Jog, érték, hagyomány

– A CNUE elnöki posztja hatalmas elismerés a magyar közjegyzőségnek, az országnak és személy szerint önnek is. Mit gondol, mivel érdemeltük ezt ki, és személyes karrierjében mennyire tekinti ezt kiemelkedő sikernek?

– Hosszú évek tapasztalata alapján azt mondom, hogy a közjegyző sikere nem az elért címekben mérhető – a mi munkánk legnagyobb elismerése a visszatérő, elégedett ügyfél. Természetesen komoly kihívást jelent számomra az egy évre szóló elnökség. Az 1993-ban Brüsszelben alakult nemzetközi szervezet feladata a közjegyzőség európai uniós érdekképviseletén túl, hogy fórumot teremtsen az új fejlesztések bemutatásának és bevezetésének. A CNUE huszonkét teljes jogú tagból áll, a MOKK 2004-ben csatlakozott. A magyar közjegyzőség élen jár a digitalizációban, ezért a digitális újításokon lesz a hangsúly a 2021. évi programban.

Azon dolgozunk, hogy a közjegyzői tevékenység állandó modernizálását támogató stabil és hosszú távú digitális együttműködés alapjait fektessük le az európai tagközjegyzőségek számára. A legbüszkébb azonban arra vagyok, hogy a bíróságok tehermentesítésére épülő magyar közjegyzői modellt példaértékűnek tekintik Európában: például Spanyolországban a magyar modell mintájára egyetlen év alatt 15 eljárást soroltak át a bíróságoktól a közjegyzőkhöz.

– Egy átlagember leginkább csak a hagyatéki eljárások során, illetve banki hitelfelvétel kapcsán kerül kapcsolatba közjegyzővel. Segítene tisztán látni, hogy kik a közjegyzők, és milyen ügyekben számíthatunk rájuk?

– Hazánkban a történelem folyamán többször változott a közjegyzőség jogállása és szerepe. A je­lenleg működő, latin típusú közjegyzőség sokrétű munkát kí­ván a közjegyzőktől, 21 nemperes eljárás van, amelyben tehermentesítjük a bíróságokat. Évente 7-800 ezer esetben előzünk meg pereket, hárítunk el jogvitákat a legkülönfélébb területeken. A közjegyző nemcsak hitelesít, aláírási címpéldányt készít vagy hagyatéki ügyeket intéz – ahogy azt sokan gondolják –, hanem számos hétköznapi jogi ügyben lehet hozzánk fordulni, legyen szó akár családi, céges vagy ingatlanügyekről, házassági, élettársi vagy öröklési szerződésekről, apai elismerő nyilatkozat kiállításáról, kiköltözési nyilatkozatról vagy éppen fizetési meghagyásról.

A közjegyzőt ugyan az igazságügy-miniszter nevezi ki, de nem állami alkalmazott. Legfontosabb szerepe, hogy racionális mederbe terelje és kezelhetővé tegye az elharapózó indulatokat. Az ország egész területén működő közjegyzői kar munkája során – a függetlenség, pártatlanság, szakszerűség érvényesülése mellett – a jogviták peren kívül történő elintézéséért tevékenykedik. Jelmondatunk is ezt tükrözi: Jog vita nélkül. Közjegyzőnek lenni szolgálat – a közjegyző, ha jól végzi a dolgát, nem kerül rivaldafénybe.

– Kivéve, ha éppen nem a sorsolási bizottság elnöke. A tréfát félretéve, nyereményjátékok, sorsolások tisztaságának tanúsítása is közjegyzői feladat. Mit csinál ilyenkor a közjegyző?

– A közjegyzői jelenlét minden esetben ugyanarról szól: tanúsítani a jelenlétében történteket, ezen keresztül pedig végső soron biztosítani a törvényességet, bármilyen sorsolásról legyen is szó. Előfordult, hogy felkérésre kimentem egy céghez, ahol nyereményjátékot hirdettek, melynek díja egy kétszemélyes mexikói utazás volt.

A titkárnő elhelyezte a borítékokat, de tudta, melyiket kell kihúznia, és ki is húzta a megjelöltet. Ilyenkor én nem szólhatok közbe, nem akadályozhatom meg a szabálytalanságot, de a sorsolási jegyzőkönyvben leírtam az általam tapasztaltakat: ugyanis az a dolgom, hogy tanúsítsam, ami a jelenlétemben történt.

– Kicsit ugorjunk vissza az időben! Ön mindig is közjegyzőnek készült?

– Nem, eredetileg tudományos pályára készültem. Az ELTE Római Jogi Tanszékén oktattam, majd Zlinszky János professzor úr – akkori alkotmánybíró – felkért, hogy legyek a titkára. Noha nagyon sokat tanultam itt, hiányzott, hogy az emberek javára tudjam fordítani azt a tudást, amit az egyetemen elsajátítottam. Ekkortájt ismertem meg dr. Bókai Juditot, a MOKK akkori elnökét. Az ő irodájában kezdtem el dolgozni közjegyzőhelyettesként.

