Egy haláleset, három ítélet, háromféle kármegosztás

Az elhunyt szülei pert indítottak a vállalkozóval szemben. Azon az állásponton voltak, hogy a fiuk halálát az alperes rossz kazánja okozta, emiatt ők jelentős vagyoni és nem vagyoni kárt szenvedtek.

A munkaadó viszont úgy látta a helyzetet, hogy az áldozat maga is közrehatott a kár bekövetkeztében, méghozzá jelentős mértékben, ugyanis határozott tiltás ellenére aludt a kazánházban. Azt ugyan nem mondták neki, hogy ha a kazánházban alszol, meghalsz, de miért nem volt neki elég, hogy „ha a kazánházban alszol, akkor baj lesz”? Éppen ezért úgy vélték, legfeljebb a kárnak egy kisebb, elhanyagolható részét kell megtéríteniük – mert szó, ami szó, a kazánt valóban jobban is karbantarthatták volna.

Az elsőfokú bíróság 50 százalékos kármegosztást alkalmazott. Egyenlő mértékben tette felelőssé az áldozatot és a munkáltatót: így a kért kártérítésnek csak körülbelül a felét látta jogosnak.

A másodfokú bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy az áldozat magatartása nem csökkentheti a szülőknek fizetendő kártérítést, hiszen ők maguk nem hatottak közre a kár létrejöttében. Éppen ezért hiába részes maga az áldozat is a baleset bekövetkeztében, az egész kárt meg kell térítenie a kazán tulajdonosának.

Ezt az ítéletet meg a munkáltató tartotta igazságtalannak, így került az ügy a Kúria elé. Megállapították, hogy a másodfokú bíróság fordítva ült a lovon: nem az a kérdés, hogy a szülőknek járó kártérítést csökkenti-e a fiuk magatartása, amiről ők nyilván nem tehetnek, hanem hogy senki nem köteles olyan kárt megtéríteni, amiért nem felel. Vagyis azzal, hogy a fiú közrehatott a kár bekövetkeztében, csökkent a munkáltató által – bárkinek – fizetendő kártérítés összege. A közrehatás mértékét viszont csak 10 százalékra tették – vagyis a balesetért 90 százalékban a kazán karbantartását elhanyagoló vállalkozó és 10 százalékban a tiltás ellenére mellette alvó munkás a felelős.