Mustban fürösztött művész

A művész 1909-ben látta meg a napvilágot Fehérvárcsurgón. A nagy mesélőként is híressé vált szobrász úgy emlékszik: születésekor mustban fürösztötték. Később bekerült Kassák Lajos Munkakörébe, ezáltal a baloldali nézetek bűvkörébe. 1930 tavaszán lett is baja ebből, mikor elvtársaival turulista tüntetőkre támadtak – a rendbontásnak csak a rendőrök tudtak véget venni. Akkoriban édesapja is a rendőrségnél szolgált, így eshetett meg a kellemetlen incidens: „Az édesapám pedig rendőr volt, úgyhogy mikor a rendőrök jöttek bennünket szétzavarni, bekerültem egy ló alá, aztán láttam egy csizmát, megfogtam, és megtekertem. Mikor a rendőr leesett, láttam, hogy az édesapám volt.”

Érettségi nélkül vették fel a Mintarajziskolába (a későbbi Iparművészeti Főiskolára), ahol grafikusként tanult. 1931-ben dessaui Bauhausba nyert ösztöndíjat. Az ifjú művész nem sokat gondolkodott, azonnal útnak indult – gyalog. Mivel iskola helyzete egyre nehezebbé vált, alig egy évvel később ott is hagyta, és beállt tengerésznek, vagy, ahogy ő vallja később: „Hajós inas voltam…”. A hajós évek után Berlinben kötött ki, onnan Drezdába indult, ahol már Otto Dix iskolája fogadta. Sajnos itt sem tanulhatott sokat: a nácik Dixet is, Tóth Imrét is letartóztatták, és Zwickauba szállították. Azonban sikerült megszöknie, és gyalogszerrel Itália felé indult. Júniusban érkezett meg Rómába – kalandos útját Szerb Antal: Utas és holdvilág című regénye örökítette meg. Az olasz fővárosban még hónapokig alkalmi munkákból élt, hol a szabad ég alatt, hol hajléktalan szállókon éjszakázott. Végül sikerült bekerülni a Római Magyar Akadémiára. Ekkor vette fel az Amerigo Tot nevet, adta fel a grafikát, és kezdett el szobrászkodni. Itt ismerkedett meg többek között Mészáros Lászlóval, Vilt Tiborral, és Szerb Antallal is. A kezdeti kudarcokat sikerek váltották fel. 1937-ben az albán kormány pályázatát nyerte el, egy évvel később Rómában megkapta a „Premio per Giovani Artisti” címet, azaz a fiatal olasz művészek évi díját, 1939-ben pedig a budapesti Madách-szobor pályázaton második helyezést ért el. 1940-ben Bolognában felkérték, hogy a Goldoni család síremlékére készítsen domborművet Utolsó ítélet címmel. A sokalakos kompozícióban a Pokolba jutottak között felismerhető Hitler és Mussolini arca is. A művész szerencséjére a fasiszta párttal szimpatizáló megrendelőnek ez a kis apróság elkerülte figyelmét.

Az 1940-es évektől már az absztrakt művészet jegyében alkotott. A második világháborúban ejtőernyősként vett részt az olasz seregben, egyszer a Hortobágyon is landolt. 1946-tól a római Magyar Akadémia tanácsadója lett, 1948-ban pedig megnyerte a Termini pályaudvar frízeinek pályázatát, művét öt évvel később avatták fel. Innentől kezdve állandó megrendeléseket kapott, hiába is hívták haza, Olaszországban maradt egészen 1969-ig.

Itthon mind a közönség, mind a kritika, és nem utolsósorban a politika is hatalmas lelkesedéssel fogadta. A „világhírű” művész sikereiben a hatalom is szívesen sütkérezett, ami különös kiváltságokkal járt a művész és családja számára. Pécsett állandó kiállítása nyílt, 1983-ban pedig leleplezték élete egyik legnagyobb művét a gödöllői Szent István Egyetemen. A mag apoteózusa című mű 120 négyzetméteres, így méltán nevezhető közel 50 éves életműve koronájának.

A kalandos lelkű Tot nem elégedett meg a szobrászkodással, volt autóversenyző, diplomata, koreográfus, sőt még alkalmi színész is: a Keresztapa második részében, Michael Corleone egyik testőrét alakította.

A Ludwig Múzeum kiállítása három alapvető részből áll: bemutatja Tot művészetét alkotásain és a történelem tükrén keresztül, illetve kapcsolatát a mai szobrászattal. A látogatók hivatalos iratokból, dokumentumfilmekből, a művész kortársai kritikáiból és persze nem utolsósorban munkáiból ismerhetik meg a szobrász sokoldalú személyiségét és művészetét.