Őrangyal a táskában

13 plusz egyes kérdéscsokrunkra e számunkban Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázónk válaszol.

LakóhelyemBorzák Tibor2022. 02. 18. péntek2022. 02. 18.
Őrangyal a táskában

1. Melyik születésnapja a legemlékezetesebb?

– Habár az évek múlása egyre gyorsul, minden születésnapom a maga nemében emlékezetes. Szerencsére, mivel áprilisi vagyok, a versenyszezon általában lezárult, így sikerült szeretetben, családi körben ünnepelni hol kisebb, hol nagyobb létszámban, mint például az ötvenediket, amiről egy hajón emlékeztünk meg.

2. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?

– A SOTE Fogorvostudományi Karán kezdtem el tanulni, de az olimpiai felkészülés érdekében évhalasztást kértem, majd még egyet a revü, illetve a profi versenyzések miatt. Később szerettem volna befejezni az egyetemet, hogy folytathassam édesapám örökségét, de újra kellett volna végeznem az első két

évet. Végül a Kereskedelmi és Vendég­látó­ipari Főiskolán tanultam, miközben a Testnevelési Főiskolán megszereztem a szakedzői diplomát is.

 3. Mit szeret önmagában?

– A mindig pozitív hozzáállást, a semmi sem lehetetlent és a sport által megszerzett fegyelmezettséget, kitartást, kötelességtudatot.

4. Mivel lehet kikergetni a világból?

– A hazugsággal. Hiszem, hogy mindent mindig meg lehet civilizáltan beszélni, és meg is lehet oldani. Az viszont mérhetetlenül megalázó, ha bárki, egy ismerős, netán barát megpróbál szándékosan félrevezetni. Általában nagyon nagy empátiával fordulok mindenki felé, keresem a magyarázatokat, ha úgy érzem, hogy megbántottak. Ám ha egyszer valami eltörik a lelkemben, megszűnik a bizalom, onnan nincs visszaút.

5. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?

– A párommal, aki szerető biztonságot nyújt nekem. Boldogan élünk hosszú idő óta, de rengeteget tanulhatnék magamról, a reakcióimról, még tovább tudnám fejleszteni nagyra becsült harmóniánkat, ha „kívülről” láthatnám magam.

 6. Ha egy álomutazást nyerne, mit választana úti célul?

– Amikor 1980-ban befejeztem a sportot, jégtáncos partneremmel együtt rengeteg ajánlatot kaptam a világ legnagyobb jégrevüitől. Az amerikaiakat választottuk, egy évre terveztük, de mivel nagyon marasztaltak, még egy évet aláírtunk. Végigjártuk a keleti, majd a nyugati partot. Amikor nem léptünk fel, autót béreltünk, és felfedeztük a kontinenst.

Ezenkívül is rengeteg gyönyörű helyen jártam a nagyvilágban, de sajnos keveset láttam, hiszen vagy versenyezni, vagy dolgozni mentem. Ha egy varázspálca segítségével újra felkereshetném a legszebb helyeket, és turistaként körülnézhetnék, az nagyszerű lenne. Még ennyi megtett kilométer után is élvezem az utazást, szeretek ismeretlen helyeket felfedezni, csavarogni, fényképezni.

 7. Mi a legértékesebb értéktelen tárgya?

– Van egy pici, fém őrangyalom, aki a táskámban mindig velem van.

 8. Mire sajnálja legjobban az időt?

– A takarításra és a főzésre, hiszen ha jól, tisztességesen csinálja az ember, sokáig tart, és pillanatok alatt eltűnik az eredmény.

 9. Mire nem sajnálja a pénzt?

– Örömszerzésre, tanulásra, élmények gyűjtésére. Egy-egy szép koncert vagy színházi előadás mindig elvarázsol. Aktív sportolóként erre alig volt lehetőségem, hiszen esténként nem operába vagy moziba mentem, hanem a jégpályára, napjában négy-öt órát edzettem, mellette pedig ott voltak a szárazedzések és a táncórák.

10. Szokott-e jótékonykodni?

– Igen, szeretek közvetlenül adni az arra érdemes célért vagy jó ügyért. Szívesen segítem a tehetségeket, a rászorulókat, és rendszeresen támogatom a kutyakiképzőket és menhelyeket.

11. Melyik írótól olvasta a legtöbb könyvet?

– A magyar szépirodalmon túlmenően, amikor időm engedi, szeretek angolul olvasni, így karbantartani a nyelvtudásom. Robert Ludlum, Wilbur Smith, Danielle Steel, Barbara Taylor Bradford könyvei mind nagyon kellemes, könnyed olvasmányok.

12. Mi a számítógépén a háttérkép?

– Mindig egy gyönyörű virág. Nagyon szeretem a szép növényeket, ápolni és csodálni egyaránt.

13. Ha az állatkertben egyetlen állatot kellene megfigyelnie egy napig, melyiket választaná?

– A delfint. Okos, értelmes, intelligens, érdeklődő, emberbarát!

+1 Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?

– Három kedves idézet is eszembe jut hirtelen. 1. „Life is a trip but you only get a one way ticket.” (Az élet egy utazás, de te csak egy egyszeri útra szóló jegyet kapsz.) 2. „Turn towards the sun and the shadows will be behind you.” (Fordulj a nap felé, és az árnyékok mögéd kerülnek.) 3. „Today is the tomorrow you worried about yesterday.” (Ma van az a holnap, ami miatt tegnap izgultál.)

Ezek is érdekelhetnek