Anyanyelvi őrjárat

Klusovszki Istvánnétól kaptam Arnótról azt a remek kérdést, amely mindenképpen érdemes arra, hogy itt, a Szabad Föld olvasóinak nyilvánossága előtt is válaszoljak rá.

Kultúra2004. 03. 12. péntek2004. 03. 12.
Anyanyelvi őrjárat


Részlet a levélből: "Az újságok az esetek 90%-ában azt írják, hogy X. Y. életét vesztette. Én már sok dolgot elhagytam, ott felejtettem valahol, de nemegyszer megkerült, visszahozták nekem. Azt viszont nem tudom, hogy ha elvesztem az életemet, ki hozza esetleg vissza! Ugye senki? Akkor az  életét vesztette helyett miért nem azt írják:  meghalt, elhunyt?"
{p}Azért nagyon jó ez a kérdés, mert a benne szereplő veszt, még inkább pedig az igekötővel is ellátott elveszt ige kiváló példa annak érzékeltetésére, hogy idők folyamán mennyire megváltozhat egy-egy szó jelentése, pusztán annak következtében, hogy ma jobbára más helyzetben, más szövegkörnyezetben használjuk, mint eleink tették két, három vagy négy évszázaddal ezelőtt. Ma ugyanis az elveszt és alakváltozata, a lényegében vele azonos jelentésekben használt elveszít elsősorban csakugyan azt jelenti, amire  levélírónk is gondolt, vagyis ezt: 'szándéktalanul úgy elhagy valamit, hogy nem tudja, hová lett'. Tehát  elvesztjük vagy elveszítjük az iratainkat, a tollunkat, a pénztárcánkat, a kesztyűnket, s csak reménykedhetünk abban, hogy esetleg még előkerülnek.
Csakhogy a veszt és az elveszt igéről  régen nem ez jutott ám az emberek eszébe! Ennél sokkal inkább az, hogy  aki veszt, az elszenvedi, hogy valamije elpusztuljon, megfogyatkozzon (például: sok vért vesztett, eszét veszti);  aki pedig valakit vagy valamit  elveszt, annak meghal valakije; vesztese, kárvallottja lesz valaminek.
{p}Nem is csoda, hogy ez jutott eszébe, mert a -t  műveltető képzővel alakult  veszt-nek már az alapigéje, a vesz - vész ige is a pusztulás képét idézi fel. Első és legfontosabb jelentése ez: 'a végső romlás állapotába jut; megsemmisül, meghal'. Mindezt nagyon jól tükrözik a vesz - vész, veszt - veszít és elveszt - elveszít igék régi nyelvi használatát bemutató adatok. Azt hiszem, néhány, részben az 1888 és 1893 között megjelent, háromkötetes Nyelvtörténeti szótárból, részben más forrásokból vett adat nemcsak olvasóinkat, hanem levélírónkat is meggyőzi arról, hogy az életét vesztette kifejezés nem hibás, hanem nagyon is megfelel a szó jelentésének. 1551-ben írta Heltai Gáspár nyomdász, egyúttal író a következőket (az idézetek helyesírását a könnyebb megértés kedvéért korszerűsítem): "Az ország éhség miatt el ne vesszen".  Baronyai Decsi János 1598-ban Bártfán megjelent művéből egy rövid mondat: "Az ki másnak gonoszát keresi, ő maga vész  belé". Prágai Andrásnak Fejedelmek serkentő órája című, 1628-ban kiadott munkájából: "Az döghalál, éhség és szorongó nyomorúság sokakat veszt el." Egy versszak Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hős dédunokájának Szigeti veszedelem című hatalmas művéből. Szulimán szultán követei többek között így próbálják a dédapát Szigetvár feladására bírni: "De bár az úgy légyen, eljöjjön az német, / Rákháton tinéktek hoz ő segítséget, / Elvesztitek akkor kedves éltetöket, / S ők török kezében találják Szigetet."
{p}Elhagyva a mai köznyelvben is meglévő számos olyan kifejezést, szókapcsolatot, amelyik a veszt, elveszt  korábbi fő jelentésének jegyében fogant (vesztedbe mész, vesztőhely, elveszti a pert, a csatát stb.), befejezésül Gárdonyi Géza Magyarul így című művéből idézek egy példát, amely számunkra két szempontból is tanulságos. Egyrészt, mert jól mutatja, hogy az elveszt régebbi és újabb jelentésében egyaránt kifogástalan, másrészt mert maga az idézet is méltó a megjegyzésre. Ezt írta Gárdonyi: "Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé."

Ezek is érdekelhetnek