Bánja, hogy itt maradt, a gyerekei haragszanak is ezért

– Szabad megkérdeznem, hogy érzi magát?

– Köszönöm, tartom magam. Ám ha az embernek megmondják, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt nincs messze a vég, és egyedül marad a kórteremben, óhatatlanul végiggondolja az életét.

– Mire jutott az összegzéskor?

– Egyszer régen úgy döntöttem: míg példaképem, Semmelweis Ignác az anyákat mentette meg, én a magzatokat fogom. Az eredmény? Nemzetközi viszonylatban komoly megbecsülést szereztem orvos-genetikusként, a tudományos felismeréseimet világszerte hasznosítják – ez rendkívül jó érzés. De ha Magyarországra gondolok, keserűség tölt el. A szakmai munkám során öt várat építettem, amire büszke lehetek – idehaza mind az öt romokban hever.

– Kérem, vegyük sorra őket!

– A világon elsőként 1962-től Magyarországon vezettük be, hogy az orvosoknak kötelező bejelenteniük a fejlődési rendellenességeket. A Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartását 1970-ben hoztuk létre, majd 1980-ban a Kóroki Monitort. A kötelező terhességgondozás során felvett adatok alapján ismertük az anyák életkorát, betegségeit, gyógyszerszedési szokásait, káros szenvedélyeit a várandósság alatt. Így olyan adatbázist hoztunk létre, amelyben tökéletesen kutathatók a rendellenességek okai. Így derült ki például, hogy a magas láz a terhesség kritikus időszakában 30 százalékkal növeli bizonyos rendellenességek gyakoriságát. Elsőként sikerült igazolnunk, hogy egy kémiai szer képes Down-kórt okozni. A Somogy megyei Rinyaszentkirályon két év alatt, 15 szülés során 11 gyermek valamilyen rendellenességgel jött világra; közülük hatan Down-kórral, ami 230-szor gyakoribb az országos átlagnál. Kiszálltunk és a kutatásaink során rájöttünk, hogy a halgazdaságban egy rendkívül toxikus szerrel, a trichlorfonnal próbálták több-kevesebb sikerrel parazitamentessé tenni a halakat. Közben hiába tiltották a horgászatot, az emberek kifogták és megették a kába vagy döglött halakat – így károsodtak a magzatok. Az egykori Kóroki Monitor szerint az Európában forgalomban lévő 8200 gyógyszer közül 41 okozhat fejlődési rendellenességet.

– Csupán 41?! A köztudatban az él, hogy egy kismamának minden gyógyszer árt…

– A Contergan-botrány óta – amikor az ötvenes évek végén megjelent, recept nélkül kapható nyugtató miatt 8500 végtaghiányos gyerek született az NSZK-ban – a gyógyszergyárak nem kockáztatnak, hanem tisztességtelenül, önvédelemből szinte minden használati utasításba beleírják: várandósoknak nem javallott. Gyakran keresnek fel halálra rémisztett kismamák, akiket a tájékozatlan nőgyógyászuk arra kér: hagyják abba a gyógyszerük szedését, vagy egyenesen azt javasolják, szakítsák meg a terhességüket. Pedig ha az asztmás kismama abbahagyja a szteroidot, bármikor rohamot kaphat, ez koraszülést idézhet elő, a baba meg is halhat – miközben a szteroid a magzat számára nem ártalmas. Napjainkban sok nő küzd depresszióval, nekik sem kellene félelemből lemondaniuk az anyaság öröméről – csupán egyetlenegy antidepresszáns szernél merült fel a gyanú, de ez sincs a 41-es tiltólistán. Nehezen törődöm bele, hogy a Kóroki Monitort 2006-ban megszüntették…

– Mi a második szívfájdalma?

– Egy másik kutatásunk bukása. Budapesten és környékén évente mintegy száz fiatal nő próbál véget vetni az életének nem kívánt terhessége miatt. Szinte mindegyikük nagy adag gyógyszert, főként nyugtatót, altatót vesz be – szerencsére 96 százalékuk életben marad és megszüli gyermekét. Nyolc év alatt majd’ kétezer, ilyen előzmények után világra jött baba egészségi állapotát tudtuk kiértékelni: túlnyomó többségben egészséges gyerekek születtek. Vagyis a gyógyszerek nagy dózisban történő bevételekor is csak kevés magzatban kell számolni fejlődési rendellenességgel. Ez is azt igazolta: sokan ok nélkül rettegnek a gyógyszerektől, és inkább lemondanak a magzatról. A WHO is felfigyelt erre a vizsgálatra, felkértek bennünket egy európai kutatás megszervezésére, irányítására – de erre itthon nem volt fogadókészség.

