Piál a Föld

Azért ne gondolják, hogy teljesen ismeretlen területről kívánunk hírt adni, nem, barátim. Az újságíró sűrű élete folyamán igyekszik mindent megismerni és felderíteni, amely oknyomozó folyamatból természetesen a kocsmahivatalok sem maradhatnak ki. Ifjú skriblerként például volt alkalmam csodálattal szemlélni a Vezető Napilap jeles szerkesztőinek vonulását, amikor is az urak (lánykori nevükön: elvtársak) naponta többször is nekidurálták magukat a Nagykörnek és/vagy a Kiskörnek. A gyengébbek kedvéért: nem sétálni indultak, hanem piálni. A megállóknál ki-ki lehúzott egy-egy felest, kis- vagy nagyfröccsöt, ahogy tetszett. A hálás utókor kedvéért pedig jegyezzük ide az útvonalat: a Nagykör a Corvin Áruház oldalában lévő falatozótól indult, szemben következett a Lottó büféje, majd a Dohány–Klauzál utca sarkán lévő borozó, aztán a Dohány–Osvát sarkán lévő Kulacs (hol a kiszáradt torkokat szakmánk elismert segítője, Müller úr kezelte), s visszafelé vagy benéztek még a Metropol sörözőbe, vagy mehettek egyenest vezércikket írni. A Kiskör pedig tulajdonképpen a Blaha Lujza téri székház körül bonyolódott: a már említett Corvin falatozója, a körúti oldalon a Ré­tesbolt, ahol a szakértőket remek Unicum várta, amit aztán Lajos úrnál, a székház büféjében lehetett összehasonlítani az aktuális alkoholtilalom idején igen ügyesen kávéscsészékbe (kiskanál kíséretében, hoppszilinkó!) rejtett Unicummal.
Hát így lesz az ember gyakorlott újságíró…

Miután a sajtóház megszűnt – a Mercure Hotel áll a helyén –, az újságírók szétszéledtek. Ez okból mi most Óbudán, a Kolosy téri piac sarkán megbúvó Fapadost látogatjuk. Ami abszolút rendes egy kocsma, reggel hatkor nyit, ahogy kell, hogy aztán a két és fél személyzet – a söntésben Rocky a szépséges Ágnes asszonnyal váltakozva méri a piát, a fél egység pedig Marci lenne, aki kibillenthetetlen kedéllyel üríti a hamuval telt pléhedényeket és hozza, cseréli a fogyó üvegeket – záróráig tartsa a frontot.

A reggel hat óra ugyan tisztes nyitásnak számít, de azért vannak még tisztesebbek is. Ilyen például az aligai vasúti resti, amelyik hajnali 4-kor nyit. Ugyanis ekkor érkeznek a tóról az éjszakai süllőzők, akik ha fogtak halat, ha nem, azért benyomnak valamit lefekvés előtt. Hatkor érkeznek az ingázók, hogy igyekezzenek értelmes cselekvéssel eltölteni a vonat indulásáig hátralévő perceket, hétkor betoppannak a falusiak, nyolckor meg kezdenek szállingózni az unatkozó üdülők.

Szóval a reggel hatos nyitás a tisztes kocsmák egyik legfőbb ismérve. Ám, meglehet, ez is inkább csak amolyan tradíció, lassan elmaradnak a fejükbe micisapkát húzó, besunnyogó melósok, akik elkészített aprójukat a pultra lökve húzzák le a kevertet két deci olcsó vörösborral kísérve. Ugyebár hol van már a munkásosztály?! Aki maradt belőlük, azt a piáláshoz nem szokott multicégek riogatják a szondáikkal, s persze itt van ez a fránya KRESZ is, gyalázatos kisebbségbe szorítva a szesz autós barátait. Bár Orbán miniszterelnök úr a napokban tett egy roppant érdekes kijelentést, miszerint: „Én most éppen a piás biciklisekért harcolok. Valaki azt találta ki, még valamikor régebben, hogy ha biciklin az ember iszik, akkor megbüntetik. Szerintem ez a magyar valóság teljes ismeretének hiánya alapján született.” Mit mondjunk, mint a fene, olyan igaza van! Mert a tisztes kocsma éppúgy nem létezhet a bejárat közelében dülöngélő biciklik nélkül, mint az odabenn dülöngélő gazdáik nélkül…

A tisztes kocsma ismérve továbbá, hogy a bentlakók közül senkit nem érdekel az uniós előírások szerinti 4 centiliteres szabványadag – a magyar ember felest iszik, oszt’ jónapot. És végül a legfőbb ismérv, hogy a tisztes kocsma törzsközönséget gyűjt magába, akik aztán utálkozva nézik az utcáról betévedt gyüttmenteket.

