Mit kezdjünk a halál illatával?

A BBC megszólaltatott egy londoni szakértőt: Sir Nicholas Young, a brit Vöröskereszt főnöke mélységesen elítéli azt a gyakorlatot, hogy a holttesteket tömegsírokba rakják és igyekeznek minél előbb eltemetni. Sir Nicholas szerint ez a gyorsaság megakadályozza a családtagokat az azonosításban és a gyász feldolgozásának folyamatában. Úgy véli, a holttestek bomlása semmiféle kockázattal nem jár, hacsak nincs járvány az országban. Az áldozatok azonosításának hiánya szégyen a családra és a hozzátartozókra nézve.

Sir Nicholasnak kézikönyve van arról, hogyan kezeljék a holttesteket. Ennek szövege az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pánamerikai ágazatának tanácsain alapul. A „Miként bánjunk a katasztrófák után a holttestekkel? – Elsődleges kézikönyv” című munka alaposan feldolgozza a 2004-es karácsonyi cunami, a haiti árvizek, az Amerikát sújtó Katrina hurrikán tapasztalatait, s azt állítja, hogy a természeti katasztrófákban elhunyt emberek tetemei nem jelentenek kockázatot a közegészségügyre. Ezt a tanulmányt Oliver Morgan, a London School of Hygiene and Tropical Medicine – trópusi betegségek és mindenféle egészségügyi kérdésekkel foglalkozó londoni intézet – munkatársa jegyzi.

Ha pedig bárkinek kérdése van azzal kapcsolatban, hogy a trópusokon hogyan kezeljen, azonosítson, tároljon és temessen el egy-egy bomló tetemet, hívja fel dr. Morgant vagy munkatársát Londonban. Ott majd Morgan munkatársa, dr. Egbert Sondorp elmondja neki, hogy a nagyközönség általában az illat miatt idegenkedik a holttestektől, ezért akarja gyorsan eltemetni. Különben nem a holttestek a veszélyesek – inkább az élők azok, akik egymás között terjesztik a betegségeket.

Az a 70 ezer ember pedig, akit eddig eltemettek, ártatlan.