Nem félünk az iszlámtól

Nincs egyedül a kérdés megfogalmazásával a francia újság. A civilizált és demokratikus berendezkedésű Nyugat dilemmáját nem csak Párizsból látják – mégis sokakat meglepett, hogy a harcos és harcias francia értelmiség, amely mindig ünnepelte, ha egy nép felkelt a diktátora ellen, most mégis gyanús csenddel reagált az egyiptomi felkelésre. „Mit vár azoktól az emberektől, akik Marokkóban, Tunéziában vagy Egyiptomban töltik a szabadságukat?” – idézte Régis Debray neves filozófust a Le Monde. Szerinte a francia gondolkodók az iszlamizmustól való félelmük miatt némultak el.

Washingtonból azt sugallják Kairónak, hogy kövesse a török utat: ott is iszlamisták állnak az ország élén, de legalább világi hatalmat gyakorolnak, és a hadsereg szavatolja, nehogy a szélsőségesek vegyék kézbe a kormányrudat. Még Barack Obama sem tudja, hogy miként fogalmazzon, ha Hoszni Mubarak elnök jövője kerül szóba – pedig éppen ő és éppen Kairóban hirdette meg a Nyugat és az iszlám megbékélését. Az amerikai elnök a „normális átmenet” azonnali megkezdését sürgette, miközben külügyminisztere, Hillary Clinton a fontolva haladást javasolta.

Kínosabb az Egyesült Államokra nézve, hogy öt európai vezető – Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, David Cameron brit, Silvio Berlusconi olasz és José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök – nyilatkozatot adott ki: „Kizárólag egy kiszélesített képviseletű kormányhoz vezető gyors átmenettel küzdhetők le azok a kihívások, amelyekkel Egyiptomnak jelenleg szembe kell néznie.”

De hol volt akkor az Egyesült Államok és Európa, amikor Egyiptomban egyáltalán szóba kerültek az emberi jogok, a sajtó- és a szólásszabadság, a pluralizmus, a nők jogai, a polgári szabadságjogok? A demokrácia vezetői valahogy leragadtak a hidegháborús szokásoknál. Bőségesen bírálták egyebek között Lukasenko fehérorosz vezetőt, aki csalt és börtönbe záratta az ellenzéki tüntetőket. De nem sok szavuk volt, ha egyik legmegbízhatóbb szövetségesük – a stabilitás bástyája – került szóba. Barack Obama amerikai elnök szánalmasan védekezett: a hírszerzés rosszul végezte a dolgát, mert nem jelezte előre, hogy a tunéziai elnököt elzavarhatják és Egyiptomban is tüntetések lesznek.

Az egyiptomi és az arab történet a szabad sajtóról és a tájékoztatás manipulációjáról is szól. A tüntetések kezdetén az egyiptomi kormány félrevezetően úgy adott hírt a megmozdulásokról, mintha az elnök maradását követelték volna Mubarak hívei. A biztonsági emberek igyekeztek megszabadulni a külföldi újságíróktól, felszereléseiket elkobozták, őket börtönbe zárták. Aztán kiderült, hogy ez ma már nem megy: bejárták a világot – az arab országokat is – a kairói, a szuezi, az alexandriai tüntetésekről szóló tudósítások. Az is világos lett mindenki előtt, hogy Egyiptomot nem szélsőséges és fanatikus muszlim erők rengették meg, hanem a „rossz kormányzás”.

Az Egyesült Államoknak és Európának sokat emlegetett célja éppen a „jó kormányzás” megvalósítása a világon. Most hirtelen kiderült, hogy a cél megvalósításához egyszerűen hiányzik az átgondolt stratégia. Pusztán az iszlámtól való félelem nem a stabilitás garanciája. Egyiptom üzenete az, hogy óvakodj a diktátoroktól – mert éppen a hatalmuk teremti meg a szélsőséges erők működésének lehetőségét.

Ha az arabok tüntetnek és jó kormányzást akarnak, akkor tegyék. Az iszlám pedig majd kitalálja, milyen demokráciát akar.