Válogatott földügyeink

Hallgatom, amint a Somogy megyei Bábonymegyer határában az újságírók tiszteletére ünneplőjébe öltözött Gál Ferenc birkózik a szavakkal. S közben azon gondolkodom, ki viseli majd a felelősséget történetének következményeiért.
Birkózik a szavakkal Gál Ferenc, hiszen nem szónoklatokból él: úgy gondolta, hogy dédszülei példáját követve állattartásból fogja eltartani a családját. S keresi a szavakat megindultságában is. Mert el van most már keseredve, nagyon.

Őt és a vele együtt gazdálkodó Horváth Jánost márciusban ismertem meg. Utóbbinak egyáltalán nincs földje, viszont van három gyermeke, kenyerét mentőzéssel keresi. Egy esztendeje még úgy gondolták, hogy a falvak megmaradását, a családi gazdaságok felvirágoztatását segítő programot nekik találták ki. Földet igényeltek tehát, nem sokat, négy tagban nem egészen kétszáz hektárt. Annyit, amennyiből két család, ha nem is hivalkodóan, de tisztességgel meg tud élni.

A megpályázott földhöz azonban sohasem jutottak hozzá. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) visszavonta a pályázatot, majd átmeneti művelésre kiadta másnak. Érdeklődésemre akkor azt a választ kaptam, hogy a területen erdőfolt található, ezért pályáztatásra eleve alkalmatlan volt. Átmeneti hasznosításra pedig az a gazda kapta meg, aki már akkor is majd’ ezer hektáron vitt nagygazdaságot.

Másodjára nyáron invitált a két család Bábonymegyerbe. Az alkalmat szomorú esemény szolgáltatta, elegendő legelő híján Gál Ferenc ekkor volt kénytelen megválni az összes szarvasmarhájának körülbelül a felétől, tucatnyi jószágtól. S ha már arra jártunk, Horváth Jánossal rögtönzött határszemlét is tartottunk: megnéztük a két barát által igényelt egyik földterületet, amelyet az NFA akkor már tartós haszonbérletre ki is adott a nagygazdának. Bizony azok a facsoportok ott díszlettek akkor is… Ám ami még inkább megdöbbentett, az a terület műveletlensége volt. Csupán szárzúzóztatta a haszonbérlője, így gyakorlatilag a semmiért kapta meg rá a területalapú támogatást – miközben Gálék a talpon maradásukért küzdöttek. A parlagot járva azt számolgattuk, vajon hány millió forint haszna lehetett a te¬rületen a kedvezményezettnek. S hogy vajon mi lehet a logika a logikátlanságban? Hiszen az NFA számtalanszor hangoztatja, hogy jó gazda módjára bánik a rábízott javakkal…

Harmadjára most ősszel érkeztünk a faluba. Gál Ferenc már az utolsó másfél hektárért küzd. A terület közvetlenül a lakóházául is szolgáló gazdasága mellett található. Lassan két évtizede legeltet ezen az állami tulajdonú, ligetes részen, amelyről most szintén le kell vonulnia. Az ügyet bíróságra vitte, ám az első fokon a földalapkezelőnek adott igazat.

Gál Ferenc úgy érzi, most kapta meg a kegyelemdöfést. A területet használva – ha mellé takarmányt is vásárol – még csak-csak talpon tudna maradni, ám ha erről is le kell vonulnia, földönfutóvá válik. Ezt azonban már nem engedi, bizonygatja elkeseredetten. A bekerített területet közút, árok és vasút határolja, egyébként csak az ő ingatlanja felől közelíthető meg. S ha a kerítést bontani kezdené valaki, abba beleállítja a vasvillát.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés: bizonyos, hogy ezért az esetleges szörnyű tettért egyedül csak neki kell majd viselnie az erkölcsi felelősséget?

Az igazságszolgáltatásban még bízva fordultak bírósághoz a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság vezetői. A gazdaság a NFA döntése nyomán november 1-jén megszűnik. A döntés nyilvános magyarázatot kívánt, ezt érezték a Vidékfejlesztési Minisztériumban is, ezért közleményt adtak ki. A kishantosiak szerint azonban ez valótlanságot tartalmaz, az ítélettől legalább a jó hírnevük visszaállítását remélik.

