Díszkivilágítással még gyönyörűbb

Az Erzsébet királynéról elnevezett átkelőhelyet – melynek megnyitásáért a régi Városháza épületét is feláldozták – ötévnyi építkezés után, 1903-ban adták át a forgalomnak. Egyetlen, 290 méter hosszú nyílással, mederpillér nélkül ívelt át a Dunán, és 23 éven át a világ leghosszabb egylyukú függőhídjaként jegyezték.

Ezenkívül a Magyarországon kikísérletezett karbonacél alkalmazása is a kivitelezők zsenialitásáról tanúskodott. Annak idején ezen a hídon is szedtek hídvámot, ezért a gyalogosközlekedés úgy zajlott, hogy az egyik oldalon Pestről Budára, a másikon visszafelé lehetett menni. 1914-ben haladt át rajta az első villamos.

A II. világháború végén a visszavonuló német csapatok Budapest minden hídját felrobbantották, hogy az orosz katonákat hátráltassák – az Erzsébetet 1945. január 18-án, a reggeli órákban. Nem tudni, pontosan miért, de a négy lánckamrában elhelyezett detonátorok közül mindössze egy – a budai oldal déli pillérén lévő – lépett működésbe, ám ez is elegendő pusztítást végzett.

Az elszakadó déli lánc magával rántotta a budai oldalon álló hídfőt a Dunába, a pesti oldalon azonban állva maradt, és egészen az új híd építésének kezdetéig emlékeztetett a háború pusztítására.

A Minisztertanács 1959-ben rendelte el, hogy az Erzsébet hidat 1964. december 31-ig újjá kell építeni – a budapesti Duna-hidak közül utolsóként. Sok vitát szült, hogy érdemes-e helyreállítani a régi hidat a régi helyen, vagy esetleg egy teljesen újat építsenek, más vonalvezetéssel.

A híd újjáépítése végül a Sávoly Pál vezette munkaközösségnek az eredeti pilléreket hasznosító terve alapján valósult meg. Az Országos Széchényi Könyvtár Diafilm- és Fotótára az eredeti hídról és az újjászületésről is őriz felvételeket, a felrobbantott acélroncs (mintegy nyolcezer ton­na) Dunából való kiemelésétől a ma is használatban lévő szerkezet terhelési próbájáig.

A többi híddal ellentétben ezt nem eredeti formájában állították helyre, hanem a korábbi lánc- helyett egy kábelhidat építettek. A hidat tartó két kábelköteg mindegyike 61 sodronyszálból áll, hosszuk meghaladja a 450 métert. A Ganz-MÁVAG hídépítői naponta átlag egy kábelszálat húztak át a kapuzat között kifeszített szerelőszőnyeg segítségével.

Kevesebb mint feleannyi, azaz 6500 tonna acélanyagot használtak fel, mint elődjéhez, teherbírása mégis nagyobb. (Egyébként azokat a maradványokat, amelyeket az 1940-es évek végén sikerült kiemelni a folyóból, az akkoriban újjáépülő Duna-hidaknál hasznosították, így azok nem csupán képletesen őrzik magukban a régieket.)

A budai hídfőnél meg kellett „faragni” egy kicsit a Gellért-hegyet azért, hogy a hídfeljáró elférjen – ezt a korabeli tervezők egy szép kő támfallal és a Szent Gellért-emlékmű oszlopos, vízeséses kompozíciójával oldották fel.

A terhelési próbán 115, részben megrakott jármű mintegy 2000 tonna súllyal nehezedett a hídra. A hidat hat héttel a kitűzött határidő előtt, 1964. november 21-én adták át a forgalomnak, Budapest egyesítésének évfordulóját köve­tően néhány nappal.

A megnyitóra több tízezres tömeg gyűlt össze, majd vette birtokba gyalogosan a hidat, az eseményt a televízió egyenes adásban közvetítette.

A vadonatúj Erzsébet hídon a 19-es, 44-es, 60-as, 60A-s, 67-es és 68-as számú villamosjáratok haladtak át a Duna felett. Csúcsforgalmi időben egy óra alatt, egy irányban 50 villamos, 80 autóbusz és mintegy 2000 egyéb jármű.

Ám a fokozott igénybevétel az évek során súlyos károkat tett a fémszerkezetben, ezért a kelet–nyugati (piros) metró átadása után, 1972. december 31-ig az összes vil­la­mosvonalat felszámolták, azóta 2 × 3 sávos, a két oldalon szintben elkülönített járdával.

Az évfordulós írás fényét emelendő a végén essen szó az Erzsébet díszkivilágításáról, amely tíz évvel ezelőtt ősszel készült el: 2009. no­vember 17-én, a főváros napján adták át hivatalosan. A kidolgozást Isii Motoko japán tervezőnő végezte, és a japán nép ajándékaként a költségek felét a szigetország állta.

Ki az a Böske?!

A háború végén felrobbantott Erzsébet híd romjaitól északra állt majdnem négy évig egy ideiglenes pontonhíd, amelynek a pesti népnyelv a Böske nevet adta.