Zsákfalvakba zártan

Települések százainak a közlekedés valóságos luxus. Megfizethetetlen és elérhetetlen. A szegénység új formája családokat tart zsákutcában.

LakóhelyemKun J. Viktória2013. 07. 15. hétfő2013. 07. 15.

Kép: Buszmegálló Kislöd volánbusz 2013.07.04. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter

Zsákfalvakba zártan
Buszmegálló Kislöd volánbusz 2013.07.04. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter

Katalint és Istvánt, a nyolc gyereket nevelő párt az Isten háta mögötti kis zsákfaluban, Gyulajon látogattam meg. Vonatot még sosem láttak erre, buszt is csak naponta kétszer. A falu a 61-es és a 65-ös útról Tamási, valamint a Dombóvár–Hőgyész összekötő útról, Kurd felől is megközelíthető, de az útviszonyok miatt még kocsival is nehezen…

Pedig annak idején jó ötletnek tűnt a költözés. Katalin egyedül nevelte négy gyerekét a fővárosban, de már nem tudta fizetni az albérletüket, munkát sem kapott. Megismerte Istvánt, aki ezen a nem egészen ezerfős településen élt, s szintén négy gyerekét nevelte egyedül. Kicsi, takaros a ház, fűteni csak kályhával lehet, de úgy gondolták, megvan minden ahhoz, hogy fenntartsák magukat meg a népes gyereksereget. Csak azzal nem számoltak, hogy innen nemcsak kiút nincs, de visszaút sem. Helyben nemhogy „rendes”, de még közmunka is alig-alig akad. Az ingázás reménytelen, mivel a busz nem úgy jár, hogy bármiféle munkaidőhöz alkalmazkodna. A család pedig már ott tart, hogy van, mikor egyetlen darab sza¬lonnapörc lapul az amúgy teljesen üres hűtőben…

S az ország egy másik szegletében:
„A magukat nagyrészt segélyekből fenntartó adorjásiak szerint a 45 apró falut magába foglaló Ormánságon lakni önmagában is hátrányos helyzet. Vonat nincs, a buszközlekedés nagyon ritka. Ha valakinek sürgős elintéznivalója akad a tíz kilométerre lévő Vajszlón, ezer forintért viszik be személyautóval. Hacsak a cég nem biztosít járatot, az Adorjásról érkező munkaerő a ritka buszjárat miatt Pécsen és Siklóson nyolc óránál előbb nem tud munkába állni. A mindössze huszonkét kilométerre lévő kistérségi központba, Sellyére is legkorábban fél hétre lehet beérni, és legkésőbb a négyes busszal hazajönni” – idézem a Habitat for Humanity legfrissebb, lakhatásról készített jelentését.

Ma a családok 20 százaléka él a leghátrányosabb településeken, távol bármilyen nagyobb központtól. A jelentős anyagi egyenlőtlenségek miatt a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó családok számára továbbra is megfizethetetlen az elfogadható minőségű és elhelyezkedésű saját lakás.

– Az olcsóbb lakás és élet reményében vidékre költözők gyakran kénytelenek azzal szembesülni, hogy az új környezetükben nincs munkalehetőség, nem tudják fenntartani a korábbi életszínvonalukat, holott éppen ez volt a céljuk. Az olcsó vidéki ingatlant azonban már nem tudják újra eladni, vagy ha mégis, annak árából nem képesek visszajutni korábbi lakókörnyezetükbe, így megragadnak kilátástalan helyzetükben – mondja Koltai Luca, a Habitat munkatársa. – Közlekedési szegénységről akkor beszélünk, ha a jövedelmek legalább 10 százalékát a közlekedés költsége teszi ki, ami pedig ezekben a térségekben akár a 20 százalékot is elérheti. Amikor autóval is fél óra, tömegközlekedéssel pedig másfél-két óra eljutni egy-egy központba, nem nehéz belátni, mennyire ellehetetleníti a boldogulást. A Borsod és Baranya településein élők jó részének például már a vonathoz is buszozni kell, aminek olyan a menetrendje, hogy sokszor még az iskolabuszt sem tudják a gyerekek elérni.

A közlekedési szegénység sok esetben a népesség számának az apadását is magával hozza, ami viszont tovább drágítja a tömegközlekedést, mert csökkenti a szolgáltatások kihasználtságát. Ezt a magánmegoldások sem tudják ellensúlyozni: itt a 100 lakosra jutó gépkocsik száma fele az országos átlagnak (30 helyett 17 százalék). Saját autó nélkül pedig gyakorlatilag nem vagy alig lehet hozzájutni a mindennapi élethez szükséges fogyasztási cikkekhez, szolgáltatásokhoz.
Hónapokkal a látogatásom után érkezett a hívás Gyulajról, Katalin kétségbeesett hangja szólt a telefonban: kétezer forint kellene, hogy a szülés előtt álló 17 éves lányukkal bejussanak a városi kórházba…