Vásározó mézesek

A családban csak a vásárokból ismerték a mézeskalácsot, mígnem Zoltán, az akkor huszonéves „alapító” el nem kötelezte magát a készítésének.

– Érettségi után nekiveselkedtem a Debreceni Agrártudományi Egyetemnek, de fél év után otthagytam – idézi fel a kezdetet a ma harmincegy éves fia¬talember. Mert bármilyen furcsa is, ez indította el a mézeskalácsos pályán. A¬ „hogyan tovább?” szorításában ugyanis fölfedeztek egy hirdetést a megyei lapban: mézeskalács-készítő tanulót kerestek Debrecenben. Zoltán itt tanult bele a mesterségbe, de nemcsak az tetszett meg neki, hanem a mézeskalácsossággal együtt járó vásározás is. Egy¬évi tanonckodás után új helyzet állt elő: az üzem, ahol Zoltán tanult, kiadó lett. Összeült a családi kupaktanács és döntött: minden anyagi erejüket latba vetve bérbe veszik, és együtt üzemeltetik. Ami nagyon küzdelmes volt az elején; Zoltán édesanyja Kozmáné Brantner Ilona a párjával együtt évről évre egyre nagyobb részt vállalt a teendőkből.

– A férjem a fuvarozást vette magára, én pedig tanonc lettem a fiam mellett, miközben még egy ideig gyógyszertári asszisztensként dolgoztam – emlékezik. – Ma már „teljes állásban” gyúrok, formázok, sütök Zolival, a hétvégeken pedig irány a vásár. A vásározás vállalkozásunk létfeltétele, mert saját boltunk nincs. Sajátos életforma is, hiszen a hétvégeket szinte mindig távol töltjük. Kollégiumban szállunk meg, mert az a legolcsóbb. A férjem vezeti a teherautónkat, Kozma nagymama az útravalót készíti nekünk Zoli felesége, Nikoletta és a Brantner nagymama is gyakran elkíséri a csapatot.

Idővel Kozma Zoltán családi vállalkozása megerősödött (s nagy könnyebbségükre Debrecen helyett már itt, Létavértesen rendezhettek be üzemet), amit a kitartó munka mellett annak is köszönhettek, hogy igényes, mutatós termékekkel jelentek meg a piacokon. Nem véletlen, hogy Zoltán 2006-ban elnyerte a népi iparművész címet. Mint ahogy az sem, hogy a Nyíregyháza melletti sóstói múzeumfalu mézeskalácsműhelyét ők tették-teszik élővé azzal, hogy alkalmanként ott készítik a különféle mézeseiket. Nem csoda hát, hogy aki valamelyik vásárban meglátja sátorukban a tükrös szívek, babák, lovak és mindenféle ínycsiklandó mézesek szépen elrendezett, csábító együttesét, aligha tud közömbösen elsétálni előttük.

– S az utánpótlás? – kérdem Zoltánt.
– Gondoskodtunk arról is – mosolyog, és büszkén említi a 3 éves Botond sürgölődését a műhelyben, aki olykor előkapja a nagy nyújtófát, és úgy dolgozik vele, mint a nagyok. De itt nem állt meg a „fejlesztés”; egy hete megérkezett Dénes is, akivel egy újabb „kis vállalkozó” erősíti a Kozma családot.