Mosolyog rajta? "Hol van ma az összefogás?" - kérdezi olvasónk

A minap egy emlékbe félrerakott, több mint harmincéves brigádnaplót lapozgattam. Eszembe jutott, hogy akkor milyen komolyan vettük a közösségi munkát – igaz, hogy az elérhető arany-, ezüst-, bronz- és zöldfokozatú jelvény mellé rendszerint pénzjutalom is járt. Jó érzéssel gondolok vissza arra, milyen jó kollektívák alakultak ki.

A munka mellett egyéb hasznos dolgokat is végeztünk. Támogattuk az időseket, a gyerekeket, a gyengéket. Részt vettünk munkatársaink új házának építésében, segítettünk a költözködésben.

Mindez
természetes volt. Idézek a régi naplóból: „Brigádtársunk négy meggyfája földig érő ágakkal, pirosra tömötten várta brigádunkat. A kényelmesebbek földön ülve, mások létrán állva szüreteltek. A házigazda ingajáratban volt az oly gyorsan teli szedett ládákkal. A munka családias hangulatban zajlott. Brigádtársunk édesapja elragadtatással szólt a közösségünkről. Mi mindannyian éreztük, hogy az egymáson való segítés érleli a közösséget, mint a nap a gyümölcsöt. Már esteledett, amikor a fák megkönnyebbülten kapkodták fel üres ágaikat, s a ládák sorozata búcsúzott tőlünk. A közösen ráfordított társadalmi munka: 24 óra.”

Vagy: „Brigádvezetőnknél is hasznosítottuk betonozási tapasztalatainkat. Szombat lévén, délután 2 órakor kezdtük a munkát, s már 5 órakor sima beton takarta a garázs előtti udvarrészt. A házigazda felesége a terített asztalon gőzölgő birkapörkölttel fogadta a megfáradt munkásokat.”

Lehet, hogy van, aki most csak mosolyog ezen, de kérdezem: hol van ma az összefogás, az egymás iránti segítőkészség? S mikor épít manapság egy kétkezi munkás magának házat, mikor költözik új lakásba?