Feljutni a tizedikre

Máza Kornél, amikor betöltötte tizennyolcadik életévét, nagyszülői örökségéből megvette élete első lakását. Egy tízemeletes panelház földszintjén lakott, szemben a lifttel, negyvennégy négyzetméteren. Boldog volt, főiskolára járt, s mire kézhez kapta diplomáját, feljebb költözött egy emelettel.

Jó időben szólt a fölötte lakónak, hogy érdekelné az ingatlan, így amikor Kalmárék kiköltöztek tanyára, túladott földszinti lakásán. Felfogadott né­­hány hórukklegényt, bútorait egy emelettel följebb költöztette. Négy év múlva Pataki úr a másodikról csöngetett be hozzá, és elárulta, hogy talált egy jóravaló asszonyt, kertes házzal, megválna a lakásától. Máza pillanatok alatt talált vevőt másfél szobájára, és egy hónap múlva már a másodikon lakott. Az eladásból maradt egy kis pénze, így a bankban takarékszámlát nyitott.

A következő hét évben Máza Kornél, mert már mindenki tudta róla, hogy feltörekvő ember, három emeletet is váltott, ám mire megnősült, és lánya született, Verocska, beszorult a hatodikra. A fölötte lakók sehogyan sem akartak odébbállni, de megígérték Mázának, hogy ha eljön az idő, először őt értesítik. Verocska már jócskán iskolába járt, mire Mázáé lett a hetedik emelet élménye. Onnan már majdnem látni lehetett az ­augusztus huszadikai tűzijátékot.

Hat év nem nagy idő, merengett Máza, miközben a nappalijában ülve arra gondolt, mennyire vágyott a nyolcadikra. Ekkorra már a vállalat kiváló dolgozója volt, osztályvezető, kollégái közül többen az ő ablakából csodálták a kilátást, néhányan megjegyezték, mennyivel erősebb szelek fújnak idefent. Máza csak legyintett, és azt felelte, az igazi élet a kilencediken kezdődik.

Ebbe a gondolatba kicsit bele is betegedett, így esténként, amikor a családja nem látta, kihajolt az erkély korlátján, és felfelé pislogott. Más talán azt hitte, a csillagokat lesi, de ő vágyakozva nézte Mol­nárékat, akik lábukat kilógatva az erkély rácsai között hajnalig képesek voltak egy üveg borral a kezükben a világ semmitmondó dolgairól beszélni.

Ha nem sokkal Máza hatvanadik születésnapja előtt Molnár Béla nem alszik el a volán mögött, Mázáék soha nem jutottak volna fel a kilencedikre, s mire Máza Kornél betöltötte a hetvenötödik életévét, ő lett a panelház legidősebb lakója, s ezzel együtt a tizedik emeleti lakás boldog tulajdonosa. Addigra már régen elvált, a nővérré lett Verocska szívét pedig elrabolta egy norvég fogorvos.

Máza Kornél mostanság legtöbbször az erkélyen ül, unatkozik, a naplementét bámulja, várja a napkeltét, és azon töpreng, vajon mindent megtett-e azért, hogy teljes életet éljen. Az elmélkedés végén pedig mindig arra a megállapításra jut, hogy legszívesebben lesétálna az alatta lakó Sólyomnéhoz, és megmondaná neki, hogy cseréljenek emeletet. Mert akkor lenne miért küzdeni.