Betyármúlt, betyárjövő

Rózsa Sándoron nem fogott a golyó, mert burokban született. Mára elmondhatjuk, hogy lám, az idő sem hagyott nyomot rajta, rejtélyes alakja újra és újra fölbukkant az évszázadok során. És múltat teremteni talán sikerülhet. Ásotthalmon valami ilyesmivel próbálkoznak. A nevéről elnevezett rendezvény­sorozat évről évre egyre több látogatót vonz, előcsábítja a hagyományőrző betyárokat, Gyula betyár például a majd kétszáz kilométerre lévő Szentendre mellől érkezett.

LakóhelyemSzücs Gábor2021. 07. 29. csütörtök2021. 07. 29.

Fotó: Szabó Nándor

Betyármúlt, betyárjövő Fotó: Szabó Nándor

Mindennek az oka az a fránya idegenforgalom. Pontosabban annak hiánya. Ásotthalom ugyanis nem bővelkedik látnivalókban. Van ugyan egy Kiss Ferencről, a szegedi erdők „atyjáról” elnevezett emlékerdőjük, van egy „Csodarétjük”, amelyet 95 hektárjával országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánítottak a benne élő 251 növényfajjal, gazdag állatvilággal, ámde például az ásotthalmi aranylábú gyerekek játéka nem hozza lázba a szurkolókat, miután a megye I-ből szépen lecsúsztak a megye IV-be…

Valamit tenni kell tehát – gondolhatta a 2013-ban először polgármesternek választott Toroczkai László, és nekilátott a múltteremtésnek. Hova máshová fordulhatott volna, mint az alföldi mondavilághoz, méghozzá annak is a kriminális fejezetéhez, a betyárvilághoz? Amiből akad errefelé szép számmal igaz és költött történet egyaránt, s azokból szépen profitálnak csárdák, múzeumok.

Például az egyébként nem véletlenül világhíres hortobágyi csárda. A szájhagyomány szerint történt egyszer, hogy Rózsa Sándor, a hírös betyár éppen a hortobágyi csárdában mulatott, amikor jött a hír, hogy pandúrok közelednek. Rózsa felpattant a lovára és át akart kelni a folyón, de akkor még nem állt a kilenclyukú híd. Ezért kilenc szeretője állt be a vízbe és borult egymás nyakába, hogy így, a hátukon ugratva tudott egyik partról a másikra vágtatni és megmenekülni.

Rózsa Sándor a tömlöcben is bizonygatja: „jó embört soha nem bántottam„. Fotó: Szabó Nándor

A mondabeli kilenc szerető miatt lett kilenclyukú a hortobágyi híd. (Megjegyzendő: más források szerint Rózsának nem kilenc, hanem tizenkét szeretője volt, de ilyen híd nincs…)

Ami Ásotthalomhoz köthető, ráadásul igaz is: a közeli Átokházaként ismert tanyavilágban született és tevékenykedett Pipás Pista (1882–1940), akinek foglalkozása nemes egyszerűséggel: bérgyilkosnő. Fődi Piroskaként látta meg a szegedi napvilágot, de roppant ereje miatt vált hírhedtté a környéken. A Kutyakaparóban külön asztala volt, a kötözködő férfiakat fél kézzel vágta földhöz.

Aztán egy asszony, név szerint Pampuskáné, megkérte, hogy ugyan ölje már meg az urát, mert neki inkább egy fiatal béreslegény tetszene… Végül két gyilkosságot sóztak a nyakába, de nem lett volna belőle legenda, ha csak ennyit ölt. Aztán igaz a szegedi nagy boszorkányper is 1728-ból, amikoris 18 asszonyt és férfit vádoltak boszorkánysággal. Közülük a vallatások során hatan meghaltak, így csak 12 embert: hat férfit és hat nőt égettek el máglyán.

És hát itt van az alföldi betyárvilág igaz története is: Rózsa Sándor és cimborái vélhetően jártak erre, de a környéken biztosan. A rettenetes ínség, majd a katonafogdosás – 12 évre vitték akkoriban császári katonának az ifjakat! –, és mindaz a feszültség, ami végül az 1848–1849-es szabadságharchoz vezetett, együtt szülte meg a betyárvilágot, ami természetesen másként nem mehetett, mint törvényen kívül.

A nevezetes darutollas kalap. Fotó: Szabó Nándor

Történelmi szerepüket a levert szabadságharc után élték: az Alföld lett a bujdosók, az ítéletük elől menekülő hazafiak, a betyárok, szegénylegények búvóhelye. Némely csárda két megye határára épült, így az üldözöttnek elég volt átülni az asztal túloldalára, azaz a másik megyébe, ahol a pandúrok jog szerint már nem intézkedhettek. Azért szabadságharcos szerepüket ne misztifikáljuk, ugyan derekasan harcoltak, de amelyik falut felszabadították, azt azonnal ki is rabolták.

