Erre a Portára sokan visszajárnak...

Vitathatatlanul hazánk egyik legszebb tája az Őrség. Az erdőkkel, kaszálókkal borított dimbes-dombos terület Magyarország legnyugatibb csücske, ahol most lakásétteremben is kipróbálhatjuk a helyi ínycsiklandó ízeket.

LakóhelyemBalogh Boglárka2021. 08. 05. csütörtök2021. 08. 05.
Erre a Portára sokan visszajárnak...

Szalafőn 2014-ben nyitotta meg az Őrségi Ízek Portáját a Horváth család, hogy az Őrség jellegzetes ételeit megismertessék az érdeklődőkkel. Falusi vendégasztal keretében tekinthetünk be a helyi ízek világába, az itt élő emberek hétköznapjaiba, ahol a nyitott portás napokon, illetve előzetes bejelentkezést követően az őrségi ételekből összeállított menüsorból választhatunk.

Járjuk a térséget akár gyalog, akár két keréken, az egész napos kirándulás után bizony megéhezik az ember. Én is alig várom, hogy leüljek a falusi hangulatot idéző portán, és megkóstoljam Horváthné Tamaskó Ildikó messze földön híres főztjét.

Házigazdám sürög-forog, pirítja a dödöllét. Közben mosolyogva meséli az érdeklődőknek, hogy ez a krumplis fogás a magyar konyha egyik olyan tájjellegű étele, amely az ország egész területén ismert, csak éppen máshogy nevezik, vagy kissé másképp készítik el. Nagyanyám csak cinkének hívta Szabolcsban, míg Baranyában és Somogyban gánica, a palócoknál pedig ganca a becses neve.

A földekre induló parasztok reggelije volt, ezzel dolgozták végig az egész napot.

A főtt krumpliból és búzalisztből gyúrt masszából gombócokat szaggatnak, serpenyőben ropogós kérget sütnek rá, majd zsírban pirított hagymával, szalonnával és kapros tejföllel tálalják. Szalafőn tökmagolajos káposzta is kerül mellé a tányérra.

– Kezdetben csak a nagy ünnepek alkalmával nyitottuk meg a Portát, később aztán munkahelyet váltottam, fodrász lett belőlem, így a rugalmas beosztással sokkal jobban össze tudtam egyeztetni a vendéglátást – mesél Ildikó a kezdetekről, amikor végre van szusszanásnyi ideje. Az autentikus ízek nagyon hamar népszerűek lettek a turisták körében, a megnőtt érdeklődés következménye, hogy ma már az egész család, a nagymama, a férj és a gyerekek is kiveszik a részüket a konyhai és felszolgáló munkából.

– Mindennap frissen főzünk, leginkább kirándulócsoportok jönnek, akik előre bejelentkeznek, de emellett bárkit szívesen látunk az éttermünkben.

Ildikó legnagyobb csoportja egy református közösség tagjai voltak, akik két, 50 fős busszal érkeztek. Igaz, egyszerre csak ötvenen ültek le, de ennyi főre dödöllét készíteni igazi kihívás volt. Akkor látta be, hogy nem ez a fajta vendéglátás az ő műfaja, hiszen a rohanásban, kapkodásban elvész, ami a lakáséttermek lényege: a bensőséges hangulat.

Persze a vendégkör is kell ehhez a különleges élményhez.

– Azoknak a látogatóknak a legjobb főzni, akik ha itt leülnek, valóban érdeklődnek, hogyan pirítod a dödöllét, miként készül a rétes, kérdeznek az őrségi mindennapokról, s én is megtudhatom, honnan jöttek, mit szeretnek.

Mivel Ildikó mindig meghatározott számú vendégre készít ételt, az adagokat nem méricskéli, a lábosai alapján számolja ki. Van egy fazék, amiben a dödölléhez főzi a krumplit, arról tudja, hogy 30 főnek lesz elég. Ha 15 a vendégek száma, akkor felezi az adagot, ha több, akkor kétszer teszi fel főni. A leves literenként rotyog, pörköltnél pedig 20-25 dkg-ot számol a húsra. Ahogy mondja, inkább bőven legyen a tányéron, mint hogy éhen maradjanak a vendégek.

Az Őrségi Ízek Portáján hajnalban indul az élet. Egy átlagos napon 15-20 főre készül ebéd, ilyenkor Ildikó fél öt körül kel fel.

– Csupán annyit tudok előre elkészíteni, hogy meghámozom a krumplit, majd vízbe teszem, s reggel mindjárt azzal kezdek, hogy megfőzöm. Míg puhul, felrakom a levest, amíg nem gombócozom, addig azzal nem kell többet foglalkozni. Amikor készen van a dödöllének való krumpli, meg kell törni, lisztet beletenni. Ekkor jön édesanyám is segíteni, mert kiszaggatni gyorsan, csak forrón lehet.

Sietni kell, mert ha kihűl a massza, már nem tudunk vele dolgozni. Később beteszem a hűtőbe, ott várnak majd a tálcákon, míg elérkezik az ebéd ideje. Ha rétes a desszert, akkor a tésztát már előtte begyúrom, a tökös-mákos töltelékhez a tököt lereszelem, besózom. A tésztát pihentetem, kinyújtom, azután már csak tölteni kell.

Vajon meddig lehet ezt csinálni? Ildikó mosolyogva feleli: csakis addig, amíg jó kedvvel áll neki az ember, amíg várja, hogy betérjenek hozzá a vendégek, amíg a sokszor stresszes munka ellenére feltöltődik az étteremben.

– Vannak visszajáró családjaim. Felhívnak, hogy megkérdezzék, lesz-e éppen csoport, vajon beférnek-e ők is egy ebéd vagy vacsora erejéig. Más pedig úgy időzíti az itt tartózkodását, hogy akkor legyen a térségben, amikor éppen nyitva vagyunk. Ez a szeretettel teli érdeklődés viszi előre az embert és a Portát.

Ezek is érdekelhetnek