Állatfigurák: emberi és transzcendens erők egyben
Elhivatottság és hit nélkül nincs alkotás. Ha azonban megvan az a bizonyos kapcsolat a fenti világgal, megszületik a mű. Nagy Ágnes szobrai: egy törékeny, de belső tűzzel, erővel alkotó nőművész lenyűgöző munkái. Háza kertjében fenséges bikaszobor fogadja az érkezőt, de találkozunk a zöldben tigrissel, varacskos disznóval, békával, rákfigurával is.
Életrajzából tudható, hogy a képzőművészet mindig jelen volt az életében: anyai nagypapája kis szobrát ma is őrzi, és hatott rá az édesapja műgyűjtői tevékenysége. Az inspiráló közeg mellett „sok mindent egyéni úton tanultam meg, de így természetes, ez egy folyamat, sokat kell érte tenni”. A budapesti Illatos úti Művészeti Iskolában kerámiaformázást tanult, majd a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban folytatta tanulmányait, folyamatosan rajzolt, a festés is közel állt hozzá.
Mindig érezte belül, sőt ki is mondta, hogy az alkotás az útja, ám úgy alakult, hogy nagy kitérők után, már kisgyermekes anyaként találta meg önmagát a művészetben. Ugyanakkor tisztán látja, hogy „nőként és szobrászként érvényesülni nem egyszerű”.
Döbbenetes erejű állatfigurái rengeteg energiát, szinte mágikus erőt sugároznak. Különösnek tűnhet, hogy elsősorban vadállatokat mutat meg szoborformában, s ehhez nem szolgáltak előképül sem a saját (házi)állatok, sem a külföldi utazáson látottak. Szabó Gábor, egykori tanára a Kelet uralkodóinak védő állatszobraihoz, a nepáli, kínai monumentális, ám statikus figurákhoz hasonlította Nagy Ágnes munkáit.
„Az első állatszobrom a rinocérosz volt, Dürer metszete után, melyet a 2008-as Reneszánsz Év kapcsán rendezett tárlatra készítettem. Sikere volt, pedig csak a kerámián tanult technikából indultam ki. Felrakásos, samottos agyagedények készítése adta az ötletet, hogy ilyen módon szobrokat is tudok építeni.”
Harmincöt évesen találta meg azt a formanyelvet, amely csak rá jellemző. „Ezt nem is én hoztam létre, fentről kaptam hozzá az erőt. Hiszem, hogy Isten számon tartja a képességeinket, és felelősek vagyunk azért, hogy valami szépet hozzunk létre.”
Önmegismerés és egyben örömforrás lett számára a művészet: a 2011-es Virág Judit galériabeli bemutatkozása óta a sok pozitív visszajelzés, szakmai elismerés erőt adott a folytatáshoz. Többek között 2012-ben a Természettudományi Múzeumban és 2014-ben a szentendrei Művészet Malomban is találkozhattunk alkotásaival.
„Az első szobraim a belső világomat tükrözték. Azzal együtt, hogy ezek bástyákat képeztek körülöttem egy bizonytalan lelkiállapotban, meg is gyógyítottak.” A rinocérosz mellett szarvas, méh, unikornis, elefánt, többféle bikafigura is készült a műhelyben.
Nem könnyű megválni ezektől a személyes jelentőségű munkáktól: az eredeti kerámiaszobrok közül nagyon ritkán ad el egyet-egyet, s ezekről egy csepeli szoboröntöde készíti el a különböző fémöntvényeket. A rozsdamentes acél használata öntési szempontból is kuriózum, technikája bonyolult és egyben unikális.
Ami a transzcendenssel való kapcsolatra utal, nagy örömöt adott a művész számára, amikor Isten báránya című alkotása egy picike zsákfaluba, Szanticskára került, az ottani templomba. Amikor ezt készítette, pontosan egy templomba szánta. Az ilyen finom munka mellett a részletgazdag és zabolátlan alkotások is megférnek, hiszen „attól, hogy nők vagyunk, erősek is vagyunk, maszkulin vonásaink is vannak. Ha én akkorát üvöltenék, mint az oroszlán, amit létrehoztam, kicsit furcsán néznének rám – szoboralakban azonban ezekkel kommunikálni tudok: finomítva, átlényegítve”.
Az új szobrok elsősorban már a külvilágra reflektálnak: politika, környezetvédelem, az emberiség feladatai – ezek a témakörök kerülnek elő a Várkert Bazárban szeptember 17-én nyíló tárlatán. (A kiállításról szóló videó itt tekinthető meg.)
Az alkotó pontosan érzi, hogy milyen irányban haladhat tovább: már azon töpreng, hogy ezek az állatlények mivé alakulnak majd át. Kihívás, ha szétszedi a testeket, a belsejüket mutatja meg, játékosan összeillesztve a részeket. Nem meglepő, hiszen a szimbólumok mindig érdekelték.
