Csapatra termett a cserkész

Grizzly örs, nyakkendőharc vagy Draco űrbázis – ilyen nevekkel találkoztam, amikor a budapesti Báthory László cserkészcsapatban jártam. A műegyetemista csapatfőnök, Szentiványi Matyi kalauzolt a templomi alagsor pöttömnyi szobái között. A nap végére megnyugodtam: létezik még tartalmas, kreatív nevelés, ahol a játék folyamatos, bár az elvek százévesek. E tradicionális közösségben például még létezik a karkötőkészítés mint gyerekprogram. Matyi szerint itt a fantázia a kulcsszó. A lényeg, hogy a nevelés játékos keretek között zajlik. Egy kiscserkész úgy tanulhat meg alapvető emberi szabályokat és válhat eggyé eszmékkel, hogy észre sem veszi.

Buday Barnabás evangélikus lelkész, a cserkészszövetség elnöke szerint a cserkészet az, amiért hajlandó vagy tenni, amiért hajlandó vagy ingyen tenni, miközben még élvezetet is találsz. Mivel egy több mint százéves múltú közösségről beszélünk, joggal merül fel a kérdés, hogy eljött-e már a modernizáció ideje. A válasz egyértelmű: nem fogják elvetni sosem azt, ami régi, hisz a tradíciók és a közös hit tartja össze ezt a történelem miatt sok kényelmetlen változást elszenvedő közösséget. A megújulás képességét jelzi az a tény, hogy a rendszerváltás után éppen a cserkészet volt az első tradicionális társadalmi szervezet, ami újraindult. A modernizációt a régi tanok újraértelmezésében látja, természetesen úgy, hogy megmaradjon a lényege. Tudatosan a fiatalabb generáció igényeit tartják szem előtt, legyen szó akár barlangászásról vagy a félelem leküzdéséről. A közösség működésének a titkát egy tökéletes „nevelési keverékben” látja, ahol megvan a helyes arány a közösségi móka és a szellemi tartalom között. Nem könnyű feladat tartani az arányokat, de veszélyes, ha felborul, mert úgy egy üres, erőltetett, elavult rendszerhez jutunk.

A cserkészetet egy katonatiszt, Robert Baden-Powell találta ki, aki egyszerűen csak azt tűzte ki célul, hogy a társadalom számára olyan állampolgárokat képezzen, akik képesek megállni a helyüket. A cserkészet hasznos embereket akart nevelni. Felelősséget vállalni, ez napjaink legnehezebb feladata – véli a szövetség elnöke. Vegyünk csak egy átlagos programot: egy nomád tábort. Onnan úgy tér haza a cserkészünk, hogy tud főzni, tüzet rakni, nem téveszti össze az erdei cseresznyét a fenyővel. Vagyis képes volt teljesíteni a rá szabott feladatot, ráadásul csapatban dolgozott. Bátran kimondhatjuk, hogy ez a mai generációt nézve komoly teljesítmény.

Hogy miben kéne változtatni? Válaszul egy mélyen elgondolkodó tekintetet kapok. Az alapelvek szintjén nincs mit, de a részletekben mindig szükség van a fejlődésre, továbblépésre. A cigánymisszió kérdését hozza fel példának. Az elnök úr szerint a cigánygyerekek segítését lehet vállalni, de csupán egy szeletként, mint a társadalmi felelősségvállalási program része. De nem úgy, hogy mostantól a cserkészet kizárólag a lesüllyedt rétegek nevelésével foglalkozik. Nekik más a küldetésük. Ők egy 6–22 éves korig tartó jellemnevelési tréninget vállaltak magukra, amit száz évvel ezelőtt kitaláltak és száz éve működik.

Hasonló közösségekben gondolkodva nekem rögtön az úttörők ugrottak be. Szemráncolás a válasz. A cserkészvezető elmeséli, hogy a mozgalom a háború után erőszakosan be lett olvasztva az úttörőszövetségbe, akik átvették a fogalmi rendszerük nagy részét és az egyenruhájukat. A valláson alapuló ideológiát azonban kicserélték a kommunista eszmékre. Megszűnt a cserkészet önrendelkezése. Nem beszélve arról az ötvenezer fiatalra jutó milliárdos vagyonról, ami az úttörőszövetség kezére került. Ezt az úttörők máig tagadják. Anyagi és erkölcsi kárpótlásról a mai napig szó sem volt, ezért a cserkészek nyílt bocsánatkérés nélkül nem tudják elképzelni a megbékélést.

Hogy teljes legyen a kép, megkerestem a másik oldalt is. Rácz Péter, az Úttörő Szövetség elnöke nem igazán tudott mit kezdeni a problémával, hisz saját bevallása szerint ezt önmagában nem tartja annak. Szerinte ez csak az öreg cserkészgeneráció vesszőparipája, neki kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy ezzel foglalkozzon. A jogtalan vagyoneltulajdonítást firtatva leszögezi, hogy a javak a későbbiekben is kizárólag a fiatalok sorsát szolgálták. A cserkészet hivatalos úton is beleegyezett az összeolvadásba, bár természetesen csak politikai indíttatásból, ez nem vita.

A kibékülésre tehát még várni kell.