Könyvek, utak, emlékek

A Kiskunhalason élő özvegy Juhász Benőné Máriás Erzsébet 93 esztendős, de ez egyáltalán nem látszik rajta. Körülötte rend van, és friss az emlékezete. Tanyáról indult, és fél Európát bejárta, sőt Irkutszkba is eljutott. Életét meghatározták kedves könyvei és a Szabad Föld, melynek 1948 óta olvasója. Épp a keresztrejtvényt fejti, mikor megérkezünk.

LakóhelyemDulai Sándor2021. 12. 09. csütörtök2021. 12. 09.
Könyvek, utak, emlékek

Ülünk az első emeleti lakásban, nézegetjük Erzsi néni családi fényképeit. A legrégebbi kétéves korában, 1930-ban készült a nagyszülei halasi tanyáján, sokan láthatók rajta, hiszen édesanyjáék tizenegyen voltak testvérek. Ott még minden rendben volt, de Erzsike négy és fél évesen elvesztette őt.

– Emlékszem, ahogy mentünk az úton a temetőbe. Édesapám fölvett, mert nagyon elfáradtam, a kilenc hónapos öcsém a kocsin ült – meséli. – Egy év múlva édesanyám nővére, Kocsis Etelka lett a nevelőanyánk – édesanyánkat Erzsébetnek hívták. Szigorú asszony volt, nagyon rendszerető, pedáns. Megtanultuk, hogy mindent a helyére kell tenni és tisztaságnak kell lenni, én ma is ehhez tartom magam.

Édesapja, Máriás András tanyát, földet bérelt a családjával Halastól tíz kilométerre, Harka-pusztán. Nem könnyen, de meg tudtak élni. A gyerekek is korán hozzászoktak a munkához. Iskolába öt kilométerre kellett járni, Erzsike mégis nagyon szerette. A tanulás jól ment, és másodikos korától a családban ő lett a „felolvasó”. Nagyszülei járatták az Igazságot, ennek a cikkeit olvasta fel kukoricamorzsoláskor és más alkalmakkor, mikor együtt voltak többen. De nemcsak újságot, ha­nem könyvet is „hallgattak”, esténként az olasz rablóvezér, Rinaldo Rinaldini „csínytevéseit” követték – akinek a tettei rokonságban álltak a magyar betyárhistóriákkal –, máskor A Rókus-kórház rejtelmei, majd Vernétől a Sztrogoff Mihály utazása Moszkvától Irkutszkig kötötte le a jelenlevőket.

A mesélőt pedig egyenesen megbabonázta a könyv, amelyben Sztrogoff az orosz cár futáraként vállalja, hogy elviszi annak levelét Moszkvából Irkutszkba az öccséhez – s kiáll ezer próbát, szembeszáll minden veszéllyel, magát vaknak tettetve átjut a gyilkoló tatár hadak gyűrűjén, teljesíti kötelességét.

Erzsike még nagyon sok könyvet olvasott ezután, de tíz-tizenegy évesen Sztrogoff Mihály kalandjai nyomán mélyen megfogant benne a vágy, hogy egyszer eljusson Irkutszkba. Teltek az évek, és megismerte Juhász Benőt, aki szintén tanyán nőtt fel, s kétévesen meghalt az édesapja – 1947-ben összeházasodtak. Dolgoztak a földeken, majd ’57-ben fölvették a férjét a vasúthoz, onnan ment nyugdíjba harminc év múlva. Építkeztek, és 1959-ben beköltöztek Halasra. Két fiuk született: László 1950-ben, Sándor 11 évvel később. Az 1965-ös esztendő megint nagy változást hozott az életükbe: Erzsike papírfeldolgozó szakmunkás képesítést szerzett, és a kiskunhalasi papírgyárhoz került, ahol később csoportvezető lett. Ötvenöt évesen, 1983-ban ment nyugdíjba.