– A nőgyógyász, ha kockázatot lát, jó esetben felhívja a figyelmet a gyermek születési rendellenességének esélyére. A döntés kockázata azonban a rettegő szülőé marad…

– Épp ez a harmadik bánatom: csődöt mondott hazánkban az orvosgenetikai tanácsadás széles körű elterjedése, nincs utánpótlás, aki folytassa az általam megkezdett utat. Dániában, Angliában azt láttam, hogy egy genetikus csupán százalékos kockázati arányokról beszél, ám én a „magyar módszer” szerint – merthogy a párok nálunk az orvostól konkrét segítséget várnak – hozzáteszem: én az ő helyükben mit tennék. Például az egyik pattanás elleni gyógyszer kora terhességben a magzatok 25 százalékában okoz rendellenességet. Ezt megtudva a szülők első ijedségükben a magzat elvetetése mellett döntenek – feláldozzák, pedig 75 százalék az esély az egészséges gyermek születésére. Én a szülők helyében várnék: a korszerű szűrővizsgálatok, például az ultrahang a terhesség 18–20. hetében segít e súlyos dilemma feloldásában.

– Ugyebár ezt az előrelátó, tudatos szemléletmódot foglalja keretbe az Optimális Családtervezési Modellje.

– Újabb csalódás, hogy erről is szinte már csak múlt időben beszélhetünk. Annak idején sikerült meggyőznöm Aczél elvtársat arról, hogy minden a fogamzás pillanatában dől el: fiú lesz vagy lány, egészséges vagy beteg, géniuszpalánta vagy kutyaütő – vagyis erre kell gondosan felkészülni testileg-lelkileg. 1984-ben kezdtük el a párok három hónapos felkészítését, ’88-ban már 34 központ működött országszerte. Aztán ezek a rendszerváltás után anyagi és erkölcsi támogatás híján megszűntek, csupán néhány családtervezési szolgálat tartja még magát. Ugyanígy ebek harmincadjára került a 15-16 éves gyerekek felkészítése a családi életre, beleértve a szexuális felvilágosítást is. A 33 órás tanóra vagy 16 osztályfőnöki foglalkozás keretében zajló programunkhoz a második évben már több mint 500 középiskola csatlakozott. Azokban a nyugati országokban, ahol a családi életre nevelés a tananyag része, két évvel később kezdenek nemi életet élni a fiatalok, és jelentősen csökken az abortuszok száma. Aztán jött egy kormányváltás, és az egészet kidobták az ablakon.

– Jöhet még újabb csapás?!

– A legfájóbb még hátra van. Kollégáimmal bebizonyítottuk: a fogantatás előtt és a terhesség első három hónapjában szedett, folsavat tartalmazó multivitaminnal 90 százalékban kivédhető, hogy a baba nyitott gerinccel, 40 százalékban az, hogy szívrendellenességgel jöjjön világra. Hollandiában a leendő terhesek 73, Angliában 56 százaléka szedi a magzatvédő vitamint – idehaza csupán 6 százalék. Olaszországban a készítmény állami támogatása 100, Törökországban 85, Argentínában 75 százalékos – nálunk az OEP egyáltalán nem támogatja. Az Egyesült Államokban 1998 óta kötelező folsavval dúsítani a lisztet, és ezt a gyakorlatot a világ 65 országában követik – Magyarország nincs köztük. Életem legnagyobb hatású tudományos sikere itthon segít a legkevésbé a magzatokon – ezt valódi csődként élem meg.

– Velünk, magyarokkal vagy önnel van a baj?!

– Ez egy igazi kis magyar kórtörténet! Az egymást váltogató kormányok, politikusok nem érezték eléggé szívügyüknek az egészségügyet. Az orvostársadalom is rendkívül farizeus, a többséget nehéz meggyőzni arról, hogy a megelőzést szolgáló genetikai szemléletmód jóval olcsóbb lenne az egyre dráguló gyógyításnál – ezt kellene aztán közösen terjeszteni az emberek körében. Ezenkívül a tévés ismeretterjesztő műsoraim nemcsak népszerűséget, de sok irigyet is hoztak nekem, spermahajdernek meg tévébohócnak is hívtak.

– Csábító ajánlatokkal hívták külföldre dolgozni. Ennyi kudarc láttán miért nem ment el?

– A jobbítás szándékával maradtam, azt gondoltam, nekem a szülőhazámban van dolgom. És féltem is, hogy ha pár évre kimegyünk nyugatra, a gyerekeim esetleg kint ragadnak.

– E szomorú mérleg elkészítésekor, utólag sem bánta meg a döntését?

– De. Én „csak” bánom, a gyerekeim viszont haragszanak is rám emiatt. Másutt könnyebb életünk lehetett volna mindannyiunknak.