A kishantosiak közleménye szerint ugyanis nem felel meg a valóságnak az, hogy a cég jelentős bérletidíj-hátralékot halmozott fel. A társaságnak nincs és nem is volt fizetési elmaradása, gazdálkodása átlátható – és nyereséges.
A minisztériumnak az az állítása megfelel az igazságnak, hogy a cég 2004 óta 163 millió forint területalapú támogatást kapott a maga 452 hektárja után. Csupán az marad el az állítás mellől, hogy a területalapú támogatást minden földművelő megkapja. Példának okáért ezen időszakra a szomszédos Mezőfalva Zrt. a maga 9000 hektárjára 3,25 milliárd forintot és a Simon Kft. is milliárdon felüli összeget vett fel – áll a kishantosiak közleményében.

Az viszont már köszönő viszonyban sincs a valósággal, hogy az NFA nyolc kisebb helyi gazdára bízta a terület sorsát. Ezzel szemben – a kishantosi gazdaság közleménye szerint – földet kapott egy salgótarjáni székhelyű építési vállalkozás „mutációja” is. A legnagyobb kedvezményezett pedig az az ifjú hölgy, akinek a férje és az apósa a már említett, 2900 hektáron gazdálkodó Simon Kft. tulajdonosa.

Többek között tehát ők az NFA döntésének a kedvezményezettjei. S megszűnik az a gazdaság, amely nonprofit formában működött, tehát a nyereségét folyamatosan visszaforgatta, s amely a biogazdálkodás nemzetközi hírű telepe – volt. Ma már „csak” a becsületükért küz¬denek.

A vasvilla és a tárgyalóterem mellett megjelenik a földpolitika elleni harmadik tiltakozási forma, a tüntetés is. Erre Hortobágyon készülődnek a gazdák. Október 5-re mindenkit várnak, „aki ennek a tájnak a szerelmese”, s akinek nem tetszik a puszta széthordása, a régi hortobágyiak kiebrudalása.

Íme, egy példa arra, mi is történik Hortobágyon, amelynek „cáfolatáról” – a rendszerváltás előtti időkre emlékeztetően – előbb értesültem, mint magáról a hírről. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleményt adott ki az Index hírportál szeptember 13-i cikkével kapcsolatban. Eszerint Ónodiné Demeter Éva családi cége vállalhatóan nyerte el 350 hektárnyi föld tartósbérletét a Hortobágyi Nemzeti Park területén.

Hogy mi okozhat mégis erkölcsi aggályokat? Az Index cikkére rákeresve erre is választ kapunk: a terület nagyobbik részére pályázó másik gazdának, a vesztes Kapusi Istvánnak állítása szerint kétszer annyi állata van, mint Ónodiéknak – mégsem ő nyert. A több állat persze még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a pályázata is jobb, ám mivel azok a nyilvánosság elől el vannak zárva, ezért az összehasonlítás lehetetlen – csupán a vélelem áll fenn. De az annál inkább! A nyertes hölgy ugyanis az NFA megyei elnöki tisztét tölti be. Erre írja közleményében a minisztérium: a pályázatot a nemzeti park írta ki, tehát az NFA-nak ahhoz semmi köze. És ezt el is kellene hinnünk – ha számos földügy menetét ismerve volna még bizalmunk az ilyen állítások hitelét illetően.

Az viszont tény, hogy az Ónodi család a Hajdú-Bét csődbemenetelének egyik károsultja. Azé a csődé, amely számos gazda öngyilkosságához és még több teljes tönkremeneteléhez vezetett. Az Ónodi család akkor 40 millió forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, és az adósságot azóta is nyögik. A mostani pályázat nyerteseként viszont évente több tízmilliós támogatásnak örvendhetnek majd, s így bizonyára végre meg tudnak szabadulni attól a kolonctól, amely évekkel ezelőtt akaratukon kívül került rájuk.

De vajon vállalható-e az olyan segítségnyújtás, amely által más szenved kárt?