Hosszú soruk van a híres magyar betyároknak, de nem mindegyik helybéli, vagyis nem alföldi illetékességű. Vidróczki Márton mátrai, Savanyú Jóska bakonyi, s hozzá hasonlóan a Bakony erdeiben bujkált Sobri Jóska is. (Sobri szép férfi, valóságos pa­raszt Adónisz volt, állítólag a börtönből is az egyik foglár feleségének – aki a szeretője lett – segítségével szökött meg.) Zala megyében ügyködött Nádi Jancsi meg Patkó Jancsi, Somogyban Juhász András, ők tehát nem jöhettek szóba.

Viszont Veszelka Imre balástyai, Angyal Bandi borsodi, Bogár Imre Bács-Kiskun megyei, Zöld Marci sárréti betyárvezér, velük csupán csak az a baj, hogy nincs nyomuk Ásotthalom történetében.

A puha szárú csizma a menekülésben sem akadályoz. Fotó: Szabó Nándor

Szűkült a kör. Segítségül a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Fogas Ottó érkezett, aki elárulta, hogy az igazgatói székben egyik elődje: az író, néprajzkutató, régész Tömörkény István egykori tanyáján bizonyíthatóan járt Rózsa Sándor, hiszen erről két novellája: a Régi dolgok és a Rózsa Sándor nálunk címűek a betyár látogatásáról szólnak. Ez ugyan remek hír, egyetlen szépséghibája, hogy Tömörkényék tanyája a nagyjából ötven kilométerre lévő Balástyán található.

Mit tesz ilyenkor az Ásotthalom jövőjéért aggódó polgármester – megveszi, darabjaira szedi, és tégláról téglára újra felépíti Tömörkény házát a saját falujában, ezzel, ahogy avató beszédében mondta: létrejött Magyarország harmadik skanzenje. Ugyan ki kell igazítsuk a polgármester urat, hiszen skanzen nemcsak Szentendrén és Ópusztaszeren van – ahogy ő tudta –, hanem Szennán, Göcsejben, Szalafőn, Nyíregyházán, Szombathelyen, természetesen Hollókőn, továbbá Nagyvázsonyban, Tihanyban, Ócsán, Cákon, Tápon is –, és gyanítom, a sor még így sem teljes.

A fokos, a botok verete a megfélemlítés eszköze volt. Fotó: Szabó Nándor

Mindenesetre alakul az ásotthalmi skanzen: a korábban megépített Rózsa Sándor-élményház mellé került a régi/új Tömörkény-ház és egy állatsimogató azokkal az állatokkal, amelyek Rózsa Sándor és Tömörkény életében is a paraszti életet szolgálták.

No de, nézzünk körül, amire a legjobb alkalom a nevezett betyárvezér születésnapja – július 10-e –: a múlt hétvégén, 17-én és 18-án tartották meg Ásotthalmon a IX. Rózsa Sándor Fesztivált. A négyezres nagyközség legalább fele érkezett az ilyenkor szokásos programokat megtekinteni; a pörköltfőző verseny, a népzenei és a kulturális műsorok, a tánccsoportok, a csikósok és a lovas kocsik felvonulása mellett a legfőbb esemény a Tömörkény-ház avatása, no meg minden idők legjobb Rózsa Sándora, Oszter Sándor színművész jelenléte volt.

„Szerencsére” már nem szükséges elmenni a pályaválasztási tanácsadóba. Fotó: Szabó Nándor

A színművész szerényen, szinte észrevétlenül érkezett, kedvesen adta magát mindenféle szelfikhez, s elmondta Tömörkény egyik idevágó novelláját. A ház gasztro­múzeum is lesz, ahol eredeti népviseletben szolgálják fel a XIX. század ételeit, italait. (Kólát tehát ne keressenek…) Az író újjáépített háza két szobából és egy konyhából áll, meg a borospincéből, ahol, a legenda szerint, Rózsa Sándor a lovával is megfordult.

(Egy kis közbevetés. Az, hogy Rózsa a föld alatti folyosókon a lovával menekül, szinte mindegyik alföldi csárda történetében szerepel. Azért kérem a mai kor emberét: gondolkodjunk el azon, hogy mekkora egy ló a lovasával, és hogyan lehetett volna a zsandárok, perzekutorok erős figyelme közepette ekkora alagutakat ásni… A kocséri Kutyakaparóról is ezt legendázzák, kár, hogy erről a kocsmát negyed százada üzemeltető Bereczki Dezsőné, Marika mit sem tud, pedig át- és újjáépítettek itt mindent, de se elfalazott ajtó, se titkos alagút nem került elő.

