Csodálatos Vásárcsarnok

A városnéző sétákra szakosodott Imagine Budapest és a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) csarnok-bejárásra invitálta a sajtót.

A Fővám tér korábban egyike volt a város szabadtéri piacainak, ahol dohányt, virágot, mézet, zöldséget és húst árultak. Aztán 1897-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elrendelte a pesti csarnokrendszer kiépítését a szabadtéri piacokon uralkodó kaotikus állapotok felszámolására. A Fővám teret nevezték meg a Központi Vásárcsarnok színhelyéül, az épület a régi Sóház telkére került.

A terveket Pecz Samu készítette, akinek több újítást is szükséges volt bevezetnie, mivel sem a telek nem volt szabályos, sem a terepszint állandó. Ezért aztán állítólag egyetlen rendes derékszöget sem fedezhetünk fel az épületben. A földszinten a padlózat egyes pontjai között akár másfél méteres is lehet a szintkülönbség, így az oszlopok sem egyforma magasak. Mindezeket azonban a hatalmas méretek miatt szabad szemmel nem érzékelhetőek. A csarnok 1894-96-ig épült, s átadása előtt tíz nappal (tisztázatlan körülmények között) tűz ütött ki, melyben a tetőszerkezet jelentős része leégett.

A munkálatokat nagy erőkkel folytatták, s végül 1897. február 15-én tartották a hivatalos átadást: ekkor gördült be az első tehervonat a csarnok területére. Kiépített sínek vezettek egészen az épület belsejéig – ez lehetővé tette, hogy a vasútvonallal ellátott vidéki települések termelői árut küldhessenek ide. A Duna felől egy vízi alagúton, jól megrakott csónakokkal is lehetséges volt az áruszállítás – ezt a járatot ma a szemét kihordására használják. Ha a csasrnokban középen állunk, észrevehetjük, hogy milyen sok hely van a két középső sor között – itt hajthattak be a szekerek, autók.

A csarnok annyira híres lett, hogy Vilmos császár és Ferenc József is látogatást tett benne, s a korabeli újságok folyamatosan cikkeztek róla. A rend megőrzéséért szigorú előírásokat kellett betartaniuk az árusoknak. Egy nap például maximum 3 órán keresztül lehetett pakolni, az árut pedig visszafordították, ha nem volt megfelelő a csomagolása.

A megnyitó utáni időszakban szabad standokról árultak, s minden kofának megvolt a saját helye. A halasoké például a hátsó részen. Ők egyforma tölgyfahordókat kaptak a csarnok vezetőségétől, melyeket a Dunán keringettek, így juttatva a halakat friss vízhez és oxigénhez. A jobb oldal volt a nagybani kereskedés színtere, ezzel szemben kaptak helyet a kiskereskedők. Elöl volt a baromficsarnok, ahol a csirkéket engedéllyel akár egy rövid időre szabadon is lehetett engedni, ha szegény jószág elfáradt a szállítás során.

A csarnoknak megvannak a maga legendái is. A korabeli lapok megírták Szeles Berta történetét: a virágáruslány itt lett öngyilkos, szerelmi bánatában lúgkövet ivott. Híres volt a „csarnok gyermeke”, egy elszegényedett nyelvtanár 10 év körüli fiacskája is, aki egy ideig itt élt, és a nagyságák csomagjának cipeléséből, söprögetésből összekapart, heti körülbelül 40 krajcárból tartotta el magát – míg néhány jólelkű asszonyság pártfogásába nem vette.

Ma sem vonat, sem hajó nem jár már erre, a nyitott standokat pedig felváltották a zártak. Furcsa volt látni a kávéautomatát, a pénzváltót, a bankautomatát – de hát modern világban élünk, nem hiányozhatnak ezek sem, hiszen rengeteg a turista. Ma a pinceszinten találjuk a halakat, a vadhúst és a savanyúságot, az emeletre pedig jószerével csak a turisták merészkednek – ott szuvenírt, lángost és palacsintát kapni. A földszint maradt a zöldség-gyümölcsöt, húst, tejet, mézet és gombát árusítók tere.

A séta második felvonásában Raj Ráhel – a TV Paprika „Ráhel konyhája” című műsorának vezetője – a zsidó konyha rejtelmeibe vezetett be bennünket. Ráhelnek saját flódnis – eredeti zsidó édesség – standja van a csarnokban, s minden árust alaposan ismer. Rendszeresen itt vásárol a hétvégi családi ebédekhez, vacsorákhoz. Legfontosabb mondanivalója: érdemes piacra járni, mert itt megbízható árusoktól megbízható terméket kap az ember. Rövid idő elteltével mindenki megtalálhatja a maga Marika néniét, Imiét, Józsiját, akiktől garantált minőséget kap, sokszor egy-egy ínycsiklandó recepttel megspékelve az árut. A piacon vásárolva környezetünkkel és magunkkal is jót teszünk: ha nem is minden biotermék, de jó minőségű magyar áru, melynek nem tízezer kilométerekről, csak itthonról kellett a kosarunkig utaznia.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!