Ezt írtuk anno...

1947.
Az összeesküvők cinkosainak nyugatra szökése után a magyar demokráciának újabb ellensége menekült el a napokban az országból: Halter Béla, a Magyar Pamutipari Rt. volt igazgatója. Az 1945-ös választásoknál hatalmas összeget fizetett be a Kisgazdapárt pénztárába, hogy képviselő lehessen, de szélsőjobboldali magatartása miatt eltávolították. Ekkor a Sulyok-pártnak lett a főtitkára és egyben bankára. Halter ellen az a gyanú merült fel, hogy részese volt annak a szabotázskísérletnek, amelyet az Rt. győri üzemében készítettek elő, ahol is fel akarták gyújtani a gyárat. Halter a gyár luxusautóján menekült el éjnek évadján, magával vitte értékeit és „gróf” Pálffy Józsefet, az összeesküvők külföldi ügynökét.

1957.
1957. januárjában bizonyára valamennyi olvasónk örömmel fogadta, hogy a Szabad Föld 4 oldallal nagyobb terjedelemben: 12 oldalon jelenik meg. Most, nyolc hónap után szerkesztőségünk kénytelen olvasóink tudomására hozni, hogy október 1-től áremelésre kényszerülünk. Az újságpapírt méregdrága devizáért külföldről vásároljuk, emelkedtek a nyomdaköltségek; a 12 oldalas újságot nem adhatjuk továbbra is 60 fillérért. Bízunk abban, hogy az olvasók megértik az áremelést, hiszen a Szabad Föld nem üzleti vállalkozás, mint a kapitalisták sajtója. Október 1-től tehát egy szám ára 70 fillér, a havi előfizetés 3 forint, a negyedéves 9, a féléves 18, az egész éves pedig 36 forint lesz.

1967.
Fém-ezüst teremtmény lépeget a 66. Országos Mezőgazdasági Kiállítás utcáin. Megáll, időnként körülnéz, pedig szeme nincs; antennás, kockasisakos fejével, csupa lámpa öltözetével űrutasra, marslakóra egyaránt emlékeztet Robot Robi, aki (ami?) ékes magyarsággal beszél, s nem mellesleg az idei táncdalfesztivál győztes dalait harsogja. Robi, egy ide települt miniatűr Váci utca kikiáltója: három ajándéküzlet előtt masíroz. Szinte minden kapható itt – igazi slágerek is, mármint hanglemezek. A szlovákiai Búcsból Sátek József és felesége száztizedmagával érkezett az ottani téesz buszán, tv-jük mellé nemrég vettek lemezjátszót, Kovács Apollónia már megvan, most Aradszkyt vesznek – nem, dehogy a gyerekeknek, maguknak!

1977.
A hepehupás bekötőút mellett elmosódott betűkkel telerótt tábla: „Ez a tanya haláleset miatt eladó. Érdeklődni a szomszédban.” Indulok a szomszéd tanyába, de ott teremtett lelket nem találok. Kiderül, már az a család sem lakik idekint, akiket az érdeklődők eligazításával megbíztak. Mindezt egy tízéves kislánytól tudom, aki két tehenet legeltet az árokparton. „Az iskolai szünidőben segítek a keresztapáméknak. Most ők sincsenek itthon, bent dolgoznak Cegléden, ahol új házat építenek. Aztán, ha bekötik a villanyt, beköltöznek, eladják a tanyát, a tehenekkel együtt. Vesződjön velük az, aki továbbra is a tanyán marad…” Aki marad. Egyre kevesebben…

1987.
Zsúfolt üdülőhelyi közért, ingerült pénztárosokkal, még idegesebb sorban álló vásárlókkal. A máskor mereven előre tekintő sorállók most mindannyian egyfelé néznek: kakastaréjos, kétoldalt leborotvált fejű fiú araszol közöttük, a sorban. Fülében biztosítótű, nyakában halálfej, bal halántékán vörös festékcsík. A punkfiú fizet, majd nyihorászva tülekszik a kosárürítő pultokhoz, félrelök kicsit, nagyot – de senki nem szól rá, senki nem meri rendreutasítani. A pultnál ott állnak barátai, és kihívóan figyelnek bennünket, a punktársadalom kirekesztettjeit…

1997.
Most, a kárpótlási ügyek lezárásakor, sokan érezzük magunkat kisemmizetteknek. A téesz megszűnése után ugyanis nemcsak régi tulajdonosok kapták vissza az ingatlanjukat, hanem illetéktelen személyek is. A közben elhunytak földjeit pedig hamis szerződésekkel vásárolták meg az ügyeskedők. Odáig jutottunk, hogy például az egyik, ilyen csalással megszerzett erdőbe nem mehetünk még gombát szedni sem, holott az valamikor a mi tulajdonunk volt.