Ezt írtuk anno...

1948.
Az elmúlt héten nagy napra virradtak az üzemek dolgozói: közel félezer, száznál több munkást foglalkoztató gyár került a magyar nép kezébe! Az államosítás hírére a gyárkéményekre fölrepült a lobogó, az udvarra özönlött munkások lelkesedése határtalan volt. Mert már azt hitték, hogy hiába volt 1945 tavaszán a hősi önfeláldozás. Mert amikor fütyültek a golyók, a munkásnyúzó gyárosok gyorsan eltűntek, de amikor a hamu és az üszök alól kiásott gépekkel ismét megindult a termelés, ezek a gazemberek újra beültek az igazgatói székekbe, és ott próbálták folytatni, ahol Horthy alatt abbahagyták. De most a gyárakat a dolgozó nép vette a kezébe, és munkásokat állított az üzemek élére, akik azonnal lepecsételték a pénztárakat, leltárt vettek fel, és megakadályozták, hogy a tulajdonosok a pénzt és a részvényeket elrabolhassák.

1958.
A legifjabb nemzedék már alig emlékezhet azokra a földbirtokosokra, akik a „hárommillió koldus országában” tartottak szolgasorban százezernyi cselédet. Herceg Eszterházy Pálnak 223 ezer hold földje volt, majorjainak számát maga sem tudta. Festetics Györgynek 69 ezer, Eszterházy Móricznak 54 ezer, őrgróf Pallavicini Alfonznak 46 ezer, Coburg hercegnek 41 ezer, s a száműzött Habsburg királyi családnak 35 ezer kataszteri holdja volt. Összesen 36 főúr birtoka haladta meg a 10 ezer holdat. Az egyházi birtokok száma 106 volt. A katolikus vallásalap 87 ezer, az egri főkáptalan 67 ezer, a pannonhalmiak 60 ezer holdon uralkodtak. De eljött 1945, amikor dolgozó népünk, a Szovjetunió segítségével megakadályozta az urak és a papok Magyarországának föltámadását.

1968.
A moszkvai Vörös teret betöltötte a katonai gyászpompa komorsága. A harckocsi vontatta ágyútalpon virággal borított két urna. Az egyik Jurij Alekszejevics Gagarin űrhajós ezredesnek, a világűr első meghódítójának, a másik pedig Vlagyimir Szergejevics Szerjogin mérnök-ezredesnek a hamvait őrzi. Mindketten március 27-én, egy tragikusan végződött gyakorló repülésen vesztették életüket. Gagarin édesapja egyszerű kolhozács, bizonyára tőle örökölte azt az egyszerűséget és közvetlenséget, amellyel világra szóló hőstette után millióknak lett ismerőse, jó barátja. Talán ezért is érezzük mindezt személyes tragédiánknak, talán ezért nehéz megbirkózni a gondolattal, hogy örökre el kell búcsúznunk tőle.

1978.
Jolánka néni Putnokon él – nem is rosszul. Öt napon át munkálkodik, fogadja a kül- és belhonból hozzá sereglő ügyfeleket, aztán a szombatot és a vasárnapot vadonatúj Zsigulijának szenteli. Foglalkozása: halottlátó. Afféle modern táltos, aki a motorizáció korában is meg tudja idézni az elhunytak szellemét, látja őket, beszélget velük. Különös képességén saját maga is csodálkozik, de ha már megadatott – természetesen gyümölcsözteti. Igaz, nem kér pénzt, de az önként felajánlott honoráriumot elfogadja. És mint törvénytisztelő állampolgár, az illetéket is lerója: eddig 48 ezer forintot fizetett be az elsőfokú adóhatóságnak.

1988.
Magyarázza a tanító néni, hogy régen, a falusi gyerekeket már kiskorukban munkára fogták. Ludakat pásztoroltak a libalegelőn, s hogy ne unatkozzanak, a pásztorok népi játékokat találtak ki maguknak, s a gyerekeknek. Egy pöttöm lányka nem érti, miért unatkoztak a régi gyerekek, miért nem vittek magukkal könyvet a libalegelőre? A válasz: olyan kicsik voltak, hogy még olvasni sem tudtak, a könyvek ára amúgy is megfizethetetlen lett volna. Akkor vihettek volna táskarádiót – így a kislány –, miért nem hallgattak diszkózenét?

1998.
Magyar sertéstenyésztőknek tartottak bemutatót amerikai szakemberek Sombereken. A hírek szerint sok újdonságot mutattak, de a gazdák azóta is állítják, hogy a különleges módszert nálunk már elég régóta ismerik. A lényege: a disznó elején be kell juttatni a táplálékot, a másik végén kijövő mindenfélét pedig el kell takarítani; a legjobb, szétteríteni a szántóföldön. A legfontosabb: nem összekeverni a nyílásokat, és a sorrendre is ügyelni kell.