápoltatta. Beszüntette a szörnyű szokást, miszerint a kevésbé életképes csecsemőket vízbe ölik. 1774-ben a francia uralkodó tiszteletére megalapíttotta Luisbourg városát, 1776-ban pedig a bennszülöttek királyukká választották.

Több expedíciót szervezett a sziget belsejének megismerésére, és felismerte, milyen gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatokat létesíthetne a sziget Európával. Hogy felvirágoztassa kis birodalmát, visszament Franciaországba és segítséget kért tervéhez. Csalódnia kellett: kérését elutasították. Hazatért szülőföldjére, ahol most már kegyelmet kapott, s mindemellé még grófi címet is Mária Teréziától. Támogatást azonban nem.

Minél kilátástalanabbnak tűnt terve megvalósítása, ő annál eltökéltebben küzdött érte. Amerikába utazott, ahol végre szíves fogadtatásra lelt. Megismerkedett Benjamin Franklinnel, harcolt a függetlenségi háborúban. Innen indult utolsó útjára 1784-ben Madagaszkár felé. Lelkes népe helyett azonban a franciák fogadták, akikkel szemben 30 bennszülöttel az oldalán nem volt túl sok esélye. Egy csata során életét vesztette.