A bátyja után közben Sándor is felnőtt, s már utazásra is tellett. A férjének vasutasként szabadjegye volt, ingyen utazhattak vonaton a feleségével, nagyrészt külföldön is. Bejárták a volt szocialista országokat, de eljutottak Nyugat-Európába és Skandináviába is.

– Utazóként megmaradtunk a természet gyermekeinek – mondja elgondolkodva Erzsi néni –, lenyűgözött bennünket a táj, az erdő, a mező, a földek, a folyók, a tavak, a tengerről nem is beszélve, de egy szép, bokros, fás városi park is. És Szófiától Gdanskig vagy Stockholmig nagyon érdekelt, hogyan élnek az emberek.

Így érkezett el 1984, amikor az IBUSZ-nál felfedezett egy Moszkva–Irkutszk utat. Repülős utazás volt, és nem szabadjegyes, de oda, ahol Sztrogoff Mihály járt – akiről 1977-ben hétrészes filmsorozatot mutatott be a tévé –, tudta, hogy most menniük kell.

– Budapesttől Moszkva 1600 kilométer légvonalban – de minszki átszállással mentünk –, onnan Irkutszk 4200 – hallgatom a történetet. – A tízből három napot töltöttünk Moszkvában, s több időzónán át jutottunk el Kelet-Szibériába, a 600 ezres Irkutszkba, ahol este nyolc óra volt, amikor nálunk déli egy. Az onnan 60 kilométerre lévő Bajkál-tónál laktunk, megmutatták a Bratszki-víztározót – a világ legnagyobb, folyóvölgyben kialakított víztározóját –, vendégek voltunk egy úttörőtáborban, ahová ajándékot vittünk. Magában Irkutszk városában egy napot töltöttünk, mindenhol nagyon kedvesen fogadtak, de Sztrogoff Mihályról nem hallott senki. Nem is tudni pontosan, hogy Verne kiről mintázta. Ami engem nagyon megfogott Irkutszkban, az a sok fából készült ház, köztük emeletesek. A kertek pedig tele voltak krumplival, néhol egészen a konyhaajtóig.

– Elérte hát élete nagy vágyát: eljutott Irkutszkba…

– Igen, és ha Sztrogoff Mihály emlékével nem is találkoztam, soha nem felejtem el. A férjem sajnos 1991-ben meghalt, nagyon hiányzik, de nem vagyok egyedül. Itt a két fiam a családjával, a három unokával meg a négy dédunokával – mutatja a fényképeket –, s itt a Szabad Föld is nekem, amit 1948-tól a szüleim járattak, aztán tőlük mi vettük át a férjemmel, most meg Laci fiam az előfizetője. Hátul kezdem mindig az olvasását, aztán megfejtem a keresztrejtvényt, és megyek tovább, míg csak el nem olvasom az egész lapot. És büszke vagyok, hogy kétszer is díjazta a pályázatomat a Szabad Föld.

Először A mi falunk pályázaton 1950-ben, amikor arról írtam, mi történt 1949-ben Harkakötönyben, ahol akkor laktunk: Harka-pusztából és Kötöny-pusztából abban az évben született meg a mi falunk. S eltelt csaknem ötven esztendő, és megint díjat kaptam: 1999-ben a lap Hazai ízek pályázatán olyan sikere volt a savanyúmáj-receptemnek, hogy megjelent a Szabad Föld Kiskönyvtár Hazai ízek kötetében is, és utána nagyon sokan gratuláltak.

– Tanyáról jött emberként nem nehéz az első emeleti lakásban?

– Nagyon jók itt a szomszédok. És figyel rám a családom, a kerti munkát pedig már nem bírnám. Ezért jó, hogy ide költöztem a Bálvány utcából...

Búcsúzóul mutatja a hat gyönyörű kávéscsészét, amit 1950-ben nyert, meg a zománcozott piros lábos fedőjét, amit szintén akkor kapott – de a lábos kilyukadt már, mondja sajnálkozva. És elolvasom a savanyú máj receptjét – amely még a dédanyjától maradt rá –, mielőtt elindulok.

Ezek is érdekelhetnek