A tudós, aki túlfeszítette a húrt

Nap, Hold és csillagok: mind a Föld körül forognak – ez a Ptolemaiosz és Arisztotelész nevéhez köthető tudományos elmélet uralkodott a középkorban. A Földről persze ez így látszik, de már az ókorban is akadt, aki az ellenkezőjét állította: a szamoszi Arisztarkhosz. Kopernikusz lengyel csillagász a XVI. században az ő ötletére építette fel a saját Nap-központú világképét, de elsősorban a tudományos közösség és kevésbé az egyház haragjától tartva csak nem sokkal halála előtt publikálta erről szóló művét Az égitestek forgásáról címmel. Nehéz, tudományos szöveg volt, ráadásul a kiadás során több békülékeny passzus került bele, melyek szerint ez csak egy szerény matematikai modell, vallási jelentősége nincs, tessenek továbbmenni…

Galileo Galilei természettudományokkal foglalkozott. Tanulmányozta például a testek gyorsulását – bár a pisai ferde toronyból tárgyakat lehajigáló tudós képét valószínűleg egyik tanítványa költötte az általa írt életrajzban. Foglalkozott a fénnyel (a sebességét is megpróbálta mérni); a hangok frekvenciájával; azzal, hogy mi okozza az apályt. 1610-ben már csillagászati távcsövet készített: sokáig azt hitték, ő volt az első, de valójában egy angol tudós megelőzte, aki nem publikálta felismeréseit. Galilei viszont jól tudott írni, és fontosnak tartotta, hogy az eredményeit a korszak pallérozott elméi is megismerhessék, így munkáiról viszonylag sokan szereztek tudomást.

Távcsöveivel felfedezte, hogy a Jupiternek holdjai vannak; hogy a Hold felszíne nem egyenletes, hanem a Földhöz hasonlóan hegyek-völgyek borítják; látott valami furcsát a Szaturnusz körül, de azt gondolta, hogy az két hold. Megfigyelései miatt meggyőződött arról, hogy a világ központja nem a Föld, hanem a Nap, mivel ez a magyarázat az égitestek minden látható mozgására magyarázatot ad. Ugyanakkor matematikai módszerekkel nehezen tudta igazolni a modelljét, mivel ellipszis helyett kör alakú bolygópályákkal számolt.

Galileit először a napfoltokról szóló 1613-as írása miatt kezdték komolyabban támadni, mert ebben nyíltan foglalt állást a Nap-központú világkép mellett. Bár a tudós együttműködött az egyházzal, rosszul mérte fel a helyzetet. Teológiai vitába bonyolódott, vehemensen érvelt amellett, hogy a Bibliát nem szó szerint, hanem valamely jelentés hordozójaként kell értelmezni, ha a tapasztalati tényekkel kerül szembe. (Például akörül zajlott a vita, hogy a Bibliában Isten megállítja a Napot az égen, és akkor ez hogyan lehetséges, ha nem a Nap forog, hanem a Föld?) Bár a tudósnak voltak egyházi támogatói, Galilei könyvét – Kopernikuszéval együtt – 1616-ban indexre tették, és megígértették vele, hogy tanait nem hirdeti. Már két év múlva megszegte a szavát: az akkoriban felbukkanó üstökös kapcsán megint a heliocentrikus világkép mellett tört lándzsát, de ebből komolyabb baj nem lett. A tiltást az egyház csak annyiban vette komolyan, hogy amíg nincsen megdönthetetlen bizonyíték, addig a Nap-központú világkép legyen tudósok számára fenntartott elméleti modell.

1623-ban VIII. Orbán néven Galilei egyik egyházi tisztelője került a pápai trónra. Az új pápa érdeklődött a heliocentrikus világkép iránt, arról baráti vitát folytatott a tudóssal, és megbízta, hogy készítsen egy objektív összehasonlítást a két nézetrendszerről, amelyben mindkettő mellett és ellen szóló érveket összegzi. A mű 1632-re készült el: a Párbeszéd a két legnagyobb világrendszerről egy okos ember, egy buta ember meg egy érdeklődő bizonytalan társalgását mutatja be. Az okos a Nap-központú világkép, a buta a dogmatikus Föld-központú mellett győzködi a bizonytalant. Galilei a pápai megbízás birtokában nem törődött az egyensúllyal, ráadásul az Együgyű nevű szereplő szájába adta a pápa érveit. Igaz, hogy a könyvet egyházi jóváhagyással nyomtatták ki, arról Galilei folyamatosan egyeztetett, de a nyomtatásra sietve került sor, és utólag derült ki, hogy a mű több mint problémás.

A tudós ellenfelei meggyőzték a pápát, hogy a Párbeszéd eretnek nézeteket terjeszt, ami már csak azért sem volt nehéz, mert a pápa úgy érezhette, Galilei hülyét csinált belőle. Ezért az Inkvizíció Rómába idézte a tudóst. Kényelmes lakosztályban tartották, emberségesen bántak vele, a pápa kifejezetten kérte, hogy a bírák az őt ért sérelmet ne vegyék figyelembe. A tíz főből álló tanács a leginkább azért kárhoztatta Galileit, mert megszegte 1616-os ígéretét, hogy tévtanait nem hirdeti – holott láttuk, hogy erre még biztatást is kapott. A Párbeszédet értékelő háromfős bizottság szakvéleménye azt mondta ki, hogy Galilei nem mint hipotézist írja le a könyvében a Nap-központú gondolatot, hanem egyértelmű igazságként.
Az egyház vezetése nem akarta megsemmisíteni Galileit. A tanács vezetője, Vincenzo Firenzuola meggyőzte a tudóst: tagadja meg a nézeteit, hogy elkerülje a súlyosabb következményeket. A tudósnak nyilvánosan, fehér ruhában kellett elmondania, mennyire helytelenek is a kopernikuszi tanok. A könyvét bevonták, ő maga házi őrizetbe került, de egzisztenciája nem került veszélybe. A híres tételmondat – mely szerint mégis mozog a Föld – szintén az utókor találmánya. Galilei még majdnem tíz évig élt, utolsó munkájával sikerült a korai relativitáselmélet alapjait kidolgoznia.

Galileinek sok mindenben igaza volt, de minden kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani az elméletét. Amivel ő alátámasztotta a tézisét – az ár-apály jelenség magyarázatával –, az tévedés volt, igaz, akkoriban nem tudta cáfolni senki. Mindemellett meglehetősen civakodó figura volt, szellemi fölényét sem szerette véka alá rejteni. Részben ez lett a veszte.