Ahol a parasztkenyér nem csak emlék

Tavaly a Vállalkozók Országos Szövetsége is az év üzletemberévé választotta. Ennek ellenére nem lebeg a föld felett: – Szép dolog egy díj, de nem pihenünk a babérjainkon. Minél jobban ismernek minket, annál többet várnak el tőlünk – szabadkozik Tóth úr. A Lipóti Pékség alapítója eredetileg húsbolti eladónak tanult, de mivel génjeiben lakozik a vállalkozó szellem, már huszonévesen kisebb üzleteket nyitott szülőfalujában és a környékben. Azt tartja: nem problémák vannak az életben, hanem feladatok, melyeket hittel és akarással kell megoldani.

– Az első látványpékségem gépeit egy Zsiguli utánfutóban hoztam haza Svédországból – meséli. Az ötletet, hogy ilyesmibe kezdjen, egy külföldre szakadt hazánkfia adta neki. Így esett, hogy a szülőházában, egészen pontosan a nagymama egykori szobájában berendezte az első pékséget. Akkor, 1992-ben mindössze négy fővel indult a vállalkozás, melyből igazi sikertörténet kerekedett: mára háromszáz saját dolgozót alkalmaznak, s az alvállalkozók révén még háromszáz embernek nyújtanak megélhetést. Cégtáblájukon ez áll: Lipóti Pékség – a hagyomány útján. Tavalytól ez a jelmondat védett márkajelzésnek számít. Ám nemcsak abban vállalják a „régimódiságot”, hogy egyik kedvelt termékük a háromkilós parasztkenyér, abban is régi vágású Tóth úr, hogy az üzleti életben kitartóan bízik a becsület és az adott szó erejében.

– Magam is kitanultam a pékszakmát. Alapszabály ugyanis, hogy az ember legalább annyit tudjon, mint a beosztottai, de inkább többet – mondja. Működik a recept, hiszen ma már 82 mintaboltot nyitottak Soprontól Pozsonyon át Budapestig. Ráadásul a felvidéki terjeszkedést töretlenül folytatják, épp egy jókora üzemet építenek Nagymagyaron. Emellett arra is van gondjuk, hogy termékeikből hajléktalanoknak, rászoruló családoknak juttassanak. Ha már a fővárost említette, arról is faggattuk a vállalkozót: vajon sosem csábult el, s gondolt arra, hogy a céget, mondjuk, Pestről irányítsa? Ő azonban a fejét rázza: a szülőfaluja, Lipót olyan, mint egy nagy család, nem tudná elképzelni, hogy máshol éljen. Ami tudást és élettapasztalatot összegyűjtött, azt a hétszáz lelkes falucska érdekében szeretné kamatoztatni. Mindez jóval több, mint egy szép szólam, hiszen 2006 óta ő tölti be a polgármesteri tisztet is a dunántúli településen. Nagyvonalúan támogatja a helyi sportot is. Ne gondoljuk persze, hogy jut ideje egész nap a hivatalban ücsörögni! Ám megtanulta, hogyan vegye körül magát megbízható segítőkkel, akiknek nem kell a körmükre nézni. Másik nagy családdal is büszkélkedhet a polgármester: három, lassan felnőtt fia mellett két és fél éves kislánya a szeme fénye.

Három-négy évvel ezelőtt még 3200 pékség volt hazánkban, ám a számuk mára megfeleződött. A nagy üzletláncok ugyanis a gyors technológiával készült, olcsó kenyerükkel csalogatják be a vevőket. A lipóti péknek azonban volt mersze felbontania beszállítói szerződését egy ilyen multi céggel. Az árversenybe nem szabad belemenni, szögezi le. Bizonyos benne, hogy az marad talpon, aki a legjobb kenyeret süti. Olyat, ami hagyományos módon készül, s ami nem esik szét rögtön morzsákra, hanem még másnap is gusztusos karéjt kanyaríthat belőle az ember.

Hát a lipóti parasztkenyér ilyen ünnepi pillanatokkal lepi meg a háziasszonyokat...