Két éve megrepedt és elhallgatott - Mi adtuk a keresztapát

És nem elég, hogy a kicsi végleg feladta a harcot, de a nagy harang is reparálásra szorult.Félő volt, Uszka is úgy jár, mint Hidas. A dél-dunántúli faluban az 1930-as évekre az utolsó református is meghalt, a harang is elhallgatott. A néma harangot ekkor egy sereg budapesti egyetemista felvitte a fővárosba, s hogy felrázzák az országot, elhelyezték a Deák téri református templomban. Az esetnek nagy visszhangja támadt, a Dunántúl apró falvaiban akciók sora indult, hogy a helyi felekezetek megmeneküljenek a kihalástól.

Nyolcvan évvel később az uszkai lelkész, Pálinkás Gyula és egyik híve, Mester Miklós indultak el képletesen mondva országjáró útjukra, hogy megmentsék Uszkát, az uszkai harangot.

Nagyon jól tudták ugyanis: ahol elhallgat a harang, ott hamarosan az életnek is vége. De próbálkozásaikat sokáig nem kísérte szerencse. Pályázataikat sorra elutasították, adománykérő leveleikre alig érkezett válasz. Valamikor a múlt év nyarán valóságos csoda történt: jönni kezdtek az adományok. Jóleső érzés leírni, hogy annak a csodának egy picit talán mi is részesei voltunk. Többször is beszámoltunk ugyanis a kis szatmári falu súlyos gondjáról, a Szabad Föld olvasói pedig többször is bebizonyították már, hogy bár ők se gazdagok, nemes célokra szívesen áldoznak.

Pálinkás Gyula valamikor az őszön örömmel tudatta velünk: összegyűlt a pénz. Sőt egy kicsit több is, így nem csupán a kis harangot öntheti újjá a híres őrbottyáni mester, Gombos Miklós, hanem a nagyot is megjavíthatja. Azon az őszön sajnos nagy tragédia is történt: a harangügy egyik fő mozgatója, Mester Miklós a saját kertjében összeesett és meghalt.

Róla is megemlékeztek minap, amikor az aprócska templomot és gyönyörű fa harangtornyát több száz, ünneplőbe öltözött ember, köztük tizenkilenc lelkész vette körül és várta, hogy Bartha Gyula esperes megáldja az újraöntött uszkai harangot.

Sokan jöttek át a Batár túloldaláról, a most Ukrajnához tartozó Bökényből, Tiszaújlakról, Tiszapéterfalváról is, míg mások Budapestről, Debrecenből, Fehérgyarmatról, Pápáról, Székesfehérvárról érkeztek. És egy aprócska, nyolcvanhárom éves nénike, özv. Borbély Elemérné Gacsályból. Ő ugyan csak egy évet élt Uszkában, a férje szülőfalujában, de ki nem hagyta volna a harangszentelést. Ajándékot is hozott: egy szépen szőtt kendőt a hatvan évvel ezelőtti stafírungjából.

A gyülekezet lelkésze, Pálinkás Gyula lelket melengető szavakkal köszöntötte az összegyűlteket. „A mi templomunk falait nem feszítik szét az igehallgatók tömegei, pazar irodánk és látványos kulturális rendezvényeink sincsenek, és sok száz fiatalt sem tudunk megmozgatni. Mégis kedves nekünk a kevés. Mert tudjuk, hogy Isten gondját viseli az uszkai reformátusoknak és a megmaradás templomának” – mondta többek között, aztán az ünneplők kivonultak a Batárpartra, hogy ott hallgassák az új harangszavát.

A keresztszülők szólaltatták meg: Bakonyi-Kissné Angyalosi Zsuzsanna és lapunk főmunkatársa, nevezetesen:
Balogh Géza