Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!

A busójárás – ez a színes farsangi kavalkád – tüzes, sokácos hangulatával, az elmaradhatatlan maszkos-bundás alakokkal tavaly óta már az UNESCO listáján is szerepel, mint az emberiség egyik szellemi kulturális öröksége.

A más népek kultúrájában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, termékenységet hozó, oltalmazó szokást egy délszláv nép, a sokácok hozták el hazánkba. A szokás kialakulásáról több elmélet is született. Az első szerint a török időkben a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült sokácok – megelégelve a rabigát – az éj leple alatt ijesztő álarcokban, maguk készítette zajkeltő eszközökkel átkeltek a Dunán és elkergették a halálra rémült oszmán népséget. Valójában azonban a sokácok csak a város felszabadítása, 1687 után tíz évvel települtek Mohácsra. Valószínűbb hát, hogy ez a balkáni eredetű nép hozta el télűző, tavaszt hívogató néphagyományát hazánkba, ami itt formálódott tovább és nyerte el mai alakját is.

A néphagyomány azonban sokat nem változott az idők folyamán. A busók öltözete gyakorlatilag máig ugyanaz: szőrével kifordított állatbunda, melyet derékon öv köt össze, fehér vászon gatya, amit szalmával tömnek ki, hogy erősebbnek tűnjenek, övükön kolomp, kezükben bot és kereplő. A legfontosabb azonban a fűzfából faragott, állatvérrel festett maszk, amelyet semmilyen körülmények között nem szabad elmozdítani a busó arcáról – ezt az etikai kódex is tiltja. A busók elmaradhatatlan kísérői a jankelék: feladatuk, hogy távol tartsák a gyerekeket és az utca népét a menetelő busóktól – ebben segítségükre vannak hamuval vagy liszttel töltött zsákjaik, melyekkel oda-oda csapnak a szemtelen tömegnek. És hogy merre tartottak régen ilyenkor a busók? Házról házra jártak, hogy szétszórva a maguknál hordott hamut, elvégezzék varázslataikat és jókívánságaikat fejezzék ki az ott lakóknak, hogy aztán élvezzék az étel-ital adományokat, amit sehol sem tagadtak meg tőlük.

A busók ma már nem járnak házról házra, azonban a turisták kedvéért a szokás látványosabbá vált. Farsangvasárnap a busók, a jankelék és a maskarák – a lefátyolozott arcú nők és lakodalmas viseletbe öltözött férfiak – a Kóló téren, a régi népszokás központjában gyülekeznek, hogy aztán találkozzanak a Dunán átkelő többi busó csoporttal, többek között az ágyúsokkal, az ördögkerekesekkel, a szekeresekkel, a kürtösökkel, és a teknősökkel. Mikor eldördül a régi, elöltöltős busóágyú, a csoportok a főutcán át a főtérre vonulnak, ahol kezdetét veszi a szabad farsangolás. A Duna-parton és a környék utcáiban minél nagyobb zajt csapva ijesztgetik a telet, ünneplik a farsangot. Estére mindenki visszatér a főtérre, ahol meggyújtják és körbetáncolják a ház nagyságú máglyát. Azonban a vasárnappal még nincs vége a mókának: a mohácsiak kedden is farsangolnak, mikor az újabb hatalmas máglyára helyezett, a telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.

Ha kíváncsiak a részletesebb programra, látogassanak el a busójárás honlapjára: www.mohacsibusojaras.hu