Képhamisítással is lehet győzni!

A Geopen Kiadó újabb sikert könyvelhet el magának. Az ELLE irodalmi díjkiosztó gálán dokumentarista kategóriában kapott jelentős elismerést, méghozzá Az év könyve díjat, amit az olvasói zsűri véleménye alapján ítélnek oda.

Az 1962-ben született olasz szerző, Luigi Guarnieri fordulatokban bővelkedő regényt írt, melynek főhőse Jan Vermeer. A művészettörténet egyik legtitokzatosabb festője lényegében ismeretlenül halt meg, hosszú időre teljes feledésbe merült, s csak a 19. században fedezték fel újra. A 20. század elején már világszerte csodálták, ám arra senki sem számított, hogy a „delfti szfinx” a halála után több mint két évszázaddal hihetetlen történet szereplője lesz. Az 1930-as években egy kisiklott életű holland festő, Han van Meegeren – akit a műkritikusok lenéznek, mert az avantgárd korában hagyományos képeket fest – Vermeer bőrébe bújva próbál bosszút állni bírálóin. Tökéletes technikai felkészültséggel alkotja meg a 17. századi mester „elveszett” műveit, majd műkereskedőként eladásra kínálja őket, a neves szakértők pedig sorra esnek bele a csapdába: hiteles Vermeer-műnek nyilvánítják a hamisítványokat.

A történet 1945-ben váratlan fordulatot vesz: az egyik kép Hermann Göring összerabolt gyűjteményéből kerül elő, s Van Meegerent felelősségre vonják, amiért Vermeer remekművét, Hollandia nemzeti kincsét az ellenség kezére játszotta. A töredelmes vallomás beláthatatlan következményekkel járna – de van-e más kiút a hamisító számára? A kérdésre nem áruljuk el a választ, hiszen nem szeretnénk elvenni az olvasással járó izgalmakat. Annyi bizonyos: az olasz szerző nagy tárgyi tudással, érzékenyen rekonstruálja a meglepő fordulatokkal teli, igaz történetet, s közben a művészetkedvelő olvasóval együtt töpreng el a műalkotások értékének viszonylagosságáról, az emberi balgaságról, a hazugság ellenállhatatlan csábításáról.

S most következzék az olvasókból álló zsűri néhány tagjának véleménye:

Papp Eszter: „Dokumentarizmus és narráció tökéletes elegye teszi Guarnieri regényét letehetetlenné. A fiktív elemek könnyedén simítják a tényeket irodalmi keretek közé, teszik azt gördülékennyé anélkül, hogy hiteltelenné válna maga a történet.”

Kardos Erika: „Ez a könyv különösen tetszett, nemcsak azért, mert nagy rajongója vagyok mindennek, ami holland, hanem azért is, mert nagyon jól megszerkesztett, izgalmas, az érdeklődést végig fenntartó műről van szó. Nagyon tanulságos az emberi kapzsiság, butaság és balgaság hármasa, amely három igen meghatározó emberi tulajdonság tulajdonképpen a történet egészének gerincét képezi, erre fűződik fel a történet.”

Koczka Anikó: „A mű izgalmas kalandregény és művészettörténeti csemege is egyben.”

Szota Dóra: „Annak is élvezetes lesz elolvasni, aki nem nagyon ért a festészethez, mivel nem is annyira a konkrét művekről van szó benne, hanem inkább olyan kérdésekre keresi a választ, mint, hogy mi alapján ítéltetik meg egy műalkotás, ki számít divatos művésznek és ki nem, vajon hihetünk-e a számtalan ítésznek, szakértőnek, akik a véleményünket formálják? Azt viszont hiányoltam, hogy a szerző nem mellékelt fotókat, mivel mi, olvasók nem feltétlenül vagyunk tisztában az oly’ sűrűn említett festményekkel. Szerintem egy dokumentarista műbe ez belefért volna…”