Nagyon jó mesterem volt, rengeteg akkor induló dologba vont be. Tevékeny résztvevője lehettem a modern közjegyzőség és a közjegyzői identitás megszületésének. Részt vehettem a Közjegyzők Közlönyének az elindításában, és belefolyhattam a kamara külkapcsolataiba is. Izgalmas időszak volt: 1993-ban kezdtük kiépíteni a MOKK országos elektronikus hálózatát; először a végrendeletek országos nyilvántartását vezettük be, majd 1997-től az ingó- és vagyonterhelő zálogjogok nyilvántartását. A számítástechnikai rendszer mind a mai napig folyamatos fejlesztés alatt áll.

– Mit szeret leginkább a munkájában? Van preferált szakterülete?

– A pályaválasztás előtt álló joghallgatóknak mindig elmondom: annak érdemes közjegyzőnek állnia, aki szereti az embereket és segíteni akar rajtuk. Sok türelem és empátia kell a munkánkhoz, mert a hozzánk fordulók többsége nem tudja pontosan, mit szeretne, segíteni kell, hogy megfogalmazzák szándékaikat, hogy a problémáikra megnyugtató megoldást találjanak. Akadt olyan ügyfelem, akinek hónapokig készítettük a végrendeletét, aláírta, és másnap meghalt. Megrendítő volt.

Örömteli élmény viszont, amikor egy válófélben lévő pár vagyonjogi megállapodást akart kötni előttem, ám beszélgetéseink hatására meggondolták magukat, és azóta is boldogan élnek. Szakterületként az öröklési jogot preferálom, leginkább az előrelátó vagyontervezés részét. Senki nem tudja a halála napját és óráját, ezért előrelátó és felelősségteljes cselekedet gondos gazda módjára időben elrendezni, kinek, hogyan és mit juttasson a vagyonából, ezzel segítve örököseit. A végrendeletet készíttető ügyfelek jól tudják, hogy senki nem hal meg azért, mert van végrendelete, de az is meghal, akinek nincs.

– A közjegyző független, pártatlan, szakszerű, és nem vonódhat be az ügyekbe. Előfordul, hogy nehéz ezt megállni? Vannak kivételesen emlékezetes ügyei?

– A közjegyző is ember, vannak érzelmei, de tudja kezelni azokat. Én például büszke ferencvárosi vagyok, az irodám – amelyet 1998-ban nyitottam meg – ötszáz méterre van a Bakáts tértől, ahol születtem. Szeretem ezt a helyet, amely afféle kisváros a nagyvárosban: itt még köszönünk egymásnak, ami megnyugtató érzés a riasztóan elszemélytelenedő világban. Ami az emlékezetes ügyeket illeti, számos olyan szerződés elkészítésében láttam el közjegyzői feladatokat, amelyek kapcsán Budapest városképét meghatározó épületek születtek.

A legmegrázóbbak azonban mindig az emberi történetek, sorsok. Voltak olyan hagyatéki ügyek, amelyek mélyen megrendítettek. Hosszú évekkel ezelőtt egyszer úgy kellett átadnom egy hagyatékot, hogy az egymástól ötéves korukban elszakított édestestvérek több mint hatvan év után az irodámban találkoztak újra. Nagyon felkavarta a két hetven év feletti hölgyet a találkozás, de a végén már együtt mentek el. A legnehezebb hagyatéki ügyek mindig azok, ahol kiskorú örökösök vannak. Különösen megrendítő, ha várandós hölgy az örökös, és meg kell várni, hogy élve születik-e az utód, mert attól függően alakul az örökség további sorsa.

– A rengeteg munka mellett tud időt szakítani a családjára? Lesz követője a jogi pályán, esetleg átveszi majd valaki öntől a stafétabotot?

– Négy gyermekem közül a legkisebb 15, a legidősebb 27 éves, és ugyanaz az anyukájuk, egy feleségem van. (nevet) Tudatosan szakítok magamnak időt a feltöltődésre: szívesen olvasok, szeretem a szépirodalmat. Mindannyian imádunk utazni, rengeteget kirándulunk. Igen, lesz jogász a családban, de nem készül közjegyzőnek, nem kíván a nyomdokaimba lépni.

Megértem: az én apukámat mint elismert agrárszakembert jegyezték, sokan szerették volna, ha követem a pályán, de én nem akartam a kis Tóth lenni. Igazat adok a gyermekemnek, hogy ő sem kíván az apja árnyékában élni, sőt büszke vagyok, hogy a saját útját akarja járni.