Csak a hímek vághatók

Mára Domaháza-Tanya lett a volt urasági majorságból, melynek gyümölcsfákkal teli gazdaságában a régi magyar parasztporták összes baromfifajtája fellelhető. A tulajdonos, Sipos István agrár- és környezetvédelmi mérnök tervezi a magyar őshonos négylábúak, így parlagi kecskék elterjesztését is, kapcsolódva a gödöllői Magyar Kisállat-nemesítők Génmegőrző Egyesületének mintafaluprogramjához. A tőlük vett elit törzsállományban van magyar fehér, szürke és fodros lúd, bronz- és rézpulyka, két kacsa- és hét tyúkfajta. Most a lúdszaporulat a legnagyobb: pelyhes kislibáktól a pár hónaposokig közel másfél ezer nyüzsög a farmon.

És milyen szelídek! Engem is körbehömpölyögnek. Sipos István szerint azért, mert a baromfi azt tekinti szülőjének, akit először lát, ezért az itt dolgozó nők után zúdul folyton a géppel kelt libák hada. Csak a pulykakakasok távolságtartóak.

– Nemsokára megkezdjük a jószágok ingyenes kihelyezését Tiszaszőlősre, ahol mintafalut szeretnénk. De eljutunk a környező falvak portáira is. A kihelyezettekből csak a hímek vághatók, a tojók dolga a hagyományos költés, aminek ösztöne a tiszta fajokból még nem halt ki. A farmon is sok ludam, pulykám ül tojáson, noha géppel keltetünk. A mintafaluprogram ötlete a gödöllői Szalay Istvántól, az őshonos magyar baromfifajták nemzetközi hírű kutatójától származik.
– Szerintem a házi pulykatartás a legolcsóbb – folytatja. – Szüleim parasztemberek voltak, s gyerekkoromból tudom, hogy régen a magyar pulyka szinte önellátó volt. A legelőn egéren, rovaron, csigán élt, este vagy kapott enni, vagy nem. Ősszel befogták, meghizlalták és levágták. A magyar lúd meg kettős hasznosítású volt. Az 1900-as években ezen a vidéken, szülőföldemen sokan éltek lúd és pulyka bérhizlalásából. Az őshonos magyar ludaknak genetikailag nagyobb volt a mája, mint a később külföldről behozottaknak. Tömés, hizlalás nélkül is elraktározták májukban a zsírszöveteket, mint a vándorló vadludak.

A Tiszaszőlősön élő, 62 éves Sipos Istvánnak ez a program egyelőre még kihívás, hosszú távon viszont üzlet. Régi mintára ő is bértartásba ad majd baromfikat. Venni szeretne az uniós követelményeknek megfelelő mobil baromfivágóhidat, hogy a húst és a májat saját maga értékesíthesse. Vevője biztos lesz, mert az áruházi gumi baromfik ízét messze lekörözi a házié, s a libamáj is jóval olcsóbb közvetítők nélkül. Ma a máj kilójáért 600 forintot se kap, de a boltokban 6 ezret is elkérnek érte. Az évekig téeszekben, majd egy fővárosi húsipari cégnél dolgozó férfi vágóhídi melléktermékekből (köröm, bőr, pata) hasznos, szermentes növényi tápanyagokat állított elő, s az értük kapott szabadalmi díjakból vette meg a majorságot és mintegy 800 hektár szántót a takarmánytermesztéshez.

A rendszerváltás után belevágott a libatartásba, majd részese lett azoknak, akiket a Hajdúbét és Nyírgelse botránya a tönk szélére juttatott. Tízmilliókat vesztett, de nem akasztotta fel magát. Viszont a szélhámosság döbbentette rá, hogy a termelő a felvásárló kiszolgáltatottja marad, ha nem próbál önálló vertikumot kiépíteni.

– A rendszerváltás előtt is jól működött a háztáji termékek felvásárlása, feldolgozása és értékesítése. Miért ne működhetne most is? Ezért is örülök, hogy találkoztam Szalay úrral, hiszek a programjában. Az őshonos magyar állatok tartása, kivált a baromfiké, megélhetést biztosíthat az elsorvadt háztáji gazdálkodások újraélesztésével. Ráadásul tőlük sokkal jobb minőséget kap a vevő, mint amilyen a külföldi hibrid fajtáké.