Jó arcok járnak a Fapadosba is. Ott van Garázs, aki egyébként Zoli, de mivel a szemben lévő garázsnak a mestere, így hát innen a névadó. Aztán Csita, akinek annyi különféle színes sportcipője van, hogy az Adidas elszégyellhetné magát, s akit egyébként Brúnó, a milánói Corriere della Serától érthetetlen okból hozzánk importált egykorvolt nyomdász csakis Miszter Csitának hív. Brúnó amúgy alig beszél magyarul, így hát lassan mi kezdünk olaszul gagyogni, hogy jussunk valamire. Ki ne feledjem Lenint, aki a hasonlóság okán kapta e népszerű nevet, bár alig hinném, hogy az igazi Lenin összes műveiben akárcsak egyetlen szó esett volna a játékgépezésről, amelynek tanulmányozására pedig a mi Leninünk vagy hét évet szánt… A minap rosszul lett, erős szívtáji nyomást, zsibbadást jelentett, amire némi konzílium után a Fapados népe bemondta az infarktust és legott mentőt hívott. Közben befutott Lenin neje is, aki velünk ellentétben tudja, mi kell az infarktusos betegnek, térült-fordult, s máris ott gőzölgött egy jó adag paprikás csirke nokedlivel nevezetű gyógyszer Lenin orra előtt. Aki kicsit méltatlankodott, hogy persze, savanyúság az sehol, de aztán vígan kikanalazta az orvosságot, hogy mire a mentők lihegve befussanak, már a tunkolással is végezzen…

Aztán meg kell említenem a Könyvelőt, aki ugyan ritkán jön, de akkor nem távozik szomjasan: vodkából álltó helyében egy litert küld le, némi sárga löttyel keverve. Ha őt látom, csak röhögni tudok, emlékezve arra, mit is tanítottak nekem első moszkvai utam előtt. A legfontosabb orosz kifejezések – mint például „Nye sztrilájtye”, vagyis ne lőjetek – között elmagyarázták például a „Tü nye uvázsájes minyá”-t, ami azt jelentené, hogy te nem tisztelsz engem, s ami, lássuk be, némelyest fenyegető módban értendő. Ez a mondat ugyanis akkor hangzik el, amikor a piálásban kevésbé járatlan vendégnek már nem csúszik le oly könnyedén mondjuk a tizedik vodka, és megpróbál kihátrálni a feladat elől, mire jön a fenyegető „Tü nye uvázsájes minyá”. Azt hiszem, a Könyvelő a huszadik feles után is pontosan tudná, mi az a tisztelet. (Amúgy e sorok írója, amíg nem volt Moszkvában, el sem tudta képzelni, hogyan lehet ebédhez vodkát vedelni. Ma már tudja: jól lehet.)

Nyár végéig velünk volt még a Mentős, aki betegszállító mentővel érkezett a Fapadosba. Mert a szokásos kezelés után lakcíméül a Fapadost adta meg, így hát „hazáig” hozta a mentő, hogy aztán nálunk folytassa a kezelést… Jó, hát néhány hónapja meghalt szegény, de erős a gyanú, a kórházi ellátásban lehetett a hiba, nálunk ugyanis minden tökéletesen működött…

Hogy a világ tényleg „nemzetközivéééélett”, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Johnnyra, az Angliából ideszakadt fél hazánkfiára Kistarcsán, a Belvárosi Sarokháznak nevezett műintézetben bukkanok. Nem bízik semmit a véletlenre, üvegből issza a sört, a csapoltról megvan a véleménye, ami érthető, hiszen korábbi életében maga is csapos volt.