A betyárok megosztották a titkaikat. Fotó: Szabó Nándor

Némi gyanút a vendégeit 1740 óta fogadó Kondorosi csárda ébreszt, ugyanis amikor elterjedt a híre, hogy itt csárda lesz, megjelentek a betyárok, s üzenték: legyen olyan, hogy ők is hasznát vegyék. Ezért a búbos kemence tetejét föl lehetett nyitni, aztán egy csúszdán lehuppanni az aljába, vagy éppen fölkapaszkodni a kéménybe, ahová egy nyolc-tíz ember rejtőzésére is alkalmas helyiség került. Sőt, itt igaznak tűnik a föld alatti menekülőutak léte is; a napokban lezúdult nagy esők miatt kezd megsüllyedni a térkő. A süllyedés a kocsma elől indul, és szép kanyarral kerüli el az egykori csendőrség, ma polgármesteri hivatal épületét. De hogy nem vették észre az alagút fúrását?)

Az ásotthalmi rendezvénysorozat évről évre egyre több látogatót vonz. A Rózsa Sándor Fesztivál minden alkalommal előcsábítja a hagyományőrző betyárokat. Oláh Gyula, vagyis Gyula betyár a majd’ kétszáz kilométerre lévő Szentendre mellől érkezett.

– Jövök minden ilyen eseményre, örülök, hogy fölvehetem a betyárjelmezt. Hétköznap az egyik Tescót takarítom, de ilyenkor a kipödörve-kifenve bajuszverseny győzteseként járom a fesztivált. És amikor a ’48-as szabadságharcra emlékezünk, én adom le az első lövést.

Gyula betyár, a „kipödörve-kifenve“ bajuszával. Fotó: Szabó Nándor

Mert a betyárok majd’ mindegyike az ostor mellett pisztolyt is hord. Az ostor majdhogynem komolyabb fegyver volt, mint a pisztoly, mert egyrészt pontosabb, másrészt a végére erősített ólomgolyó a hangsebességnél gyorsabban – emiatt van a durrogás – csapódik az áldozatra, legyen az ember vagy ló.

Lukács Sándor hagyományőrző tüzér – főállásban mentőzik – egyenesen ágyúval érkezett, még ha csak egy kicsivel is.

– Ez egy egyfontos löveg, nagyjából diónyi golyót lő ki, de a hangja elég erőteljes. Aztán vannak a komolyabbak: három-négy-öt-hat fontos ágyúk. Gábor Ároné például hatfontos volt, hatszáz kilós, hat ló kellett hozzá, de el ne higgye, hogy rézágyú volt. Az csak a népdalban lehetséges. A tizenkét fontos, ezer­kilós ágyút már hat ökör vontatta.

A Rózsa Sándor-élményházban bőven akad látnivaló. Ugyan eredeti, valóban a betyár személyéhez köthető tárgy csak egyetlenegy van: mégpedig a dohányzacskója, amelyet a szamosújvári (ma Románia, Kolozs megye) börtönben élő, immár öreg Rózsa Sándor adományozott az őt meglátogató egykori vizsgálóbírójának, Laucsik Máténak. A dohányzacskó aztán a családban öröklődött tovább, míg végül a szegedi múzeumba került; onnan kölcsönözték ki Ásotthalomnak.

A dohányzacskó valóban Rózsa Sándoré volt. Fotó: Szabó Nándor

Sok más érdekesség, olvasnivaló is várja a látogatót – szorgos feljelentők írása, mikor hol látták a betyárt, s az ítélete, amely 31 bűnesetet sorol fel, szerepel köztük egy gyilkosság is. Az utolsó eset pedig: „az 1868. évi november hó 14-én és december hó 8-án vasúti társulat ellen a vaspálya sínei felszedésével és a vonat megtámadásával elkövetett rablási kísérlet és rablás bűntettében bűnösnek már kimondatott – életfogytiglani börtönre…”. Látható tömlöcének mása is, benne egy beszélő, mégpedig Rózsa Sándor ükunokája hangján beszélő betyárbábu, amely arról biztosítja a tekintetes törvényszéket, hogy „jó embört soha nem bántottam”.

A nap végén a nép lovas kocsikra szállt, hogy megkoszorúzza azt az öreg, hatalmas szürke nyárfát, amely a legendárium szerint egy ízben megmentette Rózsa életét. Ugyanis a pandúrok elől lován menekülve, a futó lóról felkapaszkodott a fa ágai közé, s ott lelt átmeneti menedéket.

Ha hihetünk a szájhagyománynak, Rózsa Sándoron nem fogott a golyó, mert burokban született. Mára elmondhatjuk, hogy lám, az idő sem hagyott nyomot rajta, rejtélyes alakja újra és újra fölbukkant az évszázadok során.

A beretvált arc már-már ellágyítja az asszonyok szívét. Fotó: Szabó Nándor

Hogy mi táplálta és táplálja mind a mai napig kultuszát? Talán szabadság- és igazságvágya, amivel oly könnyű manapság is azonosulni.

Ezek is érdekelhetnek