Vessző és vonás

Még inkább érvényes ez a megállapítás arra a szintén vonás alakú írásjelre, amely a tagmondatok, mondatrészek elkülönítésére szolgál. Ennek általánosan használt neve ugyancsak vessző. De ez sem mindig volt így! Mint Keszler Borbála Írásjeltan című művéből kiderül, régen számos egyéb elnevezése is élt: rántás, mellévonás, kis görbe vonal, horgocska, vonás stb. Itt van kezemben Altai Rezsőnek A magyar helyesírás … zsebkönyve című, 1920-ban kiadott munkája. Benne a szóban forgó mondattagoló írásjel már az ezzel foglalkozó fejezet cí­mében is vagylagos („A vonás vagy vessző”), magában a fejezetben pedig szinte kizárólag vonás („A vonás helyes alkalmazása”; „felkiáltójel helyett gyakran csak vonást alkalmazunk”; „ilyenkor a kötőszó előtt vonás van”; stb.) De ez már valóban inkább csak nyelvtörténeti emléknek számít, ugyanúgy, mint a pontosvesszőnek régebben szintén fel-felbukkanó pontos vonás, bö­­ke­­tes vonás elnevezése.

Idős olvasónknak azt ajánlom: ha kedve tartja, nevezze bátran a hosszú magánhangzók tetején ékeskedő egy vagy két vesszőt vonásnak, de ne vegye zokon, ha azt ta­­pasztalja, hogy mások ilyenkor is inkább a vesszőt választják. Hiszen már a török basa lerajzolására buzdító gyermekmondóka is így kezdődik: „Pont, pont, vesszőcske…”