Külföldön sem fenékig tejfel

– Ma már nem lehet pusztán azzal elindulni, hogy takarítani mindenki tud – magyarázza Nagy Andrea, a Talent Services nevű munkaközvetítő cég 34 éves vezetője. Több mint egy évtizede hozza össze a külföldi állásra vágyókat és a külhoni munkaadókat, főleg nővérek és gondozók, hotelekben és a vendéglátóiparban elhelyezkedők közvetítésével foglalkozik. Munkaközvetítő irodáját tavaly nyitotta Londonban.

Annak idején még azt tapasztalta a saját bőrén is, hogy lehet valamicske nyelvtudással is boldogulni: dolgozott bébiszitterként, általános asszisztensként és gondozóként Angliában, takarítással tartotta el magát az USA-ban. Andrea szerint azonban már elmúlt az az idő, amikor pusztán a szerencsére bízhattuk magunkat: a szakma és a nyelvtudás elengedhetetlen. Aki nem akar felsülni, már itthon győződjön meg arról, hogy valóban létezik-e, és megbízható-e az a cég, amelyik állást ajánl. Az nem biztosíték, ha a vállalkozásnak világhálós honlapja van, hiszen olyat bárki készíthet. Jó, ha még a kiutazás előtt beszerzünk valamilyen referenciát a jövendő munkaadókról, például beszélünk valakivel, akit már alkalmaztak annál a cégnél, és megosztja velünk tapasztalatait. Aki biztosra akar menni, eleve munkaszerződés vagy legalább aláírt ajánlat – job offer – birtokában ül vonatra, repülőre.

Megesik, hogy azért okoz csalódást a felajánlott munka, mert nem olyan könnyű és kellemes, mint amilyennek ígérkezett. Andrea szerint főleg a diákok hajlamosak úgy nekiindulni, hogy azt hiszik, egy hatalmas buli lesz az a néhány hét, amit odakinn töltenek. Jobb, ha felkészülnek: a szállodákban keményen kell dolgozni.

Akadnak eleve nagyobb rizikóval járó munkák. Így viszonylag gyakran ráfáznak, akik képzetleneknek hirdetett mezőgazdasági munkák reményében indulnak külhonba. Martfű környékén például tavaly ősszel sokan hittek a narancsszedő brigádot toborzó ismerősök ígéretének, és nekivágtak a görög útnak. Az ajánlat jó szállással és havi ezereurós megtakarítással kecsegtette a vendégmunkásokat. A valóság egészen máshogy festett, mivel a szállásukat rágcsálókkal osztották meg, elfoglaltságuk pedig alig akadt. Hiába szurkolták le a több tízezer forintos útiköltséget, odakinn kiderült, hogy még be sem érett a narancs… Eladósodva, bosszúsan tértek haza az itthoni családtagok segítségével – és miután megérkeztek, a fenyegetések ellenére feljelentették a narancsszüret szervezőit.

Hasonló ajánlatnak ült fel egy kecskeméti házaspár is: ők sem hotelben élvezték a görög „üdülést”, hanem tizenöten osztoztak egyetlen szobán. Miközben afgán és román „kollégáikkal” naponta egytonnányi narancsot szüreteltek, még ki is rabolták a szállásukat. Két hónap alatt az ígért százezrek helyett csak annyit kerestek, amennyi elment az igénytelen szállás és az étkezés költségeire.

Egyre több a pórul járt vendégmunkásokról – Hollandiába készülő hentesekről, Németországba induló, de soha meg nem érkező lakatosokról – szóló történet. A sztori általában egy apróhirdetéssel kezdődik, amiben csak mobiltelefonszámot adnak meg. A jelentkezőket arra kérik, utalják át előre az útiköltséget, mondjuk 20-30 ezer forintot. Ám a balekok a megbeszélt helyen hiába várják az utazás szervezőjét. Még pechesebbek azok, akik kijutnak külföldre, de ott döbbennek rá, hogy például a londoni pékségben ígért állás csak átverés volt. Akadtak olyan nők, akik napokig az utcán „csöveztek”, mire haza tudtak vergődni.

Senki ne utaljon át pénzt ismeretlen számlaszámra – szól a jó tanács. És azt sem árt tudni, hogy a munkaközvetítő cégek egyetlen fillért sem fogadhatnak el az állásra jelentkezőktől. Aki közvetítői díjat számol fel, az törvényt sért, tehát jobb messzire elkerülni.