Domján Edit megállította az időt

Évtizedek óta nincs közöttünk, mégis oly elevenen él az emlékezetünkben, hogy régi felvételeit nézve azt érezzük: most is velünk van. Domján Edit negyvenévesen döntött úgy, hogy nem akar tovább élni. Névnapjára dvd jelent meg, melyen emlékezetes szerepeiben láthatjuk.

KultúraBorzák Tibor2009. 09. 18. péntek2009. 09. 18.
Domján Edit megállította az időt

Harminchét esztendővel ezelőtt, 1972 karácsonyán dobta el magától az életet. Nem akarta megélni az öregedést, azt vallotta, egy színésznőnek negyven éves koráig érdemes csak élnie. Ha ma is köztünk lenne, biztosan ugyanúgy körülrajonganák – hiszen mindig imádta a közönség, mára legendává erősödtek a szerepei, köztük az Üvegcipő. Szinte halljuk „csipkés kacagását”, sajátos, csilingelő, kicsit búgó hangját, ami senki máséhoz sem hasonlítható.

Érthetelen, miért nem volt eddig a piacon a színésznő archív felvételeiből összeállított válogatás (leszámítva egy korábbi videokazettát). Sokan szeretnék újra látni a hatvanas-hetvenes évek sikerdarabjait, melyekben Domján Edit brillírozott. Ezt tapasztalta B. Fábri Magda is, aki a színésznőről elnevezett alapítvány ügyvezetője, számos könyv szerzője. Az ő szerkesztésében látott napvilágot 1992-ben a Domján-emlékalbum, melyben pályatársak idézik fel az alakját. Szakonyi Károly író például így emlékezik: „Olyan színésznő volt ő, akit a nézőtéren ülő férfiak imádtak, a hölgyek pedig irigyen figyelték, vajon mi lehet a titka.”

B. Fábri Magdával néhány évvel ezelőtt beszélgetés hangzott el a rádióban, amelyben a Domján Edit Alapítvány missziója is szóba került. A hallgatók közül sokan betelefonáltak: miért nincs forgalomban egy olyan kiadvány, melyen a magyar színháztörténet legendás színésznőjét láthatnák? Nos, a hallgatók kérése parancs, mindjárt el is kezdődött a szervezkedés. Csakhogy nem ment zökkenőmentesen, mivel több esetben a jogdíjakat kellett tisztázni. Az Üvegcipő esetében például Molnár Ferenc örököseivel sikerült megegyezni. A bolond lány viszont azért nem kerülhetett szóba, mert nem találták meg a darab jogtulajdonosait. Ezt a színházi felvételt egyébként is letörölte a televízió, csupán néhány részlet maradt meg belőle. Illetve egy hangfelvétel B. Fábri Magda birtokában – szeretné is később kiadatni CD-n.

Edit napra jelent meg az MTV Zrt. kiadásában a Domján Edit emlékére című dvd. A televízió archívumából nyolc különlegességet kerestek elő, köztük az Üvegcipő részletét, a Kártyaaffér hölgykörökben, a Kell-e türelem a szerelemhez?, a Házassági történet, az Ebből is egy kicsikét című jeleneteket. A rövidebb-hosszabb produkciók mellett a Zsurzs Éva rendezte Othello Gyulaházán című tv-játék teljes egészében élvezhető a lemezen. A darabokban színészlegendák tűnnek fel: Váradi Hédi, Bánki Zsuzsa, Tábori Nóra, Törőcsik Mari, Várkonyi Zoltán, Feleki Kamill, Agárdy Gábor, Pécsi Sándor, Básti Lajos, Kaló Flórián. Felcsendül a Köszönet mindenért című emblematikus sanzon is, melyet annak idején Mészöly Dezső egy Veszprémben bemutatott Shakespeare-vígjáték belépődalának írt, zenét pedig Aldobolyi Nagy György komponált hozzá.

Hogy Domján Edit mitől legenda? B. Fábri Magda szerint elsősorban attól, hogy komolyan vette a munkáját. Képes volt megállítani az időt: fiatalon ment el, s fiatal valója maradt meg az emlékezetünkben. Varázslatos hangja most is itt cseng a fülünkben. Nevetése, játéka, éneke velünk marad. Igaza van Szinetár Miklós rendezőnek, amikor így vall róla: „Domján Edit ragyogása fényt hozott a szürke hétköznapokba. Mosolya az olymposzi istennők, vagy ha úgy tetszik, az édenkert varázsának egyik utolsó üzenete.”

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!