Sosem adják fel!

Rögtön felharsan a kinti lábdobogásra Cinu, azaz Horváth Károlyné hangja: „Havas lábbelik, dzsekik szekrénybe, papucsok a lábra!”, s közben fánkot dagaszt. Az ezermester zenész Oszi, valódi nevén Rácz István próbabillentyűzik a miskolci adomány dzsesszzongorán, megpendíti gitárját, beállítja a helyi lelkésztől kapott számítógépet, becsavarja a villanykörtét. A fiatal Horváth Józsefné Erzsike fia is ide jár, ő porszívózik. A konyhában tüsténkedő Lakatos Attiláné Icus a lányát várja.

Én meg ámulok, mert a házban tavaly még egy szög se volt, most viszont otthonosan gyönyörű. Tele plüssállatkákkal, szekrényei ruhákkal, polcai játékokkal, könyvekkel, falain gyerekrajzokkal, padlóin puha szőnyegekkel. A négy közmunkás most önmagát is „hangolva” várja az otthonvezető Béresné Erika „tanító nénit”, mert a vacsora utáni idő a programoké. Legnépszerűbb a rajzolás, éneklés Oszi zenekíséretével, majd mindenki elmesélheti, aznap minek örült vagy miért búsult.

A falu keresztény egyesületi vezetője, Cinu szerint nincs két egyforma napjuk, kivéve az imát. Ennek kapcsán ezt mondja:

– Mi, romák mélyen vallásosak vagyunk. A tévét be sem kapcsoljuk, azt otthon is nézhetik a gyerekek. Itt csak egymásra figyelünk, s ha kell, segítünk, vigasztalunk. Nyáron a gyerekek a kertben zöldséget termeltek. Most szívesen porszívóznak, ami otthon keveseknél természetes.

– A ház létrejötte szinte meseszerű! – huppan le az időközben befutó Béresné Erika, a gyerekek pedig az előtérben a farsangi „pampuskát” várva buzgón rajzolgatnak. – Szendrőlád önkormányzata tavaly májusban teljesen üresen adta át ezt a lakást – egyelőre használatba – egy jórészt fogyatékos fiatalokat segítő budapesti alapítványnak. Vezetői – Dely Gézával az élen – pár látogatás után a falunkat tartották a legalkalmasabbnak hosszú távú céljaikhoz.

Döntésükkel gyorsan beindult minden. Egy fővárosi jótékonysági koncerttel összegyűlt több mint ötmillió forint. A dolgozók, a vezető és a húsz, öt és tíz év közötti korú gyerekek kiválasztását a helyi roma kisebbségre bízták. Vezetőnek Erikát javasolták, ők helyeselték, és rögtön hozzáláttak minden épkézláb jelentkezővel a festéshez, mázoláshoz, berendezkedéshez, mert folyamatosan érkeztek a bútorok és egyéb adományok az ország minden tájáról.

– A hivatalos házavató után Dely Gézával közösen törtük a fejünket, miként is működtessük – folytatja Béresné Erika. – Még Erdélybe is elutaztunk Böjte Csaba ferences rendi szerzeteshez, nyolcezer apátlan-anyátlan árva lelki apjához tapasztalatcserére. Ugyanis nekik az alapítvány korábban, szintén fővárosi jótékonysági koncerttel 11 millió forintot gyűjtött össze.

Az alapítvány elnökének csupán egy kérése volt: az iskola utáni nevelésben kapjon szerepet a hit, mert anélkül sivár az emberi lét. Cinu élő példa arra, hogy ez már adott volt, a többit rájuk bízták. Az idén tavasszal már a közeli Balajton szerveznének újabb házat, s majd a többit, ahol szükség van rájuk.

– Nekem minden egyes nap hihetetlenül nagy öröm! – mosolyog Erika. – Mikor a gyerekek az ölembe bújva azt súgják: mióta ide járnak, jobbnak, boldogabbnak érzik magukat, s a szüleik is sokat változtak.

Öreg az este, búcsúzom. Isten áldása kísérjen! – zengi a gyerekkórus, és Cinu egy fánkkal teli dobozt nyom a kezembe...