Édesapja az edzője az egyik legerősebb hazai hölgynek

Hogyan jut az eszébe egy fiatal lánynak, hogy százkilós súlyokat emelgessen? Ez motoszkált a fejemben, miközben a húszéves Bordás Dorina fotóit nézegettem az interneten. Az egyiken érmekkel a nyakában mosolyog, a másikon hevederrel a hátán egy traktor elhúzásán iparkodik.

LakóhelyemBiczó Henriett2020. 07. 20. hétfő2020. 07. 20.

Fotó: SimoBela

Édesapja az edzője az egyik legerősebb hazai hölgynek Fotó: SimoBela

– Édesapám testépítő, versenyekre is járt, de gyerekként soha nem foglalkoztam azzal, hogy mekkora izmai vannak. Óvodás és kisiskolás koromban táncoltam, gyorskorcsolyáztam, aztán komolyan kezdtem kézilabdázni. Sokat versenyeztünk, mígnem az egyik meccs utolsó öt percében elszakadtak a térdszalagjaim. Műteni kellett, egy évig nem sportolhattam.

Edzőtermi erősítő edzésekbe kezdtem apukám és a bátyám mellett, hogy minél jobb kondiban mehessek vissza a pályára. De miközben a súlyokat emelgettem, annyi adrenalint kaptam az edzőteremben, hogy úgy döntöttem, maradok ezen a területen. Édesapám eleinte igyekezett távol tartani e különös és kemény világtól, amit rengeteg előítélet övez, féltette az egészségemet. Egy nő sokkal nagyobb kockázatot vállal, mint a férfiak, hiszen az erőkifejtés miatt sérülhetnek a női szervek – meséli Dorina, aki Jászberényben született, s ma is ott él a szüleivel.

Nem csak a súlyok emelgetése teszi ki az életét: motorozik, gitározik és tanul, most éppen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki menedzser szakán. Mindig szeretett tanulni, nem azért szerez diplomát, hogy meggyőzze a külvilágot arról, hogy egy erőemelő is lehet okos.

Az edzéseket sem viszi túlzásba, hetente háromszor fordul meg a konditeremben. Fekvenyomás, guggolás és felhúzás. Ezekre gyúr, édesapja az edzője. Jól emlékszik az első versenyre, ami véletlenül éppen egy világbajnokság volt. Még zöldfülűnek számított, csak pár hónapja kerítette hatalmába a súlyok világa.

– A versenytársaim szurkoltak, tanácsokat adtak, hogy minél jobb eredményt érjek el. Egyáltalán nem konkurensként kezeltek. Egy év múlva, tavaly guggolásban rekordot állítottam fel az ifjúsági súlycsoportomban. Felhúzásból 145, guggolásból 125 kilogramm az eddigi versenyeredményem. Ősszel Európa- és világbajnokság is lesz, szeretném jócskán megdönteni a saját rekordomat.

Makkegészséges vagyok, szinte soha nem jártam orvosnál. Doppingszerek? Édesapám ki is adná az utamat. Az egészségem az első.

Tavaly augusztusban bővült Dorina repertoárja, már ami az erőkifejtést illeti. Éppen súlyemelő versenyen volt, ahol az erős emberek is megmérettették magukat. Pár társával két napon át figyelték a férfiakat, ahogyan elhúznak egy kamiont és más erőpróbákon vesznek részt. Nem volt kérdés, hogy Dorina is benevez az idei HSMA Erős Emberek Kamionhúzó Liga első fordulójába, ahol 8,8 tonnás traktort kellett elhúzniuk a női kategóriában szerencsét próbálóknak.

Dorina teljesítette a leggyorsabban, 20,14 másodperc alatt a 20 méteres távot. A dobogósok bejutottak az őszi döntőbe, a következő forduló a tervek szerint Szegeden lesz.

De miért jó az ország egyik legerősebb nőjének lenni? – merül fel a kérdés.

– Nem az számít. Szeretem az adrenalint, szinte szárnyaim nőnek tőle. Számos negatív, bántó kritikát és kommentet kaptam már, megpróbálok nem foglalkozni ezekkel. Nyitott, kiegyensúlyozott személyiség vagyok, igaz, nem járok bulizni, és soha életemben nem ittam alkoholt. Ez az én döntésem.

Az étkezésben törekszem a minőségi alapanyagokra, a sok vitaminra, de nem fosztom meg magam a csokoládétól sem, ha éppen arra vágyom. Addig csinálom ezt a sportot, amíg jólesik és feltölt. Edző biztosan nem szeretnék lenni, de az jó érzés, ha fiatalabb lányok odajönnek hozzám, hogy példakép vagyok számukra, adjak egy-két jó tanácsot.

Lehet, hogy pár év múlva már diplomával a zsebemben dolgozom, most jól érzem magam a bőrömben. A családom támogat, anyukám és a bátyám is büszke rám. A testvérem nemzetközi szinten karatézott, mindig hatalmas boldogság volt látni a győzelmeit. Fantasztikus, hogy most én is megadhatom neki ezt az érzést!