– Angliában minden bárnak két fele van – osztja meg tapasztalatait. – Az egyik a „public bar”, a melósoké, a másik pedig a „saloon bar”, a tehetősebbeké. Nincs harag, átköpdösés, de senki nem téveszti el a helyét. Hogy én hova járok, találd ki, de az biztos, hogy a vidámabb fickók a public bárban üldögélnek. A saloonban van kaja, a publicban nincs, illetve egyszer meghívtam a cimborákat egy csülökpörköltre. Angliában nem könnyű csülköt szerezni. Mondom a hentesnek, mi kell, mire undorral végigmér: ember, mondja, hát a csülkén áll a szarban a disznó! Mondom, tudom, de kutyának lesz, mire majdnem rendőrt hívott állatkínzásért. Végül azzal vágtam ki magam, hogy magyar kutyának lesz, erre végtelen megvetéssel kikapart a szemétből két gyönyörűséges hátsó csülköt. De a saloon bárban nem eszik az ilyesmit.

– Hol végződik a piás lét Angliában?
– Talán, amikor a pasi már csak egy slopot kér. Ami pocsolyát jelent, tócsát, a leszedett poharakról a tálcára ömlő maradékokat.
– Ó, ez nálunk is volt: Budaörsön lehetett kapni két forintért kistörlést és négyért nagytörlést. Az itóka a pultot törlő rongy kicsavarásával képződött…
Az idei év a megpróbáltatások éve lesz a kocsmák népének. A tavalyelőtt véget ért pálinkás szabadságharc után 8 milliárdos luk tátongott már a tavalyi költségvetésen is, ami 2012-ben sem lesz másként. (És ez csak a hivatalos adat, nincs benne a szépen gyarapodó bögrecsárdák okozta kiesés.) Az államkassza befoltozására találhatta ki a szabadságharcot ajánlgató Janus-arcú kormány, hogy azért a piásokon elveri a port, ezért bejelentett egy jókora fogyasztásiadó-emelést. Mégpedig a legnagyobb mértékben az eddig legolcsóbbnak számító, s ezért aztán a teljes piamennyiség felét kitevő kommersz, vagyis a tiszta alkoholból, vízből és aromaanyagból gyártott, pálinkának látszó tárgy adóját. Míg a nemesebb, vagyis a valódi gyümölcspárlatok adója mindössze 5 százalékkal nő, addig a kommerszeké 50 százalékkal! Ezzel próbálja a kormány a kevésbé ártó italok fogyasztásáról leszoktatni a népeket, amiből is világosan látszik, hogy a rendelet hozói még soha nem jártak kocsmában… A piagyártók már okosabbak, s mivel az adó mértéke csökken az alkoholtartalommal, most azzal próbálkoznak, hogy csökkentik a kommerszek alkoholfokát. Úgy hírlik, van már olyan barackízesítésű szeszes izé, amely csak 22 fokos, miközben egy normál pálinka szégyenkezik 40 fok alatt, amit meg szeretünk, eléri az 50 fokot is…

Hézagpótló tanulmányok sora született már a kocsmák és az oda járó lelkek kapcsolatáról, ahogy az ember a fröccsológiai kurzus elvégzése után fokozatosan halad fölfelé a doktori, nagydoktori cím felé. A Torony büszkesége, a minden nyelven beszélő Öregdoki például Tolsztojt bármikor hibátlanul idézte oroszul, de hogy merrefelé is lakik, erre speciel a leggyakrabban nem emlékezett… (Jó, de mi ez Imike produkciójához képest: ő, ha benyom, csak rükvercbe tud elindulni. Ilyenkor elkapják, úgy kell egyesbe kapcsolni.)

Aztán fontos, elvégzendő feladat lenne a kocsmanevek jelentéstörténetét is feldolgozni. Miért lett az egyik Utolsó esély, és miért a másik Bermuda háromszög? Avagy Nylon, Betekintő, Fehér ökör, Alibi, Ipari vagy Feltételes megálló? Persze vannak érthetőek is, a tevékenységre pontosan utalók. Ilyen mondjuk a Sivatag vége, a Töltőállomás, a Terá-Pia, a zenészeket kérdező Mi-Ti-Szó… Ha két pultoslány van, tiszta sor: a hely neve Négycsöcsű lesz…

Álldogálunk a Fapadosban. Rocky méri a mérnivalót, megjött Garázs, Csita, Brúnó és Lenin; odakint szitál valami, idebenn meleg van, együtt a csapat. Közösség ez, no, márpedig közösségből manapság nem állunk túl jól.