Húsvétolás Hollókőn

Hollókőn még olyan a húsvét, amilyen hajdan volt a palóc falvakban: a sokszoknyás, fehér harisnyás lányok sikongatva szaladnak az őket vödör vízzel üldöző legények elől. Igaz, manapság már ezt fesztiválnak hívják...

KultúraCsászár Jenő2004. 04. 22. csütörtök2004. 04. 22.
Húsvétolás Hollókőn

A turisták maguktól is eljöttek megcsodálni a világörökség részévé fogadott hollókői ófalu népszokásait, néhány éve azonban húsvéti folklórműsorral és vásári kavalkáddal invitálják őket - tudom meg az alig négyszáz lelkes nógrádi település polgármesterétől, Szabó Csabától.

{p} A két napos ünnepi forgatagban tízezer vendég is megfordul: többnyire magyar családok jönnek, de akadnak német és olasz csoportok is. Egyre több a japán kiránduló, ők külön túrát szerveznek a világörökségi helyszínek végignézésére.A falucska számára számos kötelezettséggel jár, hogy méltónak maradjon a Világörökség címre. A település jó hatvanmillió forintból gazdálkodik, s ennek egyhatodát a turizmusból származó bevétel jelenti. A kiemelten védett házakban élők évente mindössze háromezer forintot kapnak hajlékaik állapotának megóvására - ez az összeg valójában csak egy meszelésre elég.
{p} Jó hírekkel is szolgál azért Hollókő első embere: éppen most kapták a hírt, hogy megnyertek egy európai uniós pályázatot, melynek révén mintegy 300 millió forintot költhetnek a faluközpont megújítására.A nebulók a helybeli iskolában - ahová mindössze féltucatnyian járnak - külön Hollókő nevű tantárgyat tanulnak, hogy megőrizzék dédanyáik népszokásait. Talán ennek is köszönhető, hogy sok itt élő és elszármazott fiatal színpompás palóc viseletbe öltözik az ünnepekre.
{p} A fővárosi egyetemista Szabó Adrienn például édesanyja jó húszéves ruháját vette magára a húsvét vasárnapi szentmisére. A keményített, hullámosra vasalt alsószoknyák - szám szerint hat - ringó járásúvá tették a leányzót, aki kereken egy órán keresztül öltözködött, hogy a gyöngyös főkötőtől a ráncos szoknyáig minden kifogástalanul álljon rajta.Előbb Budapesten, majd az USA-ban próbált szerencsét a helybeli születésű Sztrémi Zsuzsa, aki most a Hollókőért Közalapítvány vezetője.
{p} Néhány távolban töltött év után azonban úgy érezte, hazaszólítja a faluja. Az alapítvány tíz vendégházat üzemeltet, és szervezi az olyan vendégcsalogató programokat, mint a húsvéti is. Arra ügyelnek leginkább, hogy valódi népművészetet közvetítsen a rendezvény. A szabadtéri színpadon a palóc vidék dalosai, táncosai léptek fel, az utcákat pedig csupa olyan vásáros lepte el, akik zsűrizett népi iparművészeti tárgyakat kínáltak.

Ezek is érdekelhetnek