A kritikus tömegszükséglet korszaka

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök rosszul mérte fel a helyzetét: maradni akart, de elkergették. De vajon jól mérik-e fel helyzetüket a helyébe lépő katonák? Az alkotmányt felfüggesztették, a katonai tanács fél évig „vagy a választásokig” marad hatalmon, addig ők hozzák a törvényeket. A parlamentet és egyéb, döntéshozó testületeket feloszlatták: „Mindenki menjen haza!” – adták ki a jelszót.

Hazamentek az emberek – hogy hétfőn újra hullámokban árasszák el az utcákat. Tanárok, bankosok, mentősök, alkalmazottak, idegenforgalmi munkások – de még a rendőrök is kisebb tüntetéseket tartottak, követelve a béremelést, a korábbi főnökök menesztését. „A nagy emberek még mindig lopnak, a kicsik meg nem kapnak semmit” – panaszkodott egyikük. A helyzet megint enyhén kaotikus, a nyugtalanság nő és nincs jele annak, mivel lehetne megfékezni. Az nem úgy van, hogy a tömeg – miután elkergette Mubarakot – most majd hazamegy, leül és nyugalomban várakozik. A tömegnek most szüksége van valamire.

Teheránban hétfő este robbant ki a harag. A főleg sok ezer fiatalból álló tömeg kivonult az ottani Szabadság térre. A helyzet iróniája, hogy a hivatalos Irán teljes szívvel támogatta az egyiptomi forradalmat – de csak addig, amíg saját népe nem vonult az utcákra. Teherán azt állította eddig, hogy az egyiptomi forradalom voltaképpen az 1979-es iráni iszlám forradalom „gyermeke”. Most azonban a fiatalok immár otthon is azt kiabálták, hogy „Le a diktátorokkal!” Többségük futócipőt húzott, hogy ha kell, gyorsan meneküljön a biztonsági emberek elől.

A rendőrök Teherán utcáin bevetették a botokat és a könnygázt, festékespatronokkal lőtték a tömeget: az így megjelölt embereket aztán tucatjával lökdösték be a rabomobilokba. Állítólag csak egy ember halt meg, azt is a tüntetők lőtték agyon. A BBC úgy értesült, hogy a megmozdulások hétfő estére már kiterjedtek Iszfahan, Siraz, Mashhad városokra. Teheránban a biztonsági erők házi őrizetbe vették az iráni ellenzék két vezetőjét, Mir Hossein Mousavi volt miniszterelnököt és Mehdi Karroubit, a parlament volt elnökét. Mindketten vitatták, hogy Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök 2009-ben tiszta választások után került újra hatalomra. (Akkor ugyancsak hatalmas utcai megmozdulások voltak, amelyeket brutális megtorlás követett.)

Irán a szokásos eszközökkel készült a megmozdulásokra: blokkolta az internetet, zavarta a műholdas televízióadásokat, még helikoptereket is rendelt Teherán légterébe. Egyvalami azonban hétfő este bebizonyosodott: az iráni ellenzék él, létezik és ki tudja, mire képes. Most éppen Iránon a világ szeme.

Az elgyötört Európa kapkodja a fejét és iszonyúan fél. Tunéziából sok ezren indultak el kis hajókkal a parányi olasz sziget, Lampedusa felé, amely közelebb van Észak-Afrikához, mint Európához. A szigeten 850 fős menekülttábor van – ahová már több mint 4 ezer ember érkezett. Mindannyian abban reménykednek, hogy az olasz ugródeszkával Franciaországba vagy Nyugat-Európa más országaiba repülnek. Lehet, hogy minden eddiginél nagyobb menekülthullám indul el Észak-Afrikából, a Közel-Keletről és az egész arab világból